Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 12. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve VIII. (Borbély Szilárd: A bábu arca; Csontos János: Menekült iratok; Darvasi László: Horger Antal Párizsban, A Portugálok; Fazekas Katalin: A Város kapui felé; Gál Ferenc: A kert, a város és a tenger; Kántor Zsolt: Aggályok; Kun Árpád: Bál; Lackfi János: Magam; Léka Géza: Amíg a szó megtalál; Medgyesi Gabriella: Párhuzamosok hullóban; Méhes Károly: Szombat délután; Novák Béla Dénes: Utolsó aperitif; Pálinkás István: Követ hoztam; Parcsami Gábor: Gyermekcsontok, zanzánia; Payer Imre: Létbesurranó; Térey János: Szétszóratás, A természetes arrogancia)

kérdéseket aforisztikus erejű válaszkísérletek oldják fel: „A versben hallható lesz a költőben látható”. (Csigalépcsőfordulók vetített szerkezete), „A költészet önké­nyes szabályok által végrehajtott / Önkorlátozás, tartózkodás a szavak használa­tától.” (A költészet önbizalmatlanságáról), és „Nincsenek / mellékszereplők. Min­denki részese egy történet- / nek. Ezáltal mindegyiknek. Ha például tovább- / mondja. A szavak kimondása cselekvés. A törté- / net mindenkor megelőzi a cselekvést. A beszéd / sem csak szavakból áll. Hanem reményből. A / moccanatlan éjszakában felpislákoló fényekből.” (Karácsonyi képeslap). Talán e részlet is mu­tathatja, hogy a szerző egyfajta mondatlánc-vers megteremtésére törekszik, amelyben a szerkezet mondat-konstrukció is, s az első ciklusban nagyon erőtelje­sen kép-, képlánc-, látomás-konstrukció is. A Változatok ugyanarra hétszer négy, egymáshoz még szorosabban kötődő vers füzére, ritka erővel teremt egységes világot. A folytatás sokfelé vezethet, de mindenképpen az irodalom világán belül jelöli ki a szerző helyét. (Széphalom Könyvműhely, 1992) Csontos János: Menekült iratok Nemcsak az ábécé helyezi egymás közelébe Borbélyt és Csontos Jánost. Egedé­ben jártak a debreceni egyetemre, együtt jelentkeztek a Más vagy c. antológiában (1991), s egyaránt tehetségesek, mégha más-más módon is. A Menekült iratoknak is van egy tárgyias-önironikus alcíme: „Szöveggyűjtemény a nyolcvanas évekből”. Elsősorban arra utal, hogy évtizednyi írás szigorú rostálása után maradt fenn e hatvan oldalnyi vers. Ciklikus hosszúvers és rövidvers egyaránt található a kötet­ben, de a szerző igazi találatait inkább a ciklusos építkezésű művekben éri el. Nem egyetlen kiválasztott formát követ még ezen belül sem. A Sirató a nagyapának emléket állító 18 részes mű, szabadvers, bizonyos kötöttségek vállalásával. A Kalendárium, mint neve is mutatja, a hónapokat bemutató ciklus, a hagyomány­hoz kötve is sok formai leleménnyel, rondószerű és szimmetrikus szerkezettel, s hexameterekben. A Tizenegy mondat és a Hét halál viszont prózaversekből áll, vagyis a hagyományos értelemben vett költőiség (de nem az esztétikai megformáltság) kevesebb bennük, mint a versprózákban. Időben is ezek a legkésőbbi darabok, s ez nemcsak épségüket magyarázhatja, hanem a változások jellegére is utalhat. Csontos János ismeri a szakmát, például jó szonetteket, makamákat is írt, „formaművész” tehát, de nem e szónak lefokozó vagy misztifikáló értelmében. Az első kötet sokarcúságában is az eredetre helyezi a nagyobb hangsúlyt, s ehhez is viszonyítva arra a nevelődési regényre, amelyet egy 1962-es születésű fiatal átélt, s amiből sok minden következik is a jövőre nézvést, de ugyanakkor sok az elbizony- talanító elem is. Mint a kötet búcsúverse fogalmaz: „Az emberélet útjának harma­dán / A nagy sötétlő erdők már üzennek, / Az úticél még ködbefúlt talány, / De már az arcra szarkalábak gyűlnek” (An-Dante). A nevelődési regénynek a Tizenegy mondatban inkább életraj zi-érzelmes-történetes elemei jelennek meg, a Hét halál­ban pedig az életraj zias világszemléletiek. A ciklusok és jelentéssíkjaik természe­tesen egymásra utalnak, s összességükben nemcsak egyetlen személynek, hanem egy nemzedék egyik lehetséges útjának is képét adják. Azét az útét, amelyik úgy kíván korszerű lenni a huszadik század legvégén, hogy nem oldja fel, szakítja szét a társadalomhoz és a társadalmias emberhez kötő szálakat, sem azok hagyomá­nyait, aki vállalja József Attilát is, a népi írókat is, Nagy Lászlót is, vagy például az Elérhetetlen föld kilenc költőjét is, akikkel Csontos János nemcsak interjúköte­tet készített, hanem akiktől anult is: a Sirató például rokonítható Péntek Imre és 103

Next

/
Oldalképek
Tartalom