Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Árpás Károly: Fekete bársonypárnán (Baka István: Farkasok órája)
lehet a valóságnak. Tolnai Ottó árvacsáth című verseskötetének egész ihletköre a történelemmé kövesedett fájdalom megidézé- sének szándékából fakad. Egyik - Bartók Bélát idéző - versében vagy Csáth, vagy Désiré, vagy a rájuk emlékező utód, de mindenképpen a régió világnyivá nőtt fájdalmainak ismerője panaszos szavakba önti: „én meg gennyes / hátamra vert lila pecsétekkel / tovább süllyedek / záp lövedéke az isten nagyberzájénak / tovább süllyedek / lövöm a föld szívét / a föld dülledt fekete szívét lövöm / szét”. Úgy tűnik, a József Attila-i „semmi ágán”-élménye most a földi mélységek felé tágul. Mi több: Tolnai Ottó szavaiban Csáth Géza panasza a kimondott szemrehányásokban lesz a legtragikusabb. Mintha közép-európai sorstragédiának függönyhullás előtti nagyjelenete játszódna le abban a versben, amelyben a mai utód azt a pillanatot örökíti meg, amikor Csáth Géza a Bácskai Hírlapban az 1908-ban megjelent A varázsló kertje című novelláskőtetének méltatását olvassa és reszkető lábbal, remegő térddel omlik a padlóra, közben felszakad belőle a könyörgés: „de hát miért nem féltettek / miért nem írták azt: Féltjük őt. / miért nem őriztek legalább ők a bácskaiak / miért nem láncoltak súlyos láncokkal / miért nem ástak nyakig homokba / nyakig homokba az almafák / a törpe almafák alá királyhalmán”. Elődöt és utódot egyként hagyott mostohaságában vergődni a táj, s ha a világ olykor ígért vigasztaló csodákat, halálos biztonsággal hajtotta be a kábult gyönyörök vámját. (Orfeusz - Fórum, 1992.) Mák Ferenc Fekete bársonypárnán Baka István: Farkasok órája „A farkasok órája az a pillanat, amikor az éjszaka átadja a helyét a hajnalnak. Ebben az órában hal meg a legtöbb ember. Ebben az órában legmélyebb az álom. Ebben az órában legvalószerűbbek a rémálmok. Ebben az órában gyötri a leghevesebb szorongás azt, aki nem alszik. Ebben az órában leghatalmasabbak a fantomok és démonok. És ez az az óra is, amelyben a legtöbb gyermek születik” - így szól a gyenge fordításban Johan Borg-Ingmar Bergman a művésziét állandó határhelyzetéről a Farkasok órája (1966) című filmben. Hogyan viselkedjünk benne, milyen legyen a viszonyunk ahhoz a teremtett világhoz, amellyel a költő megismertet bennünket? A filmbeli nő (Liv Ullmann) kétségeiről beszél: „ha egy nő sokáig együtt él egy férfival, nem lesz-e végül olyanná, mint az. Mert szereti, mert próbál belehelyezkedni a gondolatvilágába, próbálja azt látni, amit ő.” (Györffy Miklós: Bergman Bp. 1972. 222.) Miben különbözik Alma a befogadótól? Nekünk is el kell döntenünk: belépünk - e a Baka-versek világába, vagy nem. Fantomok és démonok világa lenne Baka versvilága? Ha csupán a címadó verset nézzük is, akkor is nemleges a válaszunk. (E versről már olvashattunk - lásd Varsányi Anna értelmezését a Tiszatáj 1991/9-es számában.) Másrészt ha Baka prózáját nézzük (Beavatások 1990), vagy drámai játékaira figyelünk - A völgy felett lebegő lány, A ko- rinthoszi menyasszony —, akkor mér jóval nehezebb a dolgunk: állíthatjuk-e, hogy a fikció világa anélkül azonosítható a létezővel, hogy akár allegóriát, akár példázatot keressünk (és találjunk) benne? Lidérces álmok és/vagy szorongásos nappalok - miféle patologikus élet folyik Dániánkban, hisz „Helsingör hol a vérem / véróra csőppre csöpp / és nem múlik az éj nem / mert Helsingör örök” (Helsingör)? Ha a bevezető ciklus verseit vizsgáljuk, akkor megerősödik első benyomásunk: olyan képzelt világról van szó, ahova talán azért vonul vissza a szerző a létezőből, mert annak „törvényeit” leírták, s ha valaki fausti ismeretekre tesz szert, akkor abban sérthetetlen lesz, vagy legalábbis ő szabja a feltételeket. Viszont fölfoghatjuk ezt a ciklust nyitányként is! Jelen van a külső/belső emigrációba vonult művész, Liszt Ferenc (aki ismerős alak - lásd Szekszárdi mise című novellája), a zenei és irodalmi műfajokat elegyítő alkotások (a romantikát és a szecesz- sziót idézve) és az a két tájvers - Arany Já- nos-i és József Attila-i allúziókkal amely megadja a helyre vonatkozó instrukciókat (mellékesen az időt is, hiszen a vers 1980- ból való, a záró vers pedig 1990-ben íródott). A második ciklus versei bevallottan az 1990-es év lírai lenyomatának foghatók fel. 93
