Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 10. szám - Beke György: Vérvád a székelyek ellen

kokat. A székely diákokból igen ritkán faragtak így románokat. Annál inkább műveletlen vagy félművelt embereket.

4. Nem volt többé szükség az odahelyezett román tanárok többségére. Ennek azonban ők örültek a legjobban. Hiszen számukra is kényszerű száműzetés volt eljönni a Székelyföldre, ahol nem ismerték a nyelvet, a szokásokat, az embereket. Mentek volna a szülőföldjükre szívesen, de Bukarest parancsa tiltotta meg - diplomavesztés terhe alatt - a hazatérésüket.

Ezért érthető, hogy az „elűzött” román tanárok köszönőleveleket küldtek „előzőiknek”. A Kovászna megyei Mikóújfaluból hat fiatal román pedagógus távozott. Mindannyian visszatértek a szülőföldjükre, és utána megköszönték a székely falu barátságos magatartását és segítségét. (Háromszék, 1991. november 14.)

Hány román tanárt is „űztek el” 1989 után a Székelyföldről? A hivatalos bukaresti parlamenti jelentés Hargita megyéből 13, Kovászna megyéből 41 pedagógus távozását vette számba. Mennyi ez a román tanárok összességéhez képest? Csupán öt év alatt, 1984-től 420 román pedagógust neveztek ki Hargita megyébe, közülük távozott 13. Kovászna megyében nagyjából ugyanilyen az arány. A két megyéből „elűzött” románok döntő többsége belügyes tiszt és altiszt, akiket felsőbb paranccsal helyeztek át más megyékbe, hogy addigi szolgálati helyükön nyomuk veszhessen.

Önként távozott a székely városokból az erőszakkal odatelepített havasalföldi és moldvai román diákok többsége is. Ugyanis 1984 után, a felgyorsított asszimiláció érdekében, nemcsak idegen nyelvvé nyilvánították a magyart még a Babes- Bolyai Tudományegyetemen is, de teljes szakiskolai osztályokat helyeztek át az Ókirályságból Erdélybe. , Az 1988-89-es tanév kezdetén a hatóságok immár nem elégedtek meg a román »misszionárius« pedagógusok újabb évjáratainak munkába állításával, hanem egész osztályközösségeket telepítettek át idegen nyelvi környezetbe. Kárpátokon túli román osztályokat helyeztek át vegyes lakosságú erdélyi, illetőleg magyar többségű székelyföldi helységekbe, és magyar iskolai osztályokat moldvai, havasalföldi, olténiai, legjobb esetben bánsági vidékekre... így kerültek át teljes román osztályok a Székelyföldre, olyan ritkának semmiképp nem mondható szakmákra, mint a fafeldolgozás, textilipar, mechanika stb. Az áttelepített tanulókkal arra is szerződést kötöttek, hogy az iskolát patronáló ipari egységben fognak dolgozni, vagyis véglegesen letelepednek az őket befogadó megyékben. Ez Kovásznában évente 10-12 osztályt (4-500 tanulót) jelent. Hargita megyében ennek több mint kétszeresét. (A sepsiszentgyörgyi textilipari és kereskedelmi, a ko- vásznai faipari líceumba telepítettek át román osztályokat többek között.) Ugyanakkor jó szakmák ígéretével próbálták és próbálnak rábírni magyar osztályokat, hogy távoli román megyékben folytassák tanulmányaikat.” (1989. szeptemberi utóirat a Demeter János nyugalmazott professzorral folytatott beszélgetéshez. Páll Árpád: Harangszó a mélyből.)

Valójában csak az utóbbi évtizedben odatelepített román értelmiségiek közül néhányan hagyták el a Székelyföldet, a nagy többség maradt, ott él továbbra is. Ha bárminő nemzetiségi megkülönböztetésről lehet beszélni, akkor az egyértelműen a „bennszülöttek”, a székelyek ellen irányul, és nem ritkán éppen a székelyekből álló helyi hatóságok részesítik előnyben az évtizedekkel ezelőtt vagy akár most, 1989 után odatelepített románokat, hogy eleve kivédjék a „magyar nacionalizmus” vádját. Mégis „nacionalistáknak” és „szeparatistáknak” minősíti őket a bukaresti hatalom, az államelnök, a kormány és főként a román sajtó.

, A székelység annyira nem nacionalista, hogy a változás után maga választott román igazgatót a vasüzem élére, az addigi magyar vezető helyére - mondta Portik Bakai Sándor, a helység plébánosa (Uj Ember Évkönyv, 1992.) Szentkereszt19