Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Virág Zoltán: Stratégiai állapotok Balázs Attila Cuniculus című regényében
A non finito elvéből következően Balázs Attila regényének nincs végleges szövege, hiszen a Cuniculus mindenütt továbbgondolható; a szöveg múltbeli történésekre asszociáló elemei állandóan tágítják a rugalmas műfaji keretet, amelyben a szerző/mesélő létrehozza saját múltképét, megalkotja képzeleti világait, ahol a tárgyi rekvizitumok, a szubjektív élmények, a történelem legkülönfélébb eseményeinek átélései, a nyomok követése és keresése, rekonstruálása és új kontextusba helyezése révén összefüggeszthető, újra egységbe hozható az egyén, az idő, a család, a történetiség és a történelem működőképes viszonylatrendszere. Eközben szükségképpen az eklektikus telítettség, az expanzív heterogenitás, a nyitottság mozzanatai erősödnek fel az alkotófolyamatban, kifejezésre jutva, érvényesülve és értelmet nyerve a műben. A befogadóra is fontos feladatok hárulnak a Cuniculusban, tekintettel arra, hogy a mű alakulásában/alakításában az olvasó — mint láttuk — aktívan részt vehet, szerzőtárssá válva tevékenysége befolyásolja az alkotás menetét, s a regény individuális mitológiájának motívumai és adatai között bolyongva, botorkálva, kalandozva stb. részesévé válik a szerző/mesélő történelemmel, kulturális tradícióval összakapcsolódó, ezek kontextusait aktivizáló és az Én feloldódást reprezentáló világteremtő aktusának. Nem hiszem, hogy Balázs Attila első regénye jogosan lenne vádolható bármiféle összefüggéstelenséggel és leküzdhetetlen aszemantikussággal, mert a Cuniculus kompozitori- kus egész, a non finito elvének és esztétikájának több tekintetben megfeleltethető, s van két nagyon lényeges, az összhangot, az egybetartozást megerősítő komponálástechnikai stratégiája. Az egyik a nyúllal függ össze, aki viszonyítási-vonatkoztatási pontként, de még mértékegységként is megjelenik, s a vele kapcsolatos viszony többféle lehetősége képzelhető el a regénnyel összefüggésben, amelynek egyik változatát részletesebben próbáltam szemügyre venni. A másik a mesemondás archaikus tradíciójának érvényesülése/érvénye- sítése egy extrovertált és csapongó, de a mesei keretre figyelemmel lévő fékezhetetlen mesélőkedv következtében. Igyekeztem az előzőekben bemutatni azt is, hogy ezekbe a komponálástechnikai stratégiák teremtette regényrétegekbe hogyan szűrődik be minduntalan, és hogyan itatja át őket folyamatosan a világszemléletnek, a történelemfelfogásnak az a különleges szemléletmódja, amely a Balázs Attila-próza talán legkiemelkedőbb tulajdonsága. A Cuniculusban értelmet nyerő non finito Balázs Attila regénytrilógia-képző, premorf fokozatokat próbálgató írásművészetének első stádiuma, fontos és merész vállalkozás. Küzdelem az anyaggal és a formákkal egy többnemzedékes családtörténet olyan megalkotásának és feltérképezésének érdekében, ahol a szubjektív historizálás komplexitása, a toposzok és a különböző önkiélési formák eklektikája válik a mindent átélni kívánkozó szerző/mesélő öntételezésévé, indentitásának meghatározójává. A Cuniculus vetületei természetesen nemcsak azokból az irányokból közelíthetők meg, melyekből a regényre rálátni próbáltam. Kiválasztásuk valójában azzal a szándékommal volt összefüggésben, hogy Balázs Attilának a Cuniculusszal bemutatkozó „regényköltészetét” (Tolnai Ottó) prózairodalmunk olyan számottevő eseményeként és eredményeként mutassam be, amely az elsősorban képzőművészeti és zenei indíttatású, az irodalomban pedig leginkább csak a költészetben és a kisprózában jelentkező non finito regénybeli megalkotásaként egyedülálló és sikeres vállalkozás a kortárs magyar irodalomban. 86
