Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11. szám - „Benned róvom az erdélyi adómat” Németh László levelei Veress Dánielhez (A leveleket közreadja és a bevezetőt írta: Veress Dániel)

hiszen végső soron mégiscsak két külön világ voltunk. 1964 április havában egy hetet Magyarországon tölthettem. Németh Lászlóék üres lakásában laktam a Szilágyi Erzsébet fasorban. Két napot Sajkódon töltöttem. Beszélgettünk, vitatkoztunk, locsoltunk a kertben, hallgattunk. Túlérzékenységéből akkor éppen Rónay Györgynek A kísérletező emberről írt bírálatának beletört tüskéit igyekeztem — nem mindég szép szóval — kihúzogatni. Naplójába így került be ez a látogatás: „Erdélyi vendég. Milyen kemény, irigy nemzetbe születtél. Lehetsz két szélütés közt, az, hogy nagy voltál, fölment a könyörület alól. (S talán még ő szeret a legjobban.)”

Erdély, ilyen meg olyan összefüggésben, sokszor előfordul a levelekben. Bizonyos vonatkozásban — Németh László szemszögéből én is „egy darab Erdély” voltam, akivel szemben ifjúsága óta fizetett adóját rótta le.

A két háború között, a romániai magyar értelmiséggel Németh Lászlót elsősorban a Magyarok Romániában című 1935-ös útirajza, illetve a körülötte folyóiratokban, lapokban szétgomolygó vita tette ismertté, sőt híressé, heves értelmi s még erősebb érzelmi hatást váltva ki. Igaz ugyan, hogy a húszas évek végén az Erdélyi Helikonban több könyvszemléje, kritikája, tanulmánya jelent meg, de a folyóirat egy viszonylag szűk társadalmi réteg olvasmánya volt. Kevesekhez szólt, illetve jutott el a Korunk is, melynek oldalain 1933—1934-ben Németh László — később ugyancsak sokszor felrótt - levélváltása zajlott Jeszenszky (Molnár) Erikkel a marxizmus és szocializmus körül. Ismertségéhez utóbb, jóval tágabb körben a második szárszói beszéd járult hozzá, melyhez a jelenlevő Nagy István nem csak hozzászólt, „halálhangulatot” emlegetve, de utóbb írásban is megtámadta Németh Lászlót „a szocialista munkásság” nagyobb okulására, termékeny előzményeként annak, hogy a háború után Németh neve, személye, munkái és munkássága tabuvá váljék Romániában. És ugyancsak itt nevezte a Tanú íróját már 1933-ban a Szőke Pál álnéven közlő Bányai (Baumgarten) László „az irodalom fasisztájának”. Az egykori illegális pártaktivista több fontos posztot töltött be 1945 után is. Volt nemzetgyűlési képviselő, az Elnöki Tanács tagja, miniszteri tanácsos, egyetemi rektor, miniszterhelyettes, a Történelmi Intézet aligazgatója, a Társadalmi és Politikai Tudományok Akadémiájának alelnöke, tehát mindvégig ideológiai nagyhatalom. Az összefüggések még feltáratlanok, de tény, hogy Németh Lászlónak még a neve is alig fordult elő évekig nyomtatásban, s ha igen, úgy teljesen negatív példaként. A hivatalos álláspont jó ideig - néha rálicitálva — mereven követte a magyarországi pártpolitikai széljárást. Ám ott is ingadozva, de változtak a dolgok.

1956-ban a Csillag folyóirat három részletet közölt az Égető Eszterből, kettőt a nyári számokban. Közben, valamikor júliusban, egy egykori, az államosításkor felszámolt könyvesboltos felajánlotta megvételre az időközben kötetben megjelent, valamilyen úton-módon Sepsiszentgyörgyre sodródott regényt. Hetekig ez volt a fő olvasmányom, a rendszeresen érkező, darabonként egy lejért megvásárolható Irodalmi Újság mellett, melynek — az utolsó szám kivételével — minden ötvenhatos száma beérkezett, hogy néhány hónappal később olvasása, illetve megőrzése vádemelési alap lehessen az „ellenforradalmi tevékenységgel” gyanúsítottakkal szemben.

Talán ama tavasz és nyár állandó ugrásra kész idegfeszültségei miatt, Németh László regényei közül épp az Égető Eszter vált számomra a legkedvesebbé, noha már akkor tudtam, hogy egészében nem ez a legsikerültebb epikai munkája, hanem a Gyász és az Iszony. Miután öt esztendeig tartó némaságra ítéltetésem után újra közölhettem, fészkelt belém a gondolat — mely utóbb igen sok megpróbáltatást maga után vonó missziós tudattá vált —, hogy ideje visszaemelni és méltó helyére helyezni Németh Lászlót a romániai magyar irodalmi tudatban, és társa30