Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Koloh Elek: A remény örök (A kecskeméti színház elmúlt 35 éve)
Operett, operett, operett A kezdeti ígéreteknek megfelelően, minden évadban bemutattak a nagyszínházban egy-egy klasszikus művet is, de szinte kivétel nélkül elmaradtak a várakozástól ezek a produkciók, akár a nézőszámot, akár a szakmai véleményeket nézzük, így Lendvay direktor mindjobban az operettekre, a habkönnyű zenés darabokra koncentrált, tudván, hogy ezek előadásain legalább megtelnek a széksorok. Sybill, Marica grófnő, Luxemburg grófja, Mária főhadnagy, Cirkuszhercegnő, Csárdáskirálynő, Én és a kis öcsém, Mágnás Miska, A mosoly országa, Leányvásár, Maya, XIV. René, Viktória... - Hamarosan vidéki operettszínházként kezdték emlegetni a kecskemétit. A gondok elsődlegesen nem is csupán abból eredtek, hogy műfajilag igen egysíkúvá vált a kínálat. Sokkal inkább abból, hogy kiemelkedő színvonalat nem mutattak ezek a produkciók sem. Elszomorító tény, hogy az elmúlt öt esztendőben, mindössze egyetlen ifjúsági darabot mutattak be, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig-ját, Barbinek Péter rendezésében. Az ifjabb korosztály igényeit letudták azzal, hogy - az egyébként műfajában kiemelkedően produkáló - Ciróka Bábegyüttest befogadták a kamara- színház falai közé. Ami egyébként jelentős plusz anyagi támogatást is jelentett. Ám jött az első komolyabb botrány, melynek nagy visszhangja volt a helyi sajtóban is. Ä Cirókások, megunva a színházban kapott mostohagyermeknek kijáró szerepet, egyemberként felmondtak és kiváltak a társulatból. Miért kell e botrányos „megválásról” külön szót ejteni? Egyszerűen azért, mert ezzel végképp kirekesztett a kecskeméti színház a falai közül egy egész korosztályt. Más oldalról nézve tegyük fel a kérdést: Hogyan lehet továbbörökíteni a színház szeretetét, hogyan lehet e művészet iránt érdeklődővé tenni, s ezáltal a jövő színházlátogatóivá nevelni a fiatalokat? - A válasz szinte banálisán egyszerű: ebben a gyönyörű, már-már szentélyi hatással bíró színházban számukra igazi élményt jelentő előadásokat kínálva. Amiről Lendvay Ferenc igyekezett megfeledkezni. Hogy ez mekkora károkat jelent a jövőre nézve egy vidéki színház esetében, azt nem nehéz megjósolni... Végre eljött a direktorváltás ideje. Ám az első meghirdetett pályázat - mivel a városi tanács végrehajtó bizottsága nem tudott dönteni, hogy a kilenc pályázó közül kiemelt Csizmadia Tiborra vagy a már korábban bizonyított Komáromi Attilára (Sík Ferenc művészeti vezetése mellett) bízza a színház igazgatói székét -, végül sikertelenül zárult. Ami nem jelentett egyebet, mint, hogy meghosszabbították Lendvay Ferenc kinevezését, az 1990/91-es évadra, és maradt minden a régiben. Szemét a szőnyeg alatt Nem tudni, hogy a plusz egy évet vállalta volna-e Lendvay Ferenc, ha tudja, hogy a Fidesz helyi szervezete 1990 nyarán előrukkol egy nyílt levéllel a helyi sajtóban, egyenesen a polgármesternek címezve, s megannyi gazdasági szabálytalanságról tesz említést, amelyek minden retorzió nélkül követtettek el az utóbbi időben a színház falain belül. A nyílt levélre sem a polgármester, sem a színház illetékesei nem válaszoltak. Megannyi szakember által aláírt jegyzőkönyv, dokumentum ellenére Lendvay direktornak meggyőződése volt, hogy a sajtó és a Fidesz az oka mindennek, mert mindegyik színházellenes. Legalábbis ennek a véleményének adott hangot az 67
