Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 12. szám - Géczi János: Köszöntő a nagyedik életnek
Géczi János Köszöntő a negyedik életnek Na ki ? A JL JL kutyám átvágott a téren, és felugrott a mellmagasságú kőkorlát széles tetejére. A Hét hajszál-sziget fölött fehér fátyolfelhő úszott. Dél volt. Hogy ott kell lennie a felhőnek, azt rajtam kívül mások is tudhatták, a teraszon legalább tízen voltunk, mind alacsonyak, szőkék, idegenajkúak és kékszeműek. Ki más mászott volna fel a déli, tűző fényben, hőségben a hegytető teraszára? Aki ide felkapaszkodott, tudnia kellett a felhőről. Az olyan pici volt, hogy a teljes holdfényben, a késéles csillagragyogásban, vagy a nappal tündöklésében sem látható avatatlan szemlélőnek. Pedig a felhő mindig ott lebegett a sziget felett. Az olajfalevélezüst felhő a negyedik fa fölött szitált, áttetszőén és alig változtatva az alakját. Pereme mészfehér volt, éppen hogy fehér, kevés kékkel megfuttatva, annyira, hogy még láttam, mögötte elszáll egy sirály, fekete szárnyszegélyű, a csőre pedig okker. A Hét hajszálon néhány ványadt fa nőtt, azonban olyan vékony volt mindegyik törzse, hogy egy kamasz leány is átfoghatta ujjaival. A hét fa a halászok szerint már akkor rég kicsírázott és felnőtté lombosodott, amikor Szent Eufé- mia kőkoporsója elhajózott alattuk — mert mindegyik fácska árnyékát szüntelen mosta a sós víz — de arra sem jók, hogy tüzelőnek kivágják őket, vagy csónakdúcnak, nemhogy - januáronként - leszedjék megfeketedett, aszaló- dott, alig ha maroknyinál több termésüket. A felhő ragaszkodott a negyedik, a legmagasabb fához, afölött gomolygott, amint a szigethez is ragaszkodott, ugyanúgy, ahogy ragaszkodott hozzá a sziget és a legmagasabb meg a többi olajfácska. Pedig alig valami árnyat vetett a talpalatnyi szárazföldre, éppen csak lefogta kissé a gyors napsugarakat. Aztán, láttam, a felhő terebélyesedni kezd, határozott körvonalait szétrázza, fellazítja s áttetszővé teszi a formáját, ahol pedig hirtelen kiszitásodott, betömi vastag vattával, megakadna benne, ha addig elér, a városka ferences monostora templomának villámhárítója. A sziget fölé lassú árnyék borult. A felhő elszürkült, lila és kék vonalak satírozták, majd meg szürkefoltos lett és ragyás, mint egy erős, olajos zsineggel hurkásra szorított, mindenféle festékkel beszennyezett, kitömött, kendervászon matrózzsák. Vasszürkéje antracitfeketével keveredett, mintha kohóban uszították volna egymásnak a két színt. A szigeten kitört a vihar. Villámok szakadtak elő a felhőből, megvilágították a kis fák valamennyi levelét. Ha valaki ismeri Matic festményeit, különösen amelyek adriakékjében 3
