Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szamizdat-dokumentumok: I. A Magyar Nemzet Szabó Zoltán-nekrológjáról (Nyílt levél a Magyar Nemzet olvasóihoz) - II. Kenedi János: Nem ugyanakkor, nem ugyanúgy és nem ugyanazért (Három dokumentum arról, hogyan mondott le Szabó Zoltán diplomáciai állásáról)
szürkékkel a politikatudomány is él, mert annak idején Károlyi Mihály és Károlyi Mihály- né a cáfolatok elmulasztásával a maguk igazolásának és vejük kiátkozásának örömét egyaránt meglelték. Anélkül, hogy itt polémiába bonyolódnánk, csupán a nagyobb tudományos tárgyilagossággal készült történeti munkák közül egyen, alighanem a legjobb minőségűn, Hajdú Tibor Károlyi-monográfiáján jelezzük, miről is van szó. Onnét kezdve, hogy 1949. június 6-án Károlyi visszatért Párizsba, Hajdú Tibor úgy írja le az eseményeket, mint tragikus epizódok egyre gyorsuló, Károlyi drámájához vezető sorát: „Meg se emészthette még pesti benyomásait, amikor a francia külügyminisztérium közölte vele: a követség két Budapesten tartózkodó beosztottjának, Mód Péternek és Havas Endrének nem engedélyezi a beutazást Franciaországba. Párizsban még nem tudták, kit nyilvánítottak Budapesten a Deuxiéme Bureau ügynökének. Megkezdődött a gyanús diplomaták hazarendelése. Károlyitól hol saját beosztottai, hol a londoni követség tisztviselői kértek olyan megnyugtatást, biztatást, amit nem adhatott — saját lelkiismeretükre bízta őket. Voltak, akik rögtön az ő lemondása után elhagyták a követséget: köztük a veje, Szabó Zoltán, sajtóattaséja, Fejtő Ferenc (aki Rajkkal egy csoportban kezdte mozgalmi tevékenységét), Erős János londoni ügyvivő, akit Károlyi javasolt e posztra a párizsi követség állományából.” (Kossuth K. 1978. 519. p.) Hogy Szabó Zoltán „elhagyta a követséget”, természetesen csupán egyetlen építő elem a gondolati műben — ugye arra a hasonlatra támaszkodik: Károlyi körül süllyed a hajó. Illojális vele a londoni ügyvivő, aki iránt felelősséggel tartozik, ha ő „javasolta e posztra”, meg még a veje is cserbenhagyja, sőt „rögtön az ő lemondása után”. Nos, dokumentumaink olvasóját már nem ragadja magával olyan könnyen az események morális és pszichológiai elemeinek felgyorsítása, úgy mint Károlyi politikai életrajzának íróját. Hisz tudja: legkésőbb március 5-től kezdve Károlyi tudomással rendelkezett Szabó Zoltán lemondásáról, tehát „nem hagyhatta el rögtön az ő lemondása után a követséget”. A gondolat többi építőeleme is ráomlik Károlyira. Mert Hajdú Tibor úgy építi fel az eseményeket, hogy nem választja el egymástól a — Károlyi számára tudott dolgokat; — Károlyi számára váratlan dolgokat; — Károlyi (és más) számára többé-kevésbé előrelátható dolgokat; — „mindenki” számára előreláthatatlan dolgokat. Márpedig kurta idézetünkben mind a négy tényezőnek megvan a saját külön szerepe, egyedül a Károlyi ügye iránt elfogult tekintet emelkedik föléjük egységesítő igyekezettel. Hogy Mód Péter és Havas Endre belekerülnek a koncepciós perek forgatókönyvébe, azt meglepetésnek tartogatta talán még az ÁVH is letartóztatásuk előtt egy-egy nappal, ám hogy ilyen perek folyamatban vannak, azt Károlyi is jól tudta, de hogy Magyarországon is a többé-kevésbé előrelátható dolgok közé tartoznak, azt többek között Szabó Zoltán is tudatta vele. Éppenségel azt a lelkiismereti felmentést kérte Károlyitól, ami Hajdú Tibor szerint is megadható, Károlyi szerint s megadható kinek-kinek — csak Szabó Zoltánnak nem? Ez a fordított kivételezés volt Károlyi Mihály és Károlyi Mihályné logikája vejük lelkiismereti döntését illetően. Úgy, hogy a tudott, a váratlan, a többé-kevésbé előrelátható és a teljesen előreláthatatlan tényezők választékait összeborzolva, a történelem gyermeteg üstökét ragadja meg Károlyi életrajzírója. Egyik oldalról a hidegháborús Nyugat: Párizs már megtagadja a beutazási engedélyt két kommunista diplomatától, elvakultságában tudomást sem vesz arról, hogy éppen ők lesznek a koholt perek áldozatai, jóllehet a történész tudja: Havas Endrét csak 17 hónappal később tartóztatják le — 1950 novemberében —, Mód Péter pedig 1949 májusának utolsó napján valóban eltűnt az ÁVH kínzókamráiban, de minthogy neve nem jelent meg a Rajk-per vádlottai között, csak Károlyi indokolt aggodalmából formálódhat a francia diplomácia drámai vétsége, nem pedig Párizs hidegháborús hisztériájából, ahogy — az idézett szövegrészben — Hajdú a szerepet ráosztja. Másik oldalon a „nagy perek purgatóriuma” helyezkedik el, vagyis az, hogy 70
