Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3. szám - Romsics Imre: „Nem jön velünk, tanító úr? Jut még magának is egy kapa.” (Beszélgetés a 60 éves Fehér Zoltánnal)
Romsics Imre „Nem jön velünk, tanító úr? Jut még magának is egy kapa.” Beszélgetés a 60 éves Fehér Zoltánnal decemberében ünnepelte dr. Fehér Zoltán főiskolai tanár születésének 60. évfordulóját. Fehér Zoltánnak nincs néprajzi végzettsége, s önkéntes gyűjtőnek nevezi önmagát. Az általa fölgyűjtött és publikált adathalmaz mindezek ellenére mást mutat számunkra. Ismerve munkáit, s ismerve személyiségét, csak a legnagyobb tisztelettel szólhatok róla. — A Magyar Néprajzi Lexikonban nincs benne a Fehér Zoltán címszó, pedig több helyi jelentőségű kutató nevét is fölvették. Hogy érinti ez az embert? — Hát, önbírálatra sarkall. Nem tettem én annyit, mint Timaffy Laci, vagy hol vagyok én egy Barsi Ernőhöz. Persze, nekik a környezetük is olyan volt, hogy több segítséget kaphattak. Egy városi környezetben csak jobban fölfigyelnek, mint ebben. R. I.: Bátya. Tudod, nekem az általános iskolában olyan fölöttesekkel kellett, vagy fölöttesekkel szemben kellett dolgoznom, akik megkérdőjelezték, van-e haszna az iskolának abból, ha én a néprajzzal foglalkozom. Úgy fogták föl, ez a tevékenység egy elvonó foglalkozás, ami miatt rosszabbul végzem a munkámat. Igaz, a többi kollégám paprikatermesztéssel vagy más mezőgazdasági munkával foglalkozott, ami legalább annyira elvonta őket az iskolai munkától. Ráadásul ezt sokkal kevésbé tudták kamatoztatni az iskolai nevelőmunkában. Én legalább olyan tevékenységet folytattam, amelyet egy énekórán vagy egy magyarórán vissza tudtam adni. Amikor a népköltészetről volt szó, akkor nemcsak a székely vagy a dunántúli népköltészeti alkotásokkal ismerkedtettem meg a gyerekeket, hanem a helybéli anyaggal is. Mégis azt kaptam, hogy az iskolának nincs haszna ebből a tevékenységemből. Minthogyha egy pedagógusnak, egy tanítónak nem volna kötelessége saját falujának megismerése. — Végig megmaradt ez a felfogás? — Nemcsak hogy megmaradt, hanem amikor a főiskolára kerültem, ott is úgy tekintették az én tevékenységemet, mint valamiféle hobbit. Bocsánatos bűnnek tartották, de jobb szerették volna, ha pedagógiai publikációkkal lépek elő. — Amikor telefonon elmondtam, miről szeretnék veled beszélgetni; kissé meglepődtél. Azért ha nem is került be neved a lexikonba, az egyes kutatók ismertek téged. — Az iskolai közegben, ahol dolgozom, talán érthető is az érdektelenség. A néprajzosok viszont, akár a múzeumokban, akár a kutatóintézetekben, azért fölfigyeltek. Ha elővenném az irataimat, akkor a magyar néprajztudomány nagy alakjainak leveleivel találkoznál, Andrásfalvy Bertalantól kezdve Kovács Ágnesen keresztül Diószegi Vilmosig. Megfordult nálam jó néhány nagy néprajzkutató és a Magyar Néprajzi Társaság sok tagja. Eljött ide Kiss Mária, Boros Marietta, itt szállt meg Diószegi Vilmos, és több éjszakát töltött nálunk Bálint Sándor bácsi. Elkísértem őket gyűjtőútjaikra, kalauzoltam őket, hogy adatközlőkre találjanak. 1991 67
