Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8. szám - Kabdebó Tamás: Zarándokút (novella)

az apostolok halászcsónakjain nem volt farmotor. A mostaniakén van. Mivel a szél ugyancsak himbálja az úszót, Tariménes nem várja ki a szerencséjét, hanem a halászok közeledtén, övig gázol a tóba. A víz langyos és friss, a halászcsónak most már lassan közeledik, a motort leállítják, és szedni kezdik a nagy parafadugókkal vízközti lebegősátorrá képezett hálót. Tariménes most már úszva közeledik a hálószedő halászok felé, látja a kétaraszos csukát, a tenyérnyi keszegek és az arasznyi Szentpéterhalak csónakba bucskázását. Van haláldás bőven. „Most megszerzem a vacsoránkat”, villan át bánáti hősünkön az eszme, s vizes zsebéből fölkínál egy félmaroknyi shekelt. Csillog a pénz a napfényben, mint az ezüstpikkelyek. A halászok mosolyognak, a fejüket rázzák. Itt van öt hal, vigye csak, vigye.

Ketten vannak, mind a kettő szakállas, az egyik idősebb; javakorabeliek. András és Péter. Vagy ahogy régen mondták: Kefás.

Szüköléa nappal

50