Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 4. szám - Pünkösti Árpád: Rákosi - A hatalomért, 1945-48

ges párt gondolatát, amit ő minden félreértést kizárólag elutasított. Utána húsz perccel ettől függetlenül én mégegyszer aláhúztam az egyesülés kérdését.”

R. M. és az MKP ebben a látszólag demokratikus időszakban is mind határozottabban próbálta legömbölyiteni a demokrácia sarkait. A rózsaszín ábrándok ellenére nemhogy ő, még a nagy SZU sem lett volna képes egy minta demokrácia világra hozatalára, egy körömfeketényi népuralom eltűrésére. Varga Jenő, a moszkvai Világgazdasági és Világpolitikai Intézet vezetője megígérte Rákosinak, lehet, hogy a békekötés után kivonulnak az oroszok^ készüljenek rá. „Különös súlyt kell helyezni a párt organizációs és szellemi befolyására, az állam fegyveres erejében, különösen a hadseregben”, mert „a rendőrség sohasem bocsátkozik harcba a hadsereggel”. R. M. a köztársaság kikiáltásának másnapján megnyugtatta Vargát, hogy a hadseregre akképp „helyeznek nagy súlyt”, hogy létszámát gazdasági okokra hivatkozva a minimálisra csökkentik: Budapesten nincs is helyőrség. Pillanatnyilag a „fő súlyt” inkább a rendőrségre „fektetik” külső támadóktól nem kellett tartaniuk.

A kisgazdák ellen bevetette a Baloldali Blokkot és a SZEB-et, meg a rendőrséget és a felajzott tömeget is. A kommunista térnyerés egyik módja a nyugtalanság szítása volt, a permanens készenlét a harcra. Nem a demokrácia szabályai szerint akarták legyőzni a nyertes pártot, hanem kard ki, kard, és feldarabolni. Még inkább az FKGP, és „reakció” lett hát a bűnbak mindenért: így kívánták leválasztani róla az első szilánkot. Végül a Blokk kiadta a jelszót: „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!, és 300 ezer embert vitt ki az utcára. Ezekben a hetekben valamiért mindig tüntettek az ellen a kormány ellen, amelyben ők nem ellenzékben voltak.

Ha a merániak a galambfit, R. M. egy árva csibét sem engedett át másnak. Szigeti Ferenc (1920) pártőr — aki nem hajlandó Rákosiról rosszat mondani — mesélte, egy alkalommal R. M. naposcsibéket is kapott vidéken, és az udvarban elkerítettek nekik egy kis részt. Szombati sétáján R. M. megkérdezte, ha még nem vághatok a csibék, akkor hová tűnnek? És megfeddte őket: „Partizánok, és hagyják, hogy a macska elvigye a csirkét az orruk elől!” — No, fogadás volt Rákosiéknál, és látom, hogy egy hatalmas vörös macska beugrik a ketrecbe. Felhúztam a géppisztolyt, letérdeltem. A macska megfogta a csibét, felugrott a kerítésre, körülnézett, én meg ráeresztettem egy rövid sorozatot. A lövés a falak miatt nagyon hangos volt. Először Csillag jött ki, és rám szólt keményen, hogy mit csinálok. Lelőttem a macskát, mert hordta a csibét, feleltem. „Hülye! Maga itt szórakozik, amikor komoly dolgokról van szó!? Utána Vas Zoltán hülyézett le. Már csak a bilincs volt hátra, amikor kijött Rákosi, Ő megdicsért: „Na, látja, így kell csinálni! Többet nem viszi el a csibét!”

Szombaton már egy óra körül hazajött, és vagy másfél óra múlva lejött a kertbe. Ilyenkor beszélgetett velünk. Azután vagy Gerő vagy Révai jött hozzá. 1945-ben Révai elég gyakran átjárt. Vele elmélyült beszélgetést folytatva sétált a kertben. De annyira elmélyülten, hogy szinte sugárzott, nagy dolgokról lehet szó. És jöhetett akkor macska, csirke, autó, szólhatott Vologya, semmi neszre nem figyeltek; lehajtott fejjel mentek, és mondták csak mondták.

Gondolom, R. M. szerette volna titkolni, hogy a szovjetek képviselője. Ám elárulta, amikor ekként lépett fel nemcsak a többi párttal, hanem a kormánnyal szemben is, aminek elnökhelyettese volt. Állt a magyar és a szovjet kormány között, és közvetített, sőt zsarolt. A májusi KV-ülésen szinte kívülállóként számolt be róla, hogy a béketárgyalások előkészítésére addig nem utazhatott Moszkvába kormánydelegáció, amíg: „az új rendszer nem adta a tanújelét annak, hogy komolyan harcol a demokráciáért.” Értsd úgy, hogy R. M. és/vagy a szovjet kormány Nagy Ferencék tudomására hozta, nincs tárgyalás, amíg öncsonkítást nem kövemek el, amíg nemszeretem képviselőiket fel nem áldozzák a „demokrácia” oltárán. (Köztük volt a köztársaságról szóló törvényjavaslat előadója, Sulyok Dezső vagy az 1918—19-es belügyminiszter, Nagy Vince és még 20 társuk.) „Március 12-én deferált (meghátrált, engedelmeskedett — P. Á.) a kisgazdapárt, és március végén én már

67