Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Már én vagyok a múlt (Varga Imre beszélgetése Vári Attilával)

játítani. Nekem ilyen a 16 mm-es, ahhoz nőttem hozzá. Most persze könnyűelektronikán dolgozom, de zavar, idegesít, és állandóan kétszeresen kell koncentrálnom arra, hogy montírozás közben mi is történjen.- Volt a hatvanas évek végén egy elhtresült időszakotok, amikor kortársaiddal a Megyei Tükör című lapot szerkesztettétek Sepsiszentgyörgyön. Erre később többen nosztalgikusan emlékeztek vissza. Benned hová került mostanra ez az időszak?- Bennem ez az egész időszak az Osztrák-Magyar Monarchiához került. Ugyanis nekem nem is a Tükör volt a lényeges, persze fontos volt az is, mert a körülményekhez képest viszonylag jó újságot lehetett ott szerkeszteni. Volt Sepsiszentgyörgyön egy atyai jóbarátokból álló törzsasztal: doktor Darkó Zsigmond sebészfőorvos, doktor Simon Ferenc ideggyógyász főorvos, akik a szó nemes értelmében voltak urak. Délben a törzsasztalnál söröztünk, meg pirítóskenyeret ettünk velővel vagy zónapörköltet, esti borozgatás vagy fröccsözés... Viszont a Nagyvilágtól a Tiszatájig, az Új Symposiontól az Irodalmi Szemléig mindenről lehetett velük beszélgetni, az ember nem is tudta, ezek mikor műtenek, mikor dolgoznak, és mikor olvasnak. Rendkívül jól tájékozott emberek voltak. Számomra Sepsiszentgyörgy és a Megyei Tükör, azonkívül, hogy a nemzedéktársaimmal voltam együtt, ez a régi világ volt... Nota bene: bár nemzedéktársaim nem tartoztak ahhoz a stílusirányzathoz, amelyet én szerettem, se Farkas Árpád, se Magyari Lajos, se Czegő Zoltán... Rosszul fogalmaztam az előbb, nem hogy nem szerettem, hanem nem műveltem. Farkas Árpádot tartom a mai napig is nemzedékem talán a legnagyobb költőjének, abból a vonulatból, ugye, ami Útassy Dzsóval kezdődik, abból a nemzedékből őt tartom az egyik leglényegesebb költőnek. De mindig gondolkodnom kell, hogy Tolnai Ottó..., bár azt hiszem magamról, hogy ismerem nagyon jól a magyar irodalmat, ebből a nemzedékből Tolnai Ottó és Farkas Árpád vagy Király László és Utassy Dzsó között kell tapogatóznom. Ok korszakos verseket írtak. Bár annak idején az utca embere Ladányi Dobszólójával volt elfoglalva, vagy éppen Baranyi Feri politikai verseivel, azzal a fajta szókimondással. Nekem a nemzedékünkből egy ju&oszláviai és erdélyi név jut az eszembe, ha a minőségre kérdeznek, számomra viszont a harmadik út a szimpatikusabb, illetve ezt választottam.- Szóval a Monarchia szellemisége még érződött Sepsiszentgyörgyön boldogult úrfikorodban?- Sepsiszentgyörgyön akkor, amikor 1968-ban indult a Megyei Tükör, egy kezemen meg tudtam a háború után épített lakóházakat számolni. A két világháború között szinte semmi nem épült ott.... A Fő tér és környéke, a középületek, mind az Osztrák-Magyar Monarchiában épültek, de a törzs vendéglőnkben a pincérek is régiek voltak.- Ti ott a nyilvánosság előtt éltetek újságíróként. Nem zavart ez téged?- Azért nem zavart, mert Sepsiszentgyörgy úgy húszezres, tehát nagyon kis város volt. Szinte mindenki mindenkit ismert, mi ott is jövevények voltunk. Maga a város nem fogadott be. Darkó főorvos úr a marosvásárhelyi egyetemről került ki, onnan rakták ki a származása miatt, Simon Ferkó, az ideggyógyász, szintén Marosvásárhelyről sodródott oda, Vásárhelytől Sepsiszentgyörgy úgy kétszázötven kilométernyire van, tehát ez volt a Szibériája a Magyar Autonóm Tartománynak, és oda helyezték őket. Simon Ferkót azért, mert behívatta a tartomány első embere, és azt kérdezte: Simon úr, úgy értesültünk, hogy az ön édesapjának volt hatvan hold földje. Mire báró Simon Ferenc elvörösödött és azt mondta, hogy: „Rágalom, kérem szeretettel, aljas rágalom, hatezer hektár, nem hatvan hold.” Ő így került oda. Jó humorú ember volt különben. Mi egymás között éltünk. Meg kell mondanom, hogy akkoriban a moldvai csángók sokkal jobban érdekeltek, mint a Székelyföld. Én a hatvanas években úgy éreztem, hogy az erdélyi, délvidéki meg a szlová21