Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 9. szám - Vannak-e még partok és csillagok? - Lengyel András: Sem part, sem csillagok

Az emberi viszonyok különböző szintjei közül ma ki a spirituálisát, ki a politi­kait, ki a magánéleti-társadalmi szintet érzi leginkább problematikusnak, s így leginkább „megváltoztatandónak”. Ezen lehet vitatkozni, s talán kell is; összeke­verni, vagy fólcserélni azonban ezeket - tragédiák nélkül - nem lehet. (Ma, lép­ten-nyomon, ez történik.) Magam, e három, csak meglehetősen elnagyoltan elkü­lönített, s minden árnyalás nélkül jelzett szint közül a legaktuálisabbnak, s a töb­bit is befolyásolónak az emberi kapcsolatok társadalommá szerveződésének szint­jét érzem. Mert, bár sem part, sem csillagok nincsenek, az élet, mint határolt, de mégis sokrétű és gazdag lehetőség, rendelkezésünkre áll. S a legnagyobb lehetőség, amit az élet fölkínál, éppen az adott lehetőségekkel való személyes élés lehetsé­gessége. (Öntudatlanul mindig is erre törekedtünk, s törekszünk, csak nem mindig ésszerűen.) A lehetőségekkel ugyanis úgy célszerű élnünk, hogy ebből ne a lehe­tőségekért harcolók egymás lehetőségeit kioltó, s megsemmisítő küzdelme („lét­harc”) bontakozzék ki, hanem a lehetőségekkel való élést elősegítő emberi koope­ráció. S nálunk ma ez a kooperáció van nemcsak átalakulóban, de eltűnőben is. Márpedig az emberek együttműködéséből fakad minden; az anyagi javak éppúgy, mint értékeink.„Az értékelés - ahogy Sarbin és Scheibe írja - kölcsönösségen ala­puló társadalmi folyamat. Az értékeknek sem az értékelés objektuma, sem szub­jektuma nem letéteményese, hanem a kettejük közötti interakció hozza létre őket.” Hogy milyenek lesznek értékeink - „csillagaink” -, rajtunk múlik tehát; nem raj­tam, nem rajta, s nem rajtad természetesen, hanem azon az interakció-sorozaton, amely közöttünk létrejön. A folyamat így bonyolult, lassú és konfliktusos, de nincs más választásunk. Aki azt hiszi, hogy saját értékeit rá kell kényszerítse másokra, „a” társadalomra, nemcsak kártevő, de saját értékeit is hatálytalanítja. A mások­ra kényszerített érték nem érték, éppen axiológia értelme s érvénye vész el a kény­szerítés aktusában. Hogy egy érték „működjön”, azaz élő, eleven érték legyen, kon­szenzusba kell ágyazódnia. Kettészakad-e a magyar társadalom, s elindul a szétforgácsolódás útján, vagy a hatékony - s kölcsönösen előnyösebb - kooperáció szervezi újjá az emberi kap­csolatokat és viszonylatokat, nagy és nyitott kérdés. Akár így lesz, akár úgy, ez a „választás” meghatározza majd értékeinket. Magát az értékképzés folyamatát is, de az értékek életszervező szerepét is. 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom