Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Beke György: Vérvád a székelyek ellen

zott.” Nyilván, mégsem gyilkolták meg! Isten őrizz, hogy a halálát kívánjam! Csak példa számomra az eset a vádaskodás felizzítására, amiből hasznot is lehet húzni. A Har-Kov Jelentés függelékében a 178. szám alatt szerepel egy bizonyos Vida Su- ciu Sidonia nevű panaszos. Az illyefalvi (Kovászna megye) asszony azt panaszolta el, hogy a férje, Vida Suciu Victor azért nem kapott elegendő földet a mostani osztáskor, noha örökösként megillette volna, mivel „román származású”. Az elöljáróság kimutatásai szerint azonban „Vida Suciu Victor édesanyja és nevelőanyja révén megkapta a maximális 10 hektár földterületet. Lánya, Gyöngyi, mint a faluban élő gazdasági szakember, 60 árat, majd a megyei bizottsághoz benyújtott fellebbezés jóváhagyása révén (hogy már szabaduljanak tőle) még 1,40 hektárt. Fia, Áron pedig a faluban lakóként 50 árat. Ám saját bevallásuk szerint, még most sem elégedettek, következésképpen a törvényszékhez fordulnak.” (Háromszék, 1991. november 6.)

Szőcsként is emlegeti a cikk a családot. Ha akarom, így, ha akarom, úgy. Szőcs - a székely falu népe körében, Suciu földigénylő panaszosként. A Jelentés szerzőinek nem tűnt fel, hogy anyagi előnyökért váltakoztatják a nevüket, nemzetiségüket? De ha egy faluban elmagyarosodott családokat találtak, nyomban ismétlődött a vád az erőszakos asszimilációról. Mikóújfalu és Sepsibükszád 1918 óta a „visszarománosítási mozgalom” legfőbb „hídfőállásai” voltak Háromszék megyében. (E mozgalomnak 1940-ig saját lapja volt Székelyudvarhelyen.) Mikóújfalut 1815-ben telepítette mai helyére Mikó Miklós gróf. „1910-ben 1570 volt a Iélek- száma, 15 egyén kivételével magyar anyanyelvűek és többnyire római katolikusok. Az igazsághoz tartozik az is, hogy sokan román származásúak, melyet görögkeleti, illetve görögkatolikus vallásuk is igazol, de a kőbányászat és útépítés fejlődésével olaszok is telepedtek meg itt. Az 1941-es népszámlálás szerint 1951 a lélekszám, 21 egyén kivételével magyar anyanyelvűek.” Herbszt István, magát német származású magyarnak nevező szerző vázolta fel ezt az etnikai képet a Háromszék 1991. november 14-i számában. Ugyancsak ő sorolta el az 1782-es alapítású Sepsibükszád népi történelmének állomásait. Az alapító szintén gróf Mikó Miklós, a telepet az üveghuta felállítása igényelte, akkor még csak tizenkét családdal. 1910-ben a falunak 1971 lakosa volt, tizenkilenc kivétellel mind magyar anyanyelvűek. 1941-re a bükszádi lakosság 2434-re növekedett, közülük 27-en nem magyar anyanyelvűnek vallották magukat.

„Trianon után a román királyság román tanítókat telepített e falvakba, és a gyerekek, függetlenül anyanyelvűktől, csak románul tanulhattak. Emígyen más iskola nem is létezett, csak román, ahol tilos volt az anyanyelv használata. Ezt ki is írták nagy betűkkel. Eképp lett egyik napról a másikra, több száz gyermekből »román«, akik viszont egy kukkot sem tudtak románul.”

Mikóújfaluban 1980-ban 2505 magyar és 12 román ajkú lakos élt, kevés kivétellel római katolikus hiten. Sepsibükszád nyelvi viszonyai ugyancsak 1980-ban: 2148 magyar és 17 román. (Ezekbe a kimutatásokba az odahelyezett román vasutasok és csendőrök is beletartoznak.) Mindeme néprajzi valóság ellenére, 1945 után is újra meg újra próbálkoztak a „visszarománosítással”. Személyes emléket őrzök a mikófalusiak elkeseredett védekezéséről. 1973 elején bukaresti brigád érkezett a faluba. A helybeli görögkeleti lelkész kíséretében sorra járta a házakat, megpróbált görögkeleti hitre téríteni régóta katolikus falubelieket. Kommunista pártbrigád és román ortodox pap együtt! Senki nem volt hajlandó hitet és nemzetiséget változtatni. Az egyik helybeli tanító húzta a kurtábbat a kudarcból, meg nem sokkal előbb megjelent Magunk keresése című kötetem. Ez a tanító is felszólalt a brigád ellen a falu színe előtt: „Miért akarják megismételni a moldvai csángók elrománosítását?” Felhorkantak a bukaresti elvtársak. „Honnan veszi ezt a

24