Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Tornai József: „Hány fényes lélek tépte el magát”
Nemcsak veleszületett mániájuk ez férfiaknak és nőknek, akik nem találják vagy csak félig-meddig találják meg elemien-kötődő társukat? A szerelem az elért elérhetetlenség mítosza, a férfi vagy nő kelhet és fekhet azzal a reménységgel, hogy ami úgyis visszahozhatatlan, egy nap mégis visszatér, hogy Oresztesz is megjön - nem váratlanul, hiszen Elektra számít rá. Élete semmi más, mint hogy várja a fivérét, s az ember tudja már a tragédia kezdetén: nem hiába. íme, az elveszett paradicsom Adámja vagy Évája mint várakozás; íme, a száműzetett szerelem, mint életfogytig tartó virrasztás éjszakája. * * * A központi mítosz. A mai időkben, amikor még mindig az apokalipszisban vagyunk és holnap abban leszünk, még biztosabb vagyok abban, hogy központi mítosz nélkül, amely a metafizikai valóság kapuit nyitja meg előttünk, a szellem nem születhet újjá. Hiába alakult át a politikai szerkezet, nem fejlődik, nem modernizálódik a vallás, elbizonytalanodik a művészet, szétesik a kultúra képe. Márpedig Európának, s még kevésbé Amerikának nincs ilyen élő mítosza. Azok a kísérletek bizonyítják ezt legjobban, amelyek az ősi görög, a héber vagy a nyugati mitikus alakok és történetek föltámasztására, további értelmezésére törekednek. Az átértelmezés mindig életre-keltés. De melyik ilyen kísérletnek sikerülhetett volna olyan eszményi hős példáját az atlanti világ elé állítani, amilyen Krisztus volt a középkorban? A diszkó-sztárok és brutális film-héroszok kultusza csak annyit bizonyít: a szellem hangja egyre gyöngébben hangzik föl az egész világot beharsogó „zaj-művészet” orgiáiban. * * * „Hány fényes lélek tépte el magát.” Barátaim tisztelettel, áhítattal emlegetik azokat a 20. századi költőket, festőket, szobrászokat, zeneszerzőket, gondolkodókat, amilyen Heidegger, Jaspers vagy Németh László is volt, mert irányt mutattak számunkra vagy egyszerűen szellemi gyönyörűséget okoztak a műveikkel. Mennyire igazuk van! Én is a gyakran fölsorolt elődök csodálója-tanítványa vagyok. De - barátaim! - Azt is gondoljátok meg, míg ők alkottak, merre fordult a világ. Nem arra, amerre a paranoiások, tábornokok, s főleg a kétfejű rém, a nácikommunista rombolás csalta-kényszerítette? A sok finom elme álmai helyett nem ezeknek a sátán-megszállta őrülteknek és hadaiknak a hagymázas rémtetteitől szenvedett és torzult olyan kórossá ez a század, hogy, bár láttuk, „hány fényes lélek tépte el magát”, nem tudjuk, kigyógyulhat-e még istencsapásként rázúduló betegségeiből? Budapest, 1992. május 2. 66
