Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Tarján Tamás: A sötétségről való tudás (Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz)
Legtisztábban az „eleve iker”, Adalbert-Béla Lamos novellájában él a jelképpé valóságosult forma. „Lamos előtt két teljesen egyforma ember állt, egypetéjű ikrek lehettek. A kérdés az volt, Lamos melyiküket ismeri személyesen. Lamos erre azt válaszolta, hogy ismeri mind a kettőt. Arra a kérdésre viszont, hogy találkozott-e velük egyszerre is, vagy pedig minden alkalommal csak külön-külön, Lamos azt felelte: csakis külön-külön, hol az egyikkel, hol a másikkal, együtt őket még nem látta, ő nem tudta, hogy ketten vannak.” A Tanúvallomás végén az egyik iker gratulál Lamos „furfangos” bírósági viselkedéséhez. „Lamos sietve és egy kissé riadtan körülnézett. Ennek az ikernek a párját kereste, de még hozzá hasonlót sem látott sehol. Talán ilyesmi járhatott a fejében: Az ördögbe is, vagy egy emberből van kettő, vagy két ember egy és ugyanaz. Arca megszigorodott és azt monda: — Magát többet nem akarom látni.” Ha nem látható, birtokolható mindkettő, akkor ne láttassák, ne legyen egyik sem. A Bodor-novellák titokzatos, beszegetlen vagy tünékeny történeteiben - mert történet mindig van! — ez a kényszerű óhaj, kifejlet, faktum uralkodik el. A hősök nincsenek tisztában azzal, hányadán állnak önmagukkal, a másikkal, a világgal. Sőt sokszor azt sem tudják (és róluk sem tudják), hányán vannak. Az ikermotívum átvitt, de fölismerhető alakja például A fűtő fivére, melyben se fűtő, se fivér, mégis mindkettő létezik, egyként létezik, s ami történik — vagy nem történik —, az „rút dolog”. „Ez már világos beszéd”, a novella befejező szavai szerint, és noha egy kukkot sem sejtünk a „fivérek” közti dolgokról, tényleg világos minden (talán még azoknak az elemzőknek is, akik ezt az írást is az érthetetlenek közé sorolták): a rútság a „fivérség” kelepcéjében van; hogy a kettő fogva tartja az egyet, illetve az egyik nem lehet a másik is. Az már a kelepce kelepcéje, hogy ha e két paradoxon bármelyike föloldódna, az még rosszabb lenne. Az ikerség — névválasztással is nyomatékosított — novellája az Allatkert (egyébként Bodor kevéske, csak ötletszerű tárcái, újságtöltelékei közé tartozik): Kovács Vili utálja Kovács Wladimir feleségét, Kovács Wladimir is utálja a feleségét, de Kovács Vili Kovács Wladimirt is utálja — „Szerencsétlenségünkben”. Az áthidalhatatlan ikerség, a testvéri vadidegenség remekmívű megnyilvánulása Az erdész és vendége; ugyanez poétikusabban hangszerelve, nő- és férfialakkal A fapapucs kelendősége. A falucskában rekedt „taplósapkást” Olga asszony invitálja éjszakára. A férfi elfogadja a hajlékot, s el azt is, hogy válasszon magának a két egymás mellett álló, egyforma durván faragott ágy közül. Választ: azt, amelyikben az asszony is aludni szokott. Olga tehát bebújik és megmelegíti ezt az ágyat, amíg fapapucsárus vendége „megiszik pár bögre tejet”. A szövegalakításban e bebújást és tejivást rögtön a másnapi virradat követi, s a köszönettel elfogadott ajándék: az otthagyott papucs. A nő és a férfi a közös ágyban egy pillanatra, egy éjre lettek egy test, egy lélek. Persze: nem azok lettek. S bármik lettek, épp arra nincs, arra nem kívánkozik egyetlen szó sem. Az elválásra sem, mivel a találkozás nem volt találkozás. A gerendákról lógó, zsinegre fűzött, szikkadozó vargányaszeletek nézhetik, amint egy batyu fapapucs távozik. Az Amirás-Emerik páros párja a Wolf-Borda páros (Wolf). Az agresszívebb férfi kierőszakolja, hogy a másikkal (az oldalbordájával?) egy ágyban aludjanak, „mint valami ikrek”. Bodor Adám, ahogy közeledünk a jelenhez, parázsló erotikáját viharzóbb lángolásra — és tartózkodó szóhasználatát drasztikusabb nyelvi világra — váltja, de erről az együttalvós elbeszélésről nem állíthatni, hogy homoerotikus tartalma dominálna. S az iker-novella megint más változatában (A Zangezur hegység) újra csak nem a két férfi szexuális indíttatású konfliktusán van a hangsúly, hanem hogy az idősebb hazudik, a fiatalabb hallgat (a jelképes-valóságos 85
