Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - Orosz László: A Bánk bán új értelmezése (Sándor Iván: Vég semmiség. A százhetven éve fel nem fedezett Bánk bán)
Orosz László A Bánk bán új értelmezése Sándor Iván: Vég semmiség. A százhetven éve fel nem fedezett Bánk bán A jLM, könyv alcíme meghökkent. Valóban nem fedezték föl eddig klasszikus nemzeti drámánkat? Sándor Iván könyvének második részében tekinti át az eddigi értelmezéseket: színháziakat, kritikaiakat, irodalomtörténetieket, s elégedetlen velük. Mai szemmel kívánja olvasni Katona drámáját, meg akarja szabadítani a rákövesedett hagyományoktól. A Bánk bán megírása (1815, 1819) idején nem került színpadra, megjelenésekor (1820) nem keltett figyelmet. Első előadásain (1833—39) az akkor divatos, tőle idegen vitézi játékok stílusában vitték színre. 1845-től a nemzeti függetlenségért hevülő korszellem jegyében egyszerűsítették le, a királyné meggyilkolását diadalként ünnepelve, Bánk „vég-semmiségével” nem tudva mit kezdeni. A legkiválóbb elemzők (Gyulai, Arany, Horváth János, Waldapfel, Sőtér, Pándi és mások) Sándor Iván ítélete szerint fontos, de gyakran vitatható részeredményekre jutottak. Az igazán jelentős művek többarcúak. Eltérő törekvésű korok számára más-más tanulsággal szolgálnak. Föltétlenül egyet lehet érteni Sándor Ivánnal abban, hogy a mának új utat kell keresnie a Bánk bánhoz. Könyve azért fontos és értékes, mert a mai ember számára értelmezi a drámát. 1991-92-ben a Forrás közölte a szerzőnek A karnevál harmadik napja című esszénaplóját. A rendszerváltáshoz fűzött reményekben való csalódás, az egyre nyomasztóbb világválság miatti csüggedés, a szellem emberének tehetetlensége késztette vívódásra. E napló 5. részében azt kutatja: „Hol van az a pont, ahol egy életbe, egy társadalmi alakzatba, egy mentalitásba beépül a hamisság, és aztán korszakokon át rárétegződik az eseményekre, az érzületre, a közvéleményre, az államstruktúrára?” E kérdésfölvetés gondolatsorába illeszkedik egy bekezdés a Bánk bánról: „Katona már a sírban, mikor játszani kezdik az 1815-ben írt Bánk bánt. Negyvennyolcra a reformgondolkozás desztillálja belőle a nemzeti nekibuzdulás, függetlenségi vágy alapművét. A léte mélyére taszított, meghasonlásba-tehetetlen- ségbe-őrületbe szorított ember helyzete, kondíciója, lelki-érzelmi reflexei másfél évszázadon át mint a nemzeti büszkeség és elszánás, a reformeszme világára hangolt kondíciói reprezentálódnak a közszellemben, a színházban. Bár a nagy színészek és a nagy rendezők észreveszik, hogy »valami nem stimmel«. Elterjednek a mű »hibáiról«, »logikátlanságáról« szóló teóriák. Ez a vita mindmáig lezáratlan. A probléma magja: a restaurációs korszakok olyan lelki-érzelmi-szellemi reflexiókat hívnak elő, amelyekben széttörik az emberi egzisztencia; a reformkorszakok kohéziói dúsak, kiegyenesítőbbek. A Bánk bán egy más dinamika lényegét mutatja, mint amelyik a zászlójára tűzte és másfél évszázada lobogtatja, egyben 76
