Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Bodor Pál: Nyilvános bűnbánat
Igaz, az 1968 szeptemberében írott Kék folt című regényemről - 1981-ben megjelent a fía-re-sorozatban is - azt mondják, egy szavát sem kell visszavonnom. Nem tudom - tizenkét éve nem néztem bele. A hetvenes évek elején írott Fél élet című kisregényemet (1989-ben adta ki újra a Szépirodalmi, a Hogyan kell kastélyt építeni című kötetemben) - nyugodt lélekkel vállalhatom ma is. Talán az 1951 és 1982 közötti korszak irodalmi és közírói jegyzeteiből válogató, a Kriterionnál 1983-ban megjelent Szélmalomjáték című kötetemért sem kell szégyenkeznem, önkritikám java már bennfoglaltatik... Vigasztalhatom magam azzal is, hogy az 1977 és 1981 között írott, Svájci villa című, a Magvetőnél 1985-ben újra kiadott regényem most talán megjelenik németül is, Ausztriában, az Arcadia Verlagnál. Nyugtathatnám magam a Haldoklás anyanyelven (Apám könyve) című kisregényemmel is. Jó tíz éve írtam azt is. (A magyarországi olvasók a Magvetőnél 1987- ben megjelent második kiadását vehetik a kezükbe). Egy szavát sem vonom vissza, és azt hiszem, legtöményebb, legmélyebb írásom ez a kisebbségi sorsról - amelyről valamennyi fentebb felsorolt mű beszél. Csakhogy - mások példája nyomán - meg vagyok győződve róla, hogy bárminő tisztességes lenne js a törekedésem az önvizsgálatra: hazudok. Emlékezetem töröl, szépít és hamisít. Évtizedek óta semmi kedvem fellapozni a kolozsvári magyar napilap 1948-1951 közötti számait, amikor belső munkatársa voltam (18-21 évesen), sem a későbbi számait amelyekben megannyi dicsekvésem tárgya, az „Ablak” rovatjelent meg; ki tudja miket írtam! Mondjuk: a klerikális reakcióról, a népek atyjáról, Sztálinról, a Román Kommunista Párt lelkesítő vívmányairól. * * * A Ceausescut dicsőítő írószövetségi antológiában is megjelent írásom. Sosem felejtem el a történetét. Fölhívott telefonon Ferencz (Fenyves) László műfordító: hogy reá bízták a román kötet magyarra fordítását, ám a tizennégy magyar szerző írását természetesen nem akarja románból visszafordítani magyarra, tőlük az eredeti kéziratot kéri el. Nagyon helyes - mondtam szárazon. No, dehát az ön kéziratát is kérem! - felelte erélyesen. Ha-ha - mulattam a telefonkagylóba - csakhogy, barátom, nekem nincs írásom a kötetben, nem adtam. Önnél nyilván az eredeti, tervezett tartalomjegyzék van, abban valóban szerepeltem, kértek is írást, de én megmondtam: nekem nincs, én nem tudok adni! Kis szünet, csend.- Téved - felelte Ferencz László - az én kezemben nem a „tervezett tartalom- jegyzék” van, hanem a betördelt román szöveg levonatai. És itt van előttem a Bodor Pál írása is... Taxiba ültem, elrohantam megnézni. Első olvasatra nem ismertem rá a szövegre, és a második olvasatra sem. A harmadikra, keserűen igen. 1968-ban, Ceausescu nagy esztendejében (Csehszlovákia!), amikor még nem volt személyi kultusz, nem volt Elena, amikor azt hittük, a főtitkár „liberalizálni” akar, beleértve a nemzetiségi politikát - néhányan meghívást kaptunk (Marin So- rescu, a zseniális költő és drámaíró Ion Pacea, a képzőművész, a Bartók-hívő Zeno Vancea, a Zeneszerző Szövetség alelnöke, és még páran): kísérjük el Ceausescut a Zsil völgyébe. Különvonaton utaztunk, ott volt Ion Gheorghe Maurer miniszter- elnök, Chivu Stoica, aki később (állítólag) főbelőtte magát, Gheorghe Gaston Ma35
