Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Lászlóffy Aladár: De Bizánc lenn marad a porban; Noébárka egy vidéki patakban; Önarckép Arkhimédésszel; Ezer- kilencszázkilencvenkettő (versek)
Önarckép Archimédesszel Heuréka! Voltam a kádban s a víz vidáman szorult félre. Ebben a roppant lét-magányban lám a természet segít, élve megerősít a jó tudatban, hogy fontos térfogatom, testem, erős vagyok szilárd alakban, bár lelkileg már összeestem. Hurrá! még az sem árt, hogy nyár van, ha annyi jó telet kibírtam Tibetben és Romániában, egy jövővel felér a múltam. Most már csak ezt a semmiséget, mely tegnap reggel óta sarkall s ma hajnal óta újra éget, kell megismertetnem a Sarkkal. De hát melyikkel lennék boldog? A déli felett meghasadva az atmoszféra s fontos dolgok szöknek ki naponta a Napba. Északkal fogok szövetkezni, mint Lincolnék, a déli ellen, hogy bár e kádnyi fontos semmit el ne veszítse még a szellem. Ezerkilencszázkilencvenkettő Halott galamb a templomtéren. Vihar tombolt egy éjen át, ki is védhette volna, kérem, a világ összes madarát! S még mennyi lomb és lélek hullott letörve-tépve hasztalan. Hol ennyi bűn van, nem tanul ott már senki, csak vigasztalan. Hol ennyi példát statuálnak, dicsfény s megtorlás egyremegy. A népek Appelplatzon állnak, s végül már senki sem remeg. 4
