Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Vörös János vezérezredes visszaemlékezése moszkvai tárgyalásairól 1944. november 7.-december 7. (Közzéteszi: Markó György)
máiról holnapra átállítani nem lehet, tehát feltétlenül mérsékeltebb irányzatra kell a kormányzást alapozni. Ennek pedig képviselői jelenleg Tildy és Szakasits, a Kisgazda és a Szociáldemokrata Párt vezetői. Lakásomon hasonló jellegű megbeszélések több ízben lejátszódtak, ahol mindig a súly nem a katonai, hanem a politikai kérdéseken nyugodott. Az átállásra vonatkozó tervem a német propaganda folytán nem sikerült. Bár egyes magyar csapatrészek, továbbá a helyzetet felismerő magyar tisztek naponta jöttek át az oroszokhoz abban a biztos tudatban, hogy az áiltalam szervezendő hadsereg tagjai lesznek, azonban kevés kivétellel ezek mind orosz hadifogságba kerültek, amit Moszkvában nekem főként azzal indokoltak, hogy Budapestet magyar csapatok makacsul védik, továbbá, Hitlernek tavaszi támadása16 alkalmával ebben a támadásban magyar csapatok is részt vettek, sőt hősiesen harcoltak, ami az oroszok részéről a magyarokkal szemben további bizalmatlanságot keltett. Ennek következtében a hadműveletek Magyarországon nem zajlottak le olyan gyorsan, mint ahogyan én azt gondoltam. A helyzet további romlását még előidézte az is, hogy a Vörös Hadsereg a genfi egyezmény17 ellenére minden feltalálható anyagot hadizsákmánynak minősített és azt Magyarországon gyűjtötte, vagy azonnal elszállította Oroszországba. Ezenkívül bekövetkezett az a szomorú esemény, ami később igen sokat ártott [az] orosz-magyar politikának, éspedig az, hogy megkezdődött a lakosságnak tömeges deportálása. Hadifogolynak lettek minősítve olyan polgári egyének, akik sohasem voltak katonák. Ezenkívül egész vonatok szállítottak ki magyar fiatal nőket Ukrajnába. Hogy a deportálás indokolt legyen, olyanokat is elszállítottak mint németeket, akik évszázadok óta Magyarországon élnek,18 magukat mindig magyarnak tartották, sőt németül nem is tudtak. Innen állott elő az a helyzet, hogy 1945 tavaszán Magyarország egész mezőgazdasága csődbe került, mert nem volt senki és semmi, aki és amivel a földeket megművelhette volna. Becslésem szerint a deportált lakosság, továbbá az önként átjött magyar katonák elszállítása folytán kb. hét-nyolcszázezer ember hagyta el Magyarország határát.19 A hadműveleti helyzet mérlegeléséhez hozzá kell még fűznöm, hogy az a helyzet, amivel én számoltam, vagyis a nyugati arcvonal összeomlása, azért nem következett be, mert a németek, illetve azoknak náci vezetői ebben az időpontban már nem a birodalom érdekeit nézték, hanem saját személyük megmentése szempontjából, kizárólag egyéni önvédelmi harcot folytattak. Ha ők a nyugati arcvona- lat leépítették volna, összes tartalékaikat a keleti arcvonalra tolták volna el és ezt közölték volna úgy Romániával, mint Bulgáriával, vagyis ha nyílt szövetséges politikát űztek volna, ügy azok a súlyos kérdések, amelyek ma a politikai porondon vannak, automatikusan intéződtek volna el, az egész emberiség kultúrájának javára. Amint később tudomásomra jutott, az angolszászok is már fáradtak voltak nyugaton, az amerikai katonák hazaigyekeztek, az angolok vérmegtakarítás szempontjából aránylag kevés erővel avatkoztak be, így azután a jelenlegi tragédia elkerülhetetlen volt. Az angolok tevékenységéből arra következtettem, hogy az angolok a háborút feltétlenül meg akarják nyerni, de lehetőleg amerikai pénzzel és a Vörös Hadsereg vérével. Hogy ez mennyire sikerült, azt a következő évek fogják eldönteni. Megállapíthatjuk, hogy a háborút, mint katonai cselekményt feltétlenül az oroszok nyerték meg, míg a béke megnyerését a folyamatban levő gazdasági csata fogja eldönteni, ami előreláthatólag az angolszászok javára fog eldőlni. Végeredményben le kell szögezni, hogy az általam kiadott felhívás a magyar arcvonalat megingatta, a hadsereg ellenállóképességét lényegében megtörte, ami a Vörös Hadsereg gyorsabb előnyomulását elősegítette és ezzel a háború tartamát jó néhány hónappal megrövidítette. 78
