Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Bodri Ferenc: Camus és a magyarok 1956-1960

Csupán lopásról nem történik említés. Jómagam fájlalom ezt. Mily bukolikusan és üdítően jelennék meg a tolvaj ebben a gyönyörűséges világban... - írja itt Camus - ...Párizsban 56 októberében - emlékezik olyanok is, akik mint valami szerte­len, de drága gyereket, ellágyultan figyelték a szovjet iparkodásokat, tiltakoztak a mongolok budapesti beavatkozása ellen. Engem akkor, ki még 43 esztendős korom­ban is együgyű maradtam, valami meleg háládatosság töltött el a gondolatra, mi­lyen igazságkereső erőfeszítést tehettek... Akiket az októberi események végleg fel nem világosítottak, semmi fel nem világosíthatja többé, hacsak talán egy napon - s még ez sem bizonyos - a maguk országának mártíriuma sem...” Az 1959-es első augusztusi szám a külhoni Déry-Bizottság „Fehér Könyvét” is­merteti, a magyar írók bebörtönzése ellen összegyűjtött nemzetközi tiltakozáso­kat. Ezek sorában Camus több távirata és memoranduma. Utóbb, az 1960-as első számban Tábori Pálnak a Nemzetközi PEN Club „frankfurti határozata” elleni til­takozása olvasható. Kifogásolja a Magyar PEN Club újrafelvételét, hiszen a be­börtönzött és fogva tartott magyar írókért eddig minden tiltakozás eredményte­lennek mutatkozott. Majd az áprilisi második szám közli az örömhírt Déryék sza­badulásáról, a nemzetközi politikai nyomásra létrejött hazai amnesztia eredmé­nyeként. De közben megtörtént az útszéli tragédia: Albert Camus hirtelen halála 1960. január 4-én. Az Irodalmi Újság januári második száma kommentálja a tragédiát, kronológiába foglalva a Nobel-díjas francia írónak a magyar forradalom melletti és a kegyetlen megtorlás elleni kiállásait. A búcsúzó lapszámban Cs. Szabó László és Csernus Ákos megrendült mondatai („...amikor kellett, olyan szenvedéllyel és olyan együttérzéssel emelte fel a szavát az igazságért, mintha a budapesti börtönök­ből kiáltott volna ki...”), majd Határ Győző„Sziszifusz halálát* siratja el, az élet­művet a címoldalon Fejtő Ferenc, a közeli jóbarát értékeli. Különben talán ő írt Camus-ról először magyarul, amikor a Magyarok egyik 1947-es számában a Pestist mutatta be. A címoldalon Edma (Edinger Márta) kutató tekintetű Camus-portréja tekint az olvasóra, „a halál felháborító kíméletlenségével” perlekedő búcsúzás szö­veghasábjainak ablakából egy kérdező ember arcmásrajza néz felénk. Fejtő a Ba­rátunk, Albert Camus című nekrológjában a váratlanul beteljesedett és ekként hi­ányos életművet értékeli: „...A világ, a sors brutális esztelensége volt az alapél­mény, melyből gondolkodása, életműve táplálkozott. Az embertelenül, közönyösen keringő világegyetem volt ennek az ízig-vérig európai humanistának világszemléleti háttere... Élete, müve lázadás volt az értelmetlenség ellen; az értelem útkeresése... Talán van egy harmadik út is. Ezt kereste, ezt az utat járta Albert Camus, ezzel mutatott példát a francia ifjúságnak, a világ ifjúságának, amely szeretettel ragasz­kodott hozzá, mint egy idősebb, megértőbb és okosabb fivérhez. A harmadik út, a barátságé, a részvété, az illúziók nélkül való küzdelemé. A szenvedélyesen mérték­tartó emberszereteté... a legtündöklőbb eszmékért sem volt hajlandó megfeledkezni az emberi szívről... Ha a világ meg is veszett, az ember boldogságra hivatott - ez volt a hite... Egyike volt az elsőknek, akik Nyugaton megértették és szívükre vették, ami Magyarországon 1956 októberében és novemberében történt. Egyike volt az el­sőknek, akik felfogták, mit vétett a magyar nép ellen az a szörnyű rendszer, amely nevetségessé tette a szocializmust és megbecstelenítette a humanizmust’... Élete utolsó pillanatáig tüntetőén felmutatta együttérzését és barátságát a magyar nép iránt, és ezért annál nagyobb hála jár neki, mert tudjuk, mennyire gyötörte őt, Algír szülöttjét, a bennszülöttek és a franciák barátját, az algíri kérdés rendezetlensége; mennyire szenvedett - a béke híve - a vérontástól s mindattól a méltatlanságtól, amelybe a faji harccá torzult polgárháború szennyezte be mindkét oldalt. ...Es az is szükséges, hogy megmondjuk ennek a nagy franciának, ennek a nagy írónak, em­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom