Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8. szám - Kabdebó Tamás: Zarándokút (novella)
közül - emlékezett vissza a Bánátból elszármazott utas - huszonöt évvel ezelőtt a nagy magyar esszéista, Cs. Szabó László is járt Názáretben. A magyar Montaigne hívő lélek volt, s esszéista létére remek rádiójátékokat írt a Megváltóról és az Apostolokról. (Talán 2000 év távlatából áthallotta őket.) Tari- ménes antiszemita barátainak legnagyobb megrökönyödésére kiderült, hogy Jézus Krisztus, mi több, édesanyja és nevelőapja, valamint mind a tizenkét apostol - nemcsak Júdás -, de Péter is zsidó volt. „Minden keresztény zsidó volt egykor, habár nem minden zsidó volt keresztény”, ismételgette egy protestáns teológus Tariménes mondását. Hallatlan. A hajnali nap betűző bíboros sugarai ébresztették Tariménest. Arája békésen szuszogott fekhelyén, ő maga óvatosan és meztélláb, klottgatyában kilo- pózott a tópartra. Még szunnyadozott a Genezáreti tó, amit a helybeliek Ga- lileai Tengernek, egyesek pedig Kinneret Tavának hívnak. Kinneret hárfát jelent, a tó alakja valóban hárfa alakú a környező, emberhez mért hegyek tetejéről nézve, ilyennek láthatja a fehér sirály is, mely lám fölkelt már, fölívelt, aztán a tó hártyás bőre fölé suhant, óvatlan békákat, tétova halakat keresve. Tariménes komótosan fölszerelte teleszkópikus horgászbotját, inget húzott, s annak bal felső zsebébe rejtette a csalisdobozt. Előző este fogott egy szitakötőt, néhány nagy legyet és még Megidóban két jól kifejlett százlábút. (Itt volt, s lesz? az Armageddon.) Tariménes elindult a tó felé, ami ha száz méterre a ház alatt feküdt, hol Da- ina még a tisztaszívűek igaz álmát aludta. A házat a kibuc lánykái takarították, mint megannyi tóparti üdülőházat a pálmasor és az eukaliptuszpagony hajlatában. Parkjában randevút adott egymának minden virág, amit a természet a szubtrópikus éghajlatnak és meleg mérsékelt égövnek juttatott: kaktuszcserjék középen, szagosbükkönybokrok a házak és a legyezőpálmák között, rózsakert, mellette banánültetvény, hebroni piros almák az ebédlő előtt, narancsliget mögötte. Tariménes néhány lépést tett a kavicsos úton, vállán a Shakespeare-orsóval felszerelt angol acélpecáló, és szemügyre vette a tavat. A délkeleti hajlatban állt, szemben az ébredező várossal, Tiberiásszal, minek kihunyó fényei még idecsillantak, de zajából már nem jutott ide semmi. Csak az enyhe tólocsogást lehetett hallani, mert fölserkent egy kis szellő, fölborzolta a víz bőrét, ami a partjára kikötött halászcsónak oldalát nyaldosta. Tariménesnek olyan volt a víz fecsegése, mint messzi vándornak az édes anyanyelv. A víztől pár méterre nyugágy hevert, beleült néhány percre, és lehunyta a szemét. Igen, gyermekkorának Balatonja is azonos nyelven beszélt, Boglár alatt, de a Sugovicát is ugyanígy lehetett interpretálni, lehunyt szemmel az evezősegyletnél a bajai Vörös-híddal szemben, hol tóvá szélesedett. A világ vizei egyetlen nagy nyelvcsaládhoz tartoznak, a tavak csendesen susogják, majd locsogják-fecsegik, a folyók folyékonyan mondják, azaz hadarják, a tengerek kitartóan zúgják, mormolják, morogják, majd üvöltik, tombolják ugyanazt a nyelvet. A Názáreti Jézus az emberek, a természet nyelvén egyaránt beszélt. Ismerte a tó viselkedését - hiszen itt koptatta a saruját a kavicson, betért Betániába, Kapernaumba, Kána, a jó és rossz bor városa is csak egynapi járóföld s ezért mondhatta neki, mikor már elege lett a ritkán jött viharból: „Kuss!” Az emberekkel azért nehezebb dolga volt. Az apostolok kicsinyesek voltak és kicsiny hitűek. Még ők is! Názáret fele menet - ez apokrifa, nem Szentírás 48
