Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Ryszard Kapuściński: Etiópiai riport (Fordította: Szenyán Erzsébet)
férfiak, itt az elmeháborodottak csoportja stb. Figyelem, hogyan állnak össze ilyen félkörré. A Szomáliái táborlakókkal ellentétben itt senki sem kiáltozott, senki sem fegyelmezte a többieket. A tömeg szép csöndben, hang nélkül rendeződött el szektoronként — mindenki tudta, hogy a hagyományok és a szokásjog alapján hol helyezkedik el a társadalomban. Ogata beszélgetett a tábor vezetőivel, gyors segítséget ígért nekik. Tovább mentünk a mocsaras, süppedős, ingoványos úton békák fülsiketítő brekegésétől kísérve, s eljutottunk az itangi menekülttábor főhadiszállására. Minden szét volt itt verve, az összes ablak kitörve, az ajtók kifeszegetve. A legszörnyűbb az volt, hogy a táborra támadók (hogy kik voltak, lehetetlenség volt megállapítani) teljesen tönkrezúzták a környék egyetlen, nagy költséggel idetelepített kórházát. Borzalommal néztük, hogyan tették tönkre a röntgenkészülékeket, a műtőasztalokat, fogorvosi székeket,, laborberendezéseket. Mert nem az történt, hogy valaki csak úgy szétverte a röntgenkészülék képernyőjét, vagy összetörte a fogorvosi széket. Itt valamilyen pokoli rombolási orgia, valamilyen őrült, megszállott misztérium, hatalmas kalapácsokkal fölszerelt ördögök megveszekedett tánca zajlott. Mert nem maga a rombolás volt sokkoló, hanem a láthatóan visszafojthatatlan dühroham, mely felszabadult ebből az alkalomból, melyet a hekatombához felhasználtak. Mindent apró darabokra zúztak, aztán még apróbbakra, s végül szinte atomokká törtek mindent. Amikor visszatértünk Addis Abebába, elmentem az Afrikai Egységszervezet székházába, az Africa Hallba. Szentimentális okokból mentem — emlékeim hajtottak. Itt voltam 1963-ban, amikor megalakult az Afrikai Egységszervezet. Emlékszem a konferenciát megnyitó Hailé Szelassziéra. Emlékszem a szónokló Nkrumahra, Nyererére. Ki van még hatalmon a 32 államfő közül, akik aláírták akkor az Afrika Kartát? Csak Hophonet- Goigny. Sokukat elfelejtették, többségük nem él. Emlékszem, milyen izgalommal léptünk be a hatalmas terembe, ahol több száz újságíró tolongott a világ minden tájáról, s azon igyekeztek, hogy találkozhassanak Nasszer elnökkel, beszéljenek Senphor elnökkel. Most pedig azt látom, hogy a teremben két pingpongasztal áll, s az egyiknél fiatalok játszanak. Felkerestem a folyóiratokkal jól ellátott olvasótermet. Ugyanaz a helyzet, mint 30 évvel ezelőtt — sok Afrikáról szóló lap jelenik meg, de mind a kontinensen kívül. A szerzők neve nagyobbrészt szintén nem afrikai, mert ha egy afrikaiból közgazdász, szociológus vagy demográfus lesz is, azonnal Európába vagy Amerikába települ át. Belenéztem a „West Africa” 1991. június 17-ei számába. Találtam benne egy cikket a harmadik világ, s ezen belül Afrika lakosságáról. Az összes kontinens közül Afrikában növekszik leggyorsabban a népesség. Jelenleg 650 millió ember lakja a kontinenst, s ez a szám rövidesen, századunk végére, eléri a 900 milliót. A harmadik világ, s benne Afrika a gyerekek és fiatalok világa: a Föld összes teenagerének 80%-a ma a harmadik világban él. Addis Abeba jó megfigyelési pont, mert itt van az Afrikai Egységszervezet székhelye, s ezért rengeteg ember utazik ide Afrika minden részéből. Itt folyton zajlik valamilyen találkozó, megbeszélés, konferencia, szeminárium. Afrika döntő pillanatot él át — végéhez közeledik az egypárti rendszerek kora. Ez az egypárti uralom dominált az egész posztkolo- niális korszakban. Létezett egyfajta törvényszerűség — egy ország elnyerte függetlenségét, s ekkor a hatalmat az egyetlen, monopolisztikus kormányzópárt ragadta magához. Ha kezdetben voltak is más pártok, a domináló párt ezeket félretolta, vagy egyenesen betiltotta működésüket. Az egypártrendszer több mint 30 évig uralkodott Afrikában. Egy emberöltőn át. És most, hogy betöltötte történelmi szerepét — s ennek a szerepnek a megítélése leggyakrabban negatív —, véget ér, múlttá válik. Lassan születik az új korszak — a politikai pluralizmus korszaka. Egyre több országban látni, hogy, mint eső után a gomba, úgy nőnek tízesével a pártok, szervezetek, mozgalmak, frontok, szövetségek. Számuk, sokszínűségük, gazdagságuk egészen új jelenség ezen a kontinensen, ahol minden országban kötelező volt ugyanaz a formula — egy vezér, egy párt. A politikai mozgalmak kivirágzásával együtt a párbeszéd és a kompromisszum új formája van kialakulóban — a kerekasztal formula. Ilyen sokféle állam és helyzet esetében, 38
