Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 12. szám - Géczi János: Köszöntő a nagyedik életnek
Eszembe se jutott, hogy az én életem őt nem hagyja élni. Mondom, e lehetőség fel sem ötlött bennem, s ha igen, akkor is úgy véltem volna, ez esetben kommunikációs helyzet jön köztünk létre, s a kommunikációs alkalmat mind a ketten megragadnánk. Ha nem tudtam elaludni, Lorcát forgattam, rendre visszalapoztam a cigányrománcokra és az andalúz versekre. Lorcában kell lennie a titok nyitjának. Persze, ha van titok. Értettem, Máté egy olyan költő, aki szereti a spanyol költészetet, legfőképpen Lorcát, feltehetőleg tömény példát lát benne az életélvezésre. Lorca, aki nem szerette és nem ismerte a hideget és a nordikus népeket, írásaiban semmi jelét nem adta annak, hogy hajlandó lenne egy kicsit is északi lenni, s távolító tudatba helyezni magát. Mindez összevágott Mátéról szerzett ismereteimmel. Az is, hogy e városkában Lorca-kultusz van, annak kell lennie, ha képesek egy negyedrangú olasz együttest költőnk dalainak előadására meghívni. Ebben ne lenne benne Máté keze? A Szent Eufémiát apró magángalériák meglátogatása, és az erős gyógynövényekből párolt parfőmökkel illatosított galériások többszörös karéját áttörve lehet megközelíteni. Senki turista nem tud úgy fölmenni a templomhoz, hogy legalább tucatnyi dilettáns mázolmányt ne nézne meg. Igaz, akadtak jobb festők jobb képei is — de azokhoz nem fogták lasszóval a turistát, akik egyébként se tudták volna e műveket megfizetni. A székesegyház velencei harangtornyának árnya alatt mésszagú galéria és régiségáruda kínálta antikolt kacatjait, és csak Matic asszony olajeredetiről saját kezűleg másolt akvarelljeit árusította a festő húga. Ennek a galériának az ajtaján ottmaradt a Lorca-est plakátja, amelyet a koncertről menet, mert viharlámpa világított felette, jobban szemügyre vehettem. így tudtam meg, az estet abból az alkalomból szervezték, hogy megjelent az első horvát-spanyol bilingvis összes Lorca. Nekem tehát a könyvesboltba kell mennem, ott megtalálom a számomra hagyott jelet. Másnap ismét megnéztem ezt a plakátot, hogy biztos legyek a dolgomban. És megnéztem a galéria kínálatát is. Majd lesétáltam a partra. A meztelen napozók között baktattam a sziget szoknyáját alkotó kőtörmelékhez. Egy asszonyt követtem, nagy festőállványt cipelt mögötte egy klottnadrágos suhanc. Tudtam hogy Milena Matic csakis természet után hajlandó — mint minden félig-meddig is absztrakt festő - alkotni. Ha pedig, véltem, és igazamról hamarosan meggyőződtem, a szigetcsúcson van, akkor biztosan ismét az olajfa ezüst színét utánzó párába burkolózó Hét hajszálat festi, vagy legalábbis olyan tájat, amelyen rajta van az én borús kis szigetem. Tehát ő mindenképpen ismeri a felhők titkát, s kapcsolatban lesz a szomorúság felhőnézőivel. A képnek, amelyet készített, csak a barna vonásokkal felrakott vázlata volt meg, s leginkább egy meredek falú vágatot, avagy annak mintha a röntgennel, vagy bármi más sugarakkal átvilágított és így megállapított szerkezetét ábrázolta volna. Húsos, sok nyelvvel a hallgatag tengerbe csúszó nyúlványt, amelyben sehol nem fordultak elő déli színek, csak a fehér, a palackzöld meg a tintakék. Amelyek Rovinjban, akár a dél-európai partokon, nincsenek. Ledőltem egy fúrókagylók formázta szikla tömény árnyékába, mintha magam is napozó lennék, levettem ruhámat, és bámultam, hogyan teljesedik ki a látvány a vásznon. Amikorra elkészült a festmény, egy meredek falú, lekoptatott kövek közt vonuló gleccsert ábrázolt. De nem a kép hatott rám dermesztőleg, 9
