Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Nyolcvan éve született Szabó Zoltán - Szabó Zoltán: Angol furcsaságok

valódi angol árut. Említettem, hogy a köd itt se sűrűbbszövésű, mint Párisban. Szent Lajos szigetén, novemberben, reggel. Neheztelve gondoltam Dickens Károly angol íróra, aki híres könyvében hősét eképp szólaltatja meg: „íme, egy valódi londoni különlegesség, egy egyedülálló londoni termék: a köd, kedves kisasszony!” . . . így szólt Dickens könyvében a hős, és mindmáig hajlottam arra a véleményre, hogy Dickens is túloz. Ő is költ, szépíti a valóságot azzal, hogy sűríti az angol ködöt. A minap azonban rá kellett jönnöm, hogy az író igazat mondott: ama légnemű anyag, amely a londoni köd címkét viseli, méltó nevéhez, világmárka. A maga nemében, ködben, a lehető legjobb. Ahhoz, hogy ízébe belekóstoljak, nem kellett kimennem az utcára. A köd bejött, kopogtatás nélkül, otthonomba. Ott is maradt, hívebben egy hölgynél. Olyanformán jött, mint a szellemek. Padlódeszkák résein, kulcslyukon át, ablaktáblák deszkái alatt, mindenütt. Annyira valóságos, mondhatni kézzelfogható volt, hogy kedvem támadt így köszönteni: üdvözlégy Köd! Soká várattál magadra! Mint minden Angliában! De eljöttél végül! Mint minden Angliában! Későn, de biztosan! Ismerkedjünk tehát. Indultam az ablakhoz, a köd épp úgy viselkedett, ahogy Eliot, a poéta mondja:

A sárga köd, az óriási állat,

Hátát dörzsölte szürke ablakomhoz.

Gondoltam: keresztülnézek rajta. Nem sikerült. Ablakom mögül két emeletes bérház és egy magas fal tűnt el. Akár a kámfor. Csuklyás kabátot öltöttem, lebaktattam a kapuhoz, kinyitottam. A köd, köszönés nélkül, bejött és habozás nélkül felment a lépcsőn. A fordulóban elnyelt egy Czóbel-rajzot, amely falusi házat ábrázol erdőben, napfényben, Magyar- országon. Az utcán négy lépést tettem. Innen a bérházakat már nem láttam balkézt, se a házat, ahol lakom, jobbfelől. Ez megnyugtatott: középen vagyok. Köd előttem, köd utánam, akár a dalban. Pipára gyújtottam, hogy én is füstöljek, ne csak London. Kibaktattam az arany középúton, a köd közepén, a Jánoserdő útra. Erdő rég nincs már itt, az út mentén. Garázs nőtt helyette, baptista templom mellé. A baptista Istenházát a köd elnyelte, akár Jónást a cethal. A garázs azonban ellenállt. A ködben magasan világító fehér üveghólyagok úsztak, e szavakkal: SHELL! ESSO! MOBIL OIL! Az úttesten autók tömörültek. Határozottan eszelősökhöz hasonlítottak. Járdaszélre szegzett ködreflektorral haladtak: lépésben. Csöppet részegen. A reflektor elvilágított két méternyire. Nem tovább. Déli három óra volt. A köd fölött nyilván sütött a nap. Számos repülőgépnek, amely nyugtalanul kering odafenn és nem tud leszállni. Nincs hova. Az ő bajuk. Várok egy autóbuszra, az útszélen. Látomás közelít észak felől: fényfüzér négy méter magasan. Legalább tíz méter hosszú vízszintes lámpafüzér. A lámpafüzér alatt: tűnődő férfi-, női arcok fénylenek; felhő alattuk, felhő fölöttük, fényár köröttük! Akár a szentek régi festők képén, amint éppen a mennyországból kémlelik a halandók sorsát, érdeklődve. Ezek ott mégse szentek: télikabátot viselnek, keménykalap alatt. Utasok, autóbuszban. Az emeleten. Az autóbusz földszintje csak később merül fel a ködből. Legkésőbb a kalauz. Fölenged. Igen barátságos. Az emberi kedély angol felfogás szerint arravaló, hogy a ködöt ellensúlyozza. Leülök. Haladunk. Fél kilométer félóra alatt. A levegőben egy földalatti állomás neve villog, pirosán. Gondolom, járművet cserélek. Be az alagútba, le a mozgólépcsőn. A köd is jön. Gurul a lépcsőn, a föld alá: két fokot ugrik. Húsz méter mélyen a föld alatt ugyancsak köd. A nőiharisnya-reklám balladai félhomályban villog. Kiszállok a Márványkapunál, a Hyde Park szögletén. Ugyanott, ahol napfényes vasárnap délután bárki kifejtheti ködös nézeteit a világ sorsának megjavításáról. Ez a nevezetes hely most nem látható. A Márványkapu sem. A Cumberland Szálló tizenkét emelete se. Ehelyett fáklyák lobognak. Ugrál a fáklyatűz, akár a lidércfény, népmesében. Nem a fáklya ugrál, hanem a rendőr, aki tartja. Tüntetnek — gondolom — kitört egy háború! Dehogy is tört ki! A rendőrök elbizonytalanodott taxisoffőrök kocsijának hágcsójára ugranak fel. Fáklyástól. A fáklya jelzi az autót, a többi autónak. A rendőr magyarázza az utat a sofőrnek: Csöppet jobbra! Csöppet balra! Micsoda Szentivánéji álom!

46