Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 4. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi - A hatalomért, 1945-48
például a Kisgazdapárt vezetőivel pertuban volt. — Nemcsak ő, mások is említették a szituációt, hogy R. M. a legközelebbi elvtársaival magázódott, de Tildyvel, Nagy Ferenccel, Barankoviccsal és Károlyi Mihállyal is per Zoltán, per Feri stb. tárgyalt. Mondják, gyorsan igazodott a magyar uralkodó osztály szokásához, a te-tuhoz. Feri Sándornak sem tetszett, hogy Balogh páterrel, Riesszel, más képviselőkkel tegeződött, a pártban viszont megjátszotta a katonai fegyelmet. Vadász Ferenc (1916): — Ha dzsentri szokás volt is, Rákosi befolyását erősítette, ha mondjuk egy nagygyűlésen ezekkel az emberekkel bratyi- zott. Például Seregélyi József nagy bajuszos Pest megyei parasztemberrel szívesen mutatkozott; jó dekoráció volt számára. Vele is tegeződött, és azonnal képviselő lett belőle. Ugyanakkor a saját embereit, mint valami feudális úr tartotta maga mellett. — Van, aki úgy véli, hogy fensőbbségét bizonyítandó, kezdett itthon magázódni elvtársaival. Bognár Józsefnek is föltűnt, hogy őt az első alkalommal letegezte, holott Gerővel csak ’47 decemberében tegeződött össze! Akad pártközponti osztályvezető is, aki úgy emlékszik, hogy Gerővel és Farkassal 1949 vagy ’50 szilveszterén — vagyis a Rajk-per után — került csak pertuba. Ezek a néha vádló állítások többnyire nem igazak. A félreértések abból adódhattak, hogy néha R. M. tényleg könnyebben tegeződött össze más pártbeliekkel, mint elvtársaival, meg abból, hogy pertu vezetőtársai is Rákosi elvtársazták — többnyire még Gerő is! —, és olyan tisztelettel övezték, ami az őt Mátyásnak szólító partnerekhez képest szinte magázó- dást jelentett. R. M. tegeződési szokása épp oly ellentmondásos, mint minden más emberi kapcsolata. Néha talán még feminin is: képes „egy együtt töltött éjszaka után” visszatérni, ha nem is a magázáshoz, de egy távolságtartó stílushoz, és a hangütés melegségét az alkalomtól, a helyszíntől, a környezettől függően váltogatta. Vigyázott a formalitásokra. Láthattuk, a testvérek sem voltak kivételek: a családban Zoltán, a PB előtt Bíró elvtárs. És a véletlen: megszólítási szokásai a börtönben, és a főtitkári évei idején is tegezésből magázásba váltottak. Kállai Gyula írja: „alkalmam volt megfigyelni: egy-egy gyűlésen, fogadáson úgy pattogott az emberek között, mint egy gumilabda. Mindenkivel parolázott, mindenkihez volt egy-két kedves szava. S mindezt úgy csinálta, mintha mindenki régi ismerőse lett volna. A találkozás hivatalos jellegét azzal is igyekezett oldani, hogy nem kínált mindjárt hellyel, hanem állva, hosszas kézrázás, mosoly és fesztelen csevegés közepette igyekezett minél bensőségesebbé tenni a találkozást.” Az egyenlőséghívő kommunisták tegeződtek. A börtöntestvériség ugyancsak tegezést jelent különösen az azonos nézeteket valló politikai foglyok körében. R. M. ehhez igazodott a börtönben, és hazatérésekor is. A vele elsők között találkozó Kállai Gyulát rögtön letegezte, de ő illetlenségnek érezte, hogy viszonozza: „A jelentős korkülönbség, s főleg Rákosi nagy politikai tekintélye okozta elfogódottságom ezt nem tette lehetővé. Egy ideig hol tegezett, hol magázott. Ám tisztelettudó következetességemet látva ő is rátért a Kállai elvtárs megszólításra.” Másokkal miért lett volna másként? Sebes Sándor (1902) említette, amikor R. M. kiszabadult és megérkezett Moszkvába, Fodor Zoltán a pártban uralkodó szokás szerint letegezte: — Rákosi nem figyelmeztette, pedig a SZU-ban Kun Bélát is magázták. Bár Réti László (1918) sokkal fiatalabb volt, nemcsak a börtönben, hanem utána is pertuban maradt Rákosival. Másokkal ellentétben ő visszategezte. A pártőrségben voltak olyan ifjak (pl. Szigeti Ferenc), akikkel a szovjet partizánképző iskolán tegeződött össze. Miután Szigeti R. M. lakásőrségébe került— R. M., arra hivatkozva, hogy más pártbeliek is járnak hozzá —, kérte, hogy ne tegeződjenek. Ez már megkülönböztetés volt. Míg korábban a partizánnak átállt foglyok százait tegezte, főtitkárként ilyesmit már nem engedett meg magának. „Halas, magáról már sok jó hallottam;— mondta R. M. 1946 telén Halas Lajosnak, az R-gárda vezetőjének. — Úgy éreztem, mintha érdes kézzel simogatnának. És nem tette a nevem mellé, hogy elvtárs később sem; csak Halas voltam. Tiszteltem, de a szót, hogy szerettem mégsem tudom leírni. Az én esetemben a szeretet kialakulásához más is kellett volna, valami, ami emberi, ami közvetlen, ami nem a vezér és vezetett 75
