Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - „Benned róvom az erdélyi adómat” Németh László levelei Veress Dánielhez (A leveleket közreadja és a bevezetőt írta: Veress Dániel)
38 (Gépirat másodpéldány) Levél Veress Dánielhez Lányom, akit az elmúlt nyáron kettős csapás ért, a gondjára bízott kórházi osztályon kívül a kártyajátékban keres gondolatzsibbasztót. Barátnőjével egy bridzs klubba jár él, ahol harminc pár versenyez ugyanazoknak a kártyaosztásoknak legeredményesebb lejátszásában. Ott állt mellé egy fiatalember, akinek nevét sem tudjuk s adta át a te N. L. az esszéíró című tanulmányod, azzal a megjegyzéssel, hogy azt Erdélyben nem voltak hajlandók kiadni, itt azonban remény van rá; a szerző csak azt szeretné tudni, hogy engem nem bántanak-e egyes megjegyzései. A különös csatornán át érkezett tanulmányt azóta többször is elolvastam. Azon nem csodálkozom, hogy erdélyi folyóirat nem vállalta; huszonöt, de ha jól meggondoljuk negyvenesztendős bánásmódukat ítélnék el vele. Abban is Tamás vagyok, hogy itt akadna szerkesztő, aki közölni merné. Ha van az öt vagy ha úgy tetszik ötven felé tagolt magyar szellemi világban folt, ahol ez az írás megjelenhet, hát Újvidék az, a kritikai szellem ottani páholya, exterritoriális helye. Homyik Miklós, ciki fentlétekor látta, de nem olvasta írásodat, mindjárt ajánlkozott is, hogy küldjük csak el a Hídnak. Azt, hogy engem a tanulmány bánthatna, a rólam szóló irodalom ismeretében tréfaként hathat; meg sem találtam a helyeket, amelyekre a bridzsélő irodalombarát célozhatott. Tudod talán, hogy a Szépirodalmi Kiadó Arcképek és tanúk címen kis könyvsorozatot ad ki, s úgy lehet kikerülhetetlen, hogy abba rólam is készüljön valami, a kiadó így tőlem is megkérdezte, hogy összegyűjtött munkáim elé kivel metszetném a legszívesebben rézbe magamat. Tanulmányodat elolvasva úgy érzem, neked volna a legtöbb szerzett jogod, itt vagy máshol, egy ilyenféle könyv megírására. Először is Te ismersz legjobban. Nem azzal az ismerettel, amelyet a készülés szed össze egyetlen alkalomra, hanem ami egy életen át rakódik belénk egy olyan emberről, aki mint személyes ügyünk, mondhatnám: mindennapi táplálékunk foglalkoztat. Ezt nemcsak a tanulmányod közepére vágott tartalomjegyzékből látom, (amely nem is egy breviárium vázlat, mint Te mondod, hanem egy több éves utazás guidája, vagy ha úgy tetszik a meg nem írt Tankönyv a nemzetnek, áltálad összeállítva s kifejtve); számos apróságból is látom, például ahogy az Ember és szerephez csapott könyv- jegyzéket (N. L. Művei a Tanú előtt) fölfedezted s gondolatmenetedbe illesztetted. S nemcsak az ismeret van meg, a bátorság is; nem az, hogy mindezt le merted írni, ami ha mint író boldogulni akarsz, nyilván nem veszélytelen, de hogy, ha csak egy mellékmondatban is hajlandó vagy a „tanítványi” kalodába is bedugni a nyakad, holott jól tudod, Sükösd barátod írásából is láthatod, hogy ez a szerep egy különösen szégyenletes, habzószájú társaság számára van fenntartva, majdnem úgy mint a Szabó Dezső tanítvány a mi korunkban. Nem ezt az erkölcsi bátorságot akarom jutalmazni, hanem a boldogító tényt konstatálni, amikor a tanítvány szót, a tanulmányod alapján az utóddal viszonzom. A legnagyobb öröm ugyanis az volt az írásodban, hogy a velem váló foglalkozás, mint íróból is új erényeket hozott ki belőled. Elég ritkán jutnak el hozzám egyéb írásaid; csak azt tudom, amit magad is írsz, hogy kilőtted a dugót s állandó pezsgésben vagy; a magam életéből keresve analógiát: Tanú korodat éled. De a kritika birkózás is. S az hogy egy ilyen méretű műre kell látómeződ tágítanod, ennyi gondolattal gondolatot szembesíteni, ennyi jelenségnek a gyökerére nyúlni, ennek az életkörülményeidben is indokolt pezsgésnek, úgy gondolom jó ingert, háboztatót adott. Milyen kitűnő (az olvasót tán megzavaró első bekezdés után) mindjárt az indítás is! A hagyományos kérdés: melyik a három közül, dráma, regény vagy 55
