Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Gazda József: Árnyékodba lefeküdtem, árnyékodba lefeküdtem (Elmúlás, halál)
nem hallok, sze nem látok. Ő fekszik le egy helyre’, én fekszem le ide, mindjárt kócsolom bé az ajtót, ottan reggelig mind ülünk. Jő az éccaka! CsBM: Ha ullian életem lett lenne ezelőtt éfiú koromba, mint moszt, akkor lehetne legyek egy kokóna (nagysága). De így vagyok egy illien, ne! Megnőtt a zingem, visszamaradtam én. Negyvenöt kilősz vagyok, mint a tavaszi bárányok. Nezik, hogy katrincás vagyok. Mind kérdeznek, honnat vagyok. Honnat legyek, mámából! Mit mondjak nekik? De nem esz járok én. Csak menek, elmenek a doktorhoz, zajtóhoz közéi, hogy a zegész ne kérdezzen. Minden módú ember vagyon. Mint a zerdőbe. Vannak imitt-amott ullian fák, hogy nincsen szók aszú, de mászon annyi van, hogy perreg a szél, amikor el jő, sz akkor csak ropog rivóla (le róla). Éppen a zemberek között esz úgy a nép a faluba esz. Egy-egy helt jó, mász helt száraz, mász helt nyerszecskébb . . . Zerdő aszusz ág nélkül szoha nem vót, sze nincsen, sze nem lesz. Mígtől a világ van, örökké ullian vón. Örökké vót aszusz ág. Örökké vót rossz ember esz, rossz asszony esz a faluba. Met vannak asszonyok között esz. Van ullian, hogy a zember jó, sz a zasszony nem ér szemmit. Micsán (mit csinál) az asszony. Eszik, iszik, sz a zember mejen, dolgozik, mind a vad. Úgy. Sz osztán van ullian, hogy a zember menen, eszik, iszik a szálárját (fizetését) mikor kiveszi, sz a zasszony dolgozik honn, mint egy poroszt. Iliién. Egyik a mász között a zember kell éljen. Hol a zegyik rossz, ott a mászik jó kell legyen. Hogy az a rossz esz éljen a jó mellett. Gyíren van ullian, hogy legyen jó a zasszony esz, legyen jó a zember esz. Immá moszt csudálkozom, hogy nem tudok szusszanni a szívemtől, nem tudok szusz- szanni a zódalamtól, ezek ne, bérakodtak oda. A zéfiu élet. Aki éfian jól él, él többecskét, met több élő napja van. Aki rosszul viszi éfian, vaj meghal hamarabb, vaj kihordja, így ne! Moszt lehetne élni, sz nem bírok, nem tudok élni a betegszégtől. Ami a zemberé, azt nem lehet elkerülni. Csak illienek vagyunk mi, pökötoszok (bűnösök), sz a Jóisztent meg kell bántszuk valamivel. A zember ha haragszik a zövére, sz mondja, hogy mét nem ullian, mint emez asszony. Vagy a zasszony esz mondja, hát te mét nem vagy ullian ember, mient mász emberek. Há mindenki a maga szerencséjivel, sz a maga részivel. Ullianok vagyunk, hogy meg kell számítszuk, met addig nem tudunk élni, míg mászt meg nem számíttunk. Nem számítszuk magunkot! Csak mászokat! Azt mondják, hogy ne bántszd a Jóisztent a zillienekvel. Ne taszítszd a Jóisztent, met ő tudja! sz tudja örökké. Nem esz kéne a zembernek, hogy mondjon mászt, csak a maga életkéjét. Met az úgy van. Nem lehet, hogy a zegész jó legyen esz, nem lehet, hogy a zegész rossz legyen esz. Csak mondtam, mint a zerdő. A zegyik aszucska, mászik csak fele van megaszva, mászik megvan épen . . . KSR: A hitet őrzöttem meg. Őrzöttem a hitet! Mennyit ad a Mária, kiteszem elejibe, sz melyik él, él, sz melyik nem, nem, sz gátá. Úgy csináltam. Sz immá most így vagyon. Tizennégy lett, négy meg van halva, sz tíz él, ül itten . . . LHL: Idegenek, idegenek, ne egyetek meg ingemet. Én es idevaló vagyok, hol a fényes csillag ragyog. S úgy meg vagyok keseredve, mint a fűzfa tekeredve. S úgy meg vagyok búval rakva, mint erdőbe vad almafa. Ej, kettő-három vagyon rítta, s az es meg van búval rakva. E szedd le rózsám ez almáját, ne bántsd meg a gyenge ágát. S ez elmája lehullandó, de a fája ott marandó, Ej de e fája ott marandó, e tavaszra megújuló. CsBM: Ha így adta a Jóisten, így kellett teljék. Én eleget kereszkedtem, hogy ne legyen rossz, de ha a zlszten által így vót kirendelve, kell vigyük eléfelé a keresztet. Met én szerettem lenne boldog legyek, de hát nem bírtam én ... így telik ... Én félek a haláltól azét, hogy nem tudom, mire menünk ottan esz. Számíttom, hogy itt esz kínlódtunk, szenvedtünk, sz ott esz ki tudja, mire menünk. Met nem bírjuk tudni innét, hogy lesz ott. 71
