Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Háy János: A Nautilus Pompilius fedélzetén Moszkvában
Háy János A Nautilus Pompilius fedélzetén Moszkvában JL JL a eljutsz ebbe az országba, amit jószerével nem is tudom minek nevezzek, talán ott, ahová érkezel: Oroszország, hiszen Moszkvában tesz le a repülőgép (TU—134 — sovány kis járat, kevesen utaznak manapság errefelé, nem úgy, mint hajdan). Ha kiérsz ide, s átesel vám- és útlevélvizsgálaton (ez már csak paródiája a réginek, bár még mindig igénylik az írásbeli vallomást, hogy se gépfegyvered, se narkód, se titokzatos eredetű valutád nincsen), ha a repülőtérről kilépsz a ködbe, szürkeségbe (november vége, itt ez ilyen), s mindjárt a kapuban előkapod zsebed mélyéről a letagadott dollárokat, egyet nyolcvanért váltasz, ebből pedig első osztályú helyen kétszer is teledobálhatod a hasad, feltéve, ha sikerül meggyőznöd az étterem kapusát, hogy a kiírás: „Nincs hely” nem felel meg a valóságnak, mert hely az aztán van, csak úgy kong az étterem az ürességtől. (Fura egy helyzet — gondolhatnád — hiszen nyolcvan forintért vetted a dollárt, de te erről ugyebár nem tehetsz, meg különben is: végre egyszer te is jól jársz.) Ha itt leszel, s az elhanyagoltság, a semmivel sem törődés, az unottság, a gondatlanság — ami jellemzi ezt a helyet — nem süllyeszt ijesztő és kiúttalannak látszó depresszióba (amikor ugye oly mindegy, azt itt és ott, hiszen csak mintha egy kályhacső belsejében volnál: egyedül). Ha nem szégyelled, hogy a laza, könnyed mocsokból, ami (nem tagadható) a közelmúltad volt, most úgy kikupálódtál (így hiszed), hogy akár egy tévészerepléshez szokott zsíros képű amerikai református lelkész: utazol, érkezel. Ha el bírod viselni a koszt, a bűzt (mintha olajoshordóba zártan görögnél végig a főváros utcáin), ha öntelten biztatni tudod magad: az én világom jobb világ. S ha végül vodkát sem tudsz szerezni (mert ugyan honnan szereznél, nem vagy te varázsló), a 30 rubeles dobozos sör pedig mégiscsak derogál, mégsem szeretnéd eljátszani az amerikás szerepét, mert bár tényleg egy kicsit gennyes a viselkedésed, mégis úgy érzed, a saját valóságodra (némiképp durvábban, erősebb kontúrokkal) emlékeztet ez a táj, vagyis nem vagy te annyira hely- és helyzetidegen. Ha, . . — Na, álljunk csak meg, szóval mi van akkor, ha? Most már ideje lenne kinyögni! — Máris, máris, ne zúgolódj útra kényszerített olvasó! Ha minden így történik, akkor biztosan elvetődsz valahai oroszóráink kedvenc áruházába, mely híres univerzalitásáról (most például minden hiánycikk) és idióta elnevezéséről (GUM). Amikor végigcaplatsz a Grazsdányin Dior és Petya Karden butikjaival színezett földszinti folyosókon (minden nyomorúságos, lepusztult, a fentebb említett urak boltjain kívül, ott azonban csak „hard” valutával fizethetünk, így nem csoda, ha a helyi lakosok zsebében kinyílik a „hevi metál”), a szökőkút működik (pozitív élmény), aztán mész tovább, túl sok látnivaló nem akaszt meg, legfeljebb egy-két türelmét vesztett vásárló akadályozhatja időlege27
