Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Már én vagyok a múlt (Varga Imre beszélgetése Vári Attilával)

brünni sörözők jobbjaiban talán ugyanúgy otthon érezném magam, mint a zágrábi pályaudvaron.-Barátaid vannak?- Én hiszem, vallom azt, hogy a kútbaugrós barátság, amikor a barátainkért akár a kútba is ugranánk, elmúlik. Ilyen barátság a felnőttkorban már nincs. Kollegialitás van, szerelmek vannak, lányok, asszonyok. De az igazi barátság csak kamaszkorban létezik. Aztán már csak tisztesség, s megalkuvásokon alapuló jóviszony. A felnőttkorban kötött barátságok lehetnek rendkívül tisztességesek, kiegyensúlyozottak, de olyan hőfokuk nem lehet, mint a kamaszkoriaknak. A barátaimat itt is megtalálom, ott is megtalálom. A pozsonyi Reszeli Feri is ugyanolyan jó barátom, mint Tolnai Ottó, akihez ha azzal csöngetnék be, hogy: „Te Ottó, Szent György napja elmúlt, meg kéne néznünk, májusi pereszke van-e már.”, akkor nekiindulnánk. S nem valószínű, hogy költészetről fogunk beszélni... Vagy Farkas Árpival leülünk és ott folytatjuk a beszélgetést, ahol abbamaradt, vagy átmegyek ide a Landler utcába a Bella Pistához és folytatjuk az évekkel ezelőtt abbahagyott beszélgetést, vagy Lázár Ervint keresem meg... De kinőttünk abból az életkorból, amikor barlangokat szeretnénk fölfedezni és Indián Joe kincsét akarjuk kiásni a földből. Ilyenkor már etikai szövetségről van szó, és nem barátságról.-A kétnyelvűség, kettős kultúra?- Hazugság. Ez egy mese. Lehettem volna kétnyelvű és kettős kultúrájú, ha Franciaországba sodor a sorsom véletlenül, és Papp Tibor vagy Nagy Pali mintájára magamba szippantom a francia kultúrát. Én nem hiszem azt, hogy ha Tőzsér Árpádot vagy Kányádi Sándort megkérdezed, ha nem protokolláris interjú készül velük, nem hiszem, hogy jószívvel mondja bármelyikük, hogy: igen, ez a kettős kultúra és kettős kötődés milyen pompás dolog. Ugyanis Kelet-Európábán ezek a kis kultúrák, beleértve a magyart is, nagyon sok önállósággal rendelkeznek, de valahol egy picit utánzó kultúrák is. A szlovák kultúra is, hiszen a múlt században igazi polgársága a szlovákoknak nem volt, európai értelemben nem létezett... Ez a Románia - ahol a múlt században a nagypolgárság nem létezett, ahol az ő nosztalgiájukban a francia, angol vagy német vagy olasz irodalomból vett minták alapján él a századfordulós román polgár, úgy teremti meg a miliőt, számomra nem követendő példa, mert egy másolt kultúráról van szó, másrészt pedig megtanultam azt a nyelvet, meg kell mondanom, hogy végig tüske volt bennem. Mert én kellett, hogy megtanuljam a nyelvüket. Nem szabadon tanultam, az állam nyelve volt. Ez így volt a szlovákiai magyarokkal, Kárpátalján, mindenhol. Mondtam, hogy erről az a véleményem, hogy ez az egész hídszerep a pesti aszfalt találmánya. Menjen, tartsa a hátát Marosvásárhely főterén az, aki azt akarja, hogy átmenjenek rajta.-Ha pusztán az akaratodtól függne, hol szeretnél élni?- Hisz mondtam már: egy déltengeri szigeten, ahol a Czuczor-Fogarassy szótárral, az általam ideálisnak elképzelt magyar nemzet mítoszával élnék, és nézném a napfelkeltét és naplementét.- Vannak-e tetteid, amiket utólagosan nagyon megbántál? Bűntudatos ember vagy?- Bizonyára, mint minden ember. De olyan nagyon megbánnivalóm nincs. Magánemberi szempontból: minden harmadik szeretőm után megbántam, hogy az elsőt otthagytam. Mindig azt éreztem, hogy nem a közvetlen előtte lévő, hanem a még korábbi volt az igazi. Ilyen értelemben meg-megbántam az életem más eseményeiből is ezt-azt. Egy dologra viszont rendkívül büszke vagyok. Tizenhat éves koromtól fogva, amikor az első versem megjelent, én már akkor tudatosan tudtam, pontosan ezt, amit most tudok, az, hogy lexikálisán bővült a tudásom, etikai fronton nem kellett bővüljön semmi, soha életemben le nem írtam sem a Román Kom25