Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Albert Camus: Követeléseim az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez; A magyarok vére; Emlékezzenek reá (Előszó a Nagy Imre Kék Könyvhöz)
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet - bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke. A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztozunk - miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk! Párizs - 1957. október 23. - beszéd az első évfordulón Emlékezzenek reá* (Előszó a Nagy Imre Kék Könyvhöz) „Helyes és szükséges cselekedet.” így jellemezte Gomulka az elmúlt májusban a szovjet csapatok magyarországi beavatkozását. A jóságos Isten, persze úgy értem: a História, talán megbocsátja a lengyel államvezetőnek a „szükséges” szót, kivált, ha mérlegeli azt a történelmi szükségállapotot, amiben országa él. Hisz a vörös hadsereg dialektikájának foglya. Ám a „helyes” szó mellőzhetőbb volt. Vele Gomulka az egyszerű megállapításhoz értékítéletet fűzött, tehát egyre szorongatóbban fenyegető cinkosságot vállalt. Az orosz mesterek egy hónap múltán valóban kiérdemelték jeles bizonyítványukat, s annak helyes rendje szerint, három társával egyetemben, fölakasztották Magyarország egyetlen törvényes vezérét. Gomulka, miként a marxista politikusok általában, a beszédek özönét kénytelen elmondani. Ám a szóáradatot csak a kurta, de azóta megemészthetetlenné keményedett „helyes” szó éli túl - balsorsára a szónok emlékezetének. Ez a könyv bizonyítja, helyreigazító értelemben, hogy Nagy Imre körül mily szószegés, törvénytiprás esett meg Magyarországon, hogy semmibe vették a nemzetközi jogot, megsértették a diplomáciai személyek és parlamenterek immunitását, embert raboltak, gyilkoltak. Csupán lopásról nem történik említés. Jómagam fájlalom ezt. Mily bukolikusan és üdítően jelennék meg a tolvaj ebben a gyönyörűséges világban. De nem! Zordon férfiak körébe jutunk, akik nem szeszélyből, nem ötletszerűen ölnek, hanem szükségből, persze történelmi szükségből, hogy meg- gondolkoztassák Titót (letessékelik az autóbuszról a jugoszláv diplomatákat, akiknek tiszte, hogy a nagykövetség épületén túl ellenőrizzék Nagy Imre utazását), bó- koljanak Maonak (a finom Maonak, a száz virág poétájának, a kínai százszorszépnek, aki egyébként virággal e kezében kérte, kívánta az akasztást és meg is kapta). Szükségképpen hajtották tehát végre az ítéletet Nagy Imrén és a többieken; * Irodalmi Újság, 1958. december 15. 61
