Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 7. szám - Már én vagyok a múlt (Varga Imre beszélgetése Vári Attilával)

azok az elvárások, amelyek miatt én polgárnak nevezek valakit vagy tartok valakit, azok ebből a szférából erednek. Számomra igazából, ha vissza kell térnünk oda, hogy szülőföld és valóság, számomra a szülőföld nem a Maros mente, nem is a szüleimtől örökölt város hangulata, Marosvásárhely, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia. Egy galíciai kisváros állomása ugyanúgy megdobogtatja a szívemet mint egy horvátországi községháza vagy egy horvát kisváros törvényszéke vagy még egy éppen megmaradt felvidéki vagy egy nyugat-ausztriai városka középülete, hiszen ezek is típustervek alapján készültek a nagy békeidőben. Majdnem ugyanazokat a színházakat építették fel Szatmárnémetiben, Budapesten, Kassán vagy Pozsonyban. Ami számomra nosztalgikusan szent, az az Osztrák-Magyar Monarchia.- S hogy került oda Afrika?- Afrika úgy került oda, hogy meglehetősen négernek éreztem magam Romániában.- Már gyermekkorodban is?- Gyermekkoromban én a Magyar Autonóm Tartományban éltem, a Kemény Zsigmond utcában. Ez volt kiírva is: Strada Kemény Zsigmond utca. Ott a 8. szám alatt laktam. Meglehetősen hosszú utcája volt Marosvásárhelynek, és hogy lásd milyen lehetett a nemzetiségi összetétel: két román család élt, azt hiszem, meg volt egy vegyes család, ahol a nagymama házában lakott a vő, de a két unoka is magyarul beszélt velünk, tehát ott a férfi volt román. Közvetlen szomszédukban lakott egy Raciu nevű, szintén vasutas, kereskedelmi akadémiát végzett úriember, annak volt egy fia, aki 1986-ban vagy 87-ben úgy dobbantott, amikor itt a Forma I ideje alatt megindult az áradat Ausztria felé, (Raciu Adriánnak hívták, az öcsémmel volt egyidős, és az utcában nem akadt, aki vele románul beszéljen, tehát anyanyelvi szinten tudott magyarul a gyerek), ő úgy dobbantott, hogy megmutatta az útlevelét egy kiskatonának a Bécs felé tartó vonaton: Nézze meg, így élek. Engem Rácz Andrásnak hívnak, de ezek az oláhok még a nevemet is elvették, panaszolta a román gyerek. Az utcánkban, mondom, két román család volt. Először a katonaság idején kerültem tömény román közegbe.- S mitől lettél néger?- Attól lettem néger, hogy amikor középiskolás lettem, jött a hirtelen románosí- tás. A gimnázium első osztályában jártam, amikor Marosvásárhelyen elkezdték építeni azt az eszméletlen vegyipari kombinátot, ami nitrogén-kálium-foszfor alapanyagú műtrágyákat gyárt. S nemcsak iszonyatos, életveszélyes is, mert a kiszabaduló foszfor a levegőben levő vízzel foszforsavat alkot és különféle csontbetegségeknek és más nyavalyáknak a forrása. Meg kell nézni a Daciát vagy a román gyufát, és el tudod képzelni, milyen biztonsági berendezések működnek abban az üzemben. Tehát amikor azt az üzemet oda telepítették, vele együtt hozták a munkaerőt, hozták a főnököket, s hirtelen az a 90 százalékosan magyar kisváros... Hisz amikor én gimnáziumba felvételiztem, két román osztály érettségizett, de a román osztály összetétele is úgy nézett ki, hogy szekusok és pártaktivisták gyermekei mellett egy 22-23-as létszámú román osztályban 8-9 román nevű gyermek érettségizett. Ezen körülbelül le lehet mérni az arányokat. Akkoriban kezdődött el a hirtelen betelepítés, a városomnak most már 55-60 %-a magyar csak, s felduzzadt az akkori 75-80 ezerről kétszázezer körüli lélekszámúvá. Es akkor találkoztam szembe azzal, hogy más vagyok. Osszevegyítették ugyanis a Papiu gimnáziumot a Bolyaival, s minden A osztály román nyelvű volt. A névsor velük kezdődött. Ha az iskolában bármilyen tanulmányi verseny zajlott, kulturális verseny, bármi az égvilágon, mindig kellett nekik egy megosztott első díj. A 8-9 osztályból az A osztály volt román, de annak is fele magyar gyerekekből, illetve renegát szülők gyerekei19