Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Ryszard Kapuściński: Etiópiai riport (Fordította: Szenyán Erzsébet)
Mengisztu portréjával díszített diadalkapukat építenek. Még most is találkoztam ilyen kapukkal, sőt, Mengisztu-portrékkal is, igaz golyók lyuggatták át őket. A szegény, nyomorult Etiópiát eközben két csapás is tizedeli. Az első az északon dúló polgárháború, a második a hullámokban ismétlődő éhínség. A polgárháború már 30 éve tart északon; ez a modern világ egyik leghosszabb polgárháborúja. Eritreában tört ki, ahol 1961-ben az Eritrean Liberation Front fegyveres függetlenségi harcot indít Hailé Szelasz- szié rendszere ellen. Mengisztu uralma idején aztán az eritreaiakhoz csatlakoznak a szomszédos Tigray tartomány ugyanolyan nyelvet beszélő lakói is. Az északon dúló háború, tekintettel a borzalmas emberáldozatra és a hatalmas gazdasági veszteségekre, a két etióp uralkodó — Hailé Szelasszié és Mengisztu — egyik legnagyobb politikai bűntettének tekinthető. Ezt a háborút csakis a két nagyhatalom — az Egyesült Államok majd pedig a Szovjetunió — fegyveres segítsége révén lehetett folytami. Nélkülük ez a háború már csírájában kimúlt volna. Mit jelent Etiópiában az éhínség? Hiszen ezt a társadalmat évszázadok óta kínozza az éhezés! Hosszú időszakok voltak történelmében, amikor az országnak nem volt állandó fővárosa, a császári udvar egyik tartományból a másikba vándorolt aszerint, hogy hol volt termés, ennivaló. Az éhínség olyan állapot, amikor az emberek tömegesen, százával, ezrével, százezrével pusztulnak élelem híján. Századunk második felében Etiópiát már többször is sújtotta ilyen éhínség. Először 1958—59-ben. A tragédia hatására fiatal hazafiak kísérletet tesznek arra, hogy megdöntsék a császár és a korrupt udvar uralmát. Hailé Szelasszié véres leszámolással válaszol. A következő, 1972—73-as éhínséghullám azonban olyan forradalomhoz vezet, amely elsöpri a császári trónt. A legsúlyosabb éhínség Mengisztu uralmának idejére esik. 1984—85-ben, a száraz évszakban, a hivatalos adatok szerint 11 millió ember szenvedett az éhségtől, s közülük több százezren meghaltak. Az éhínségtől leginkább sújtott területek az északi tartományok — Eritrea, Tigray, Gonder, Welo, vagyis azok, ahol Mengisztu a legnagyobb ellenállással találkozik. És ekkor, az éhinség csúcsán, kihasználva e tartományok lakóinak elgyengülését, az éhező ellenzék fizikai gyöngeségét, Mengisztu egy Sztálin által több ízben kipróbált manővert alkalmaz — tömegesen deportáltatja a fellázadt északi lakosságot azzal a jelszóval, hogy javítani akar az emberek sanyarú helyzetén, valójában azonban azért, hogy a fejlődő partizánmozgalmat megfossza bázisától és a társadalmi támogatástól. A Mengisztuval szembehelyezkedő mozgalom azonban így is növekszik. Mengisztu ezredes bukásának öt oka is volt: az első — a világpolitikában végbement változások, a hidegháború befejeződése. Men- gisztut a hidegháború juttatta hatalomra: fontos szerepet játszott Brezsnyev terveiben, a Szovjetuniónak a harmadik világ felé, jelen esetben Afrika felé irányuló expanziós terveiben. Közvetlenül az előtt, hogy Mengisztu a teljes hatalmat kezébe ragadta (1978), és Etiópiát szovjet befolyás alá helyezte, Moszkva erős pozíciót teremtett magának Angolában, s rövidesen megkezdte afganisztáni invázióját. Csakhogy 1985-ben Gorbacsov kerül hatalomra, kezdetét veszi a peresztrojka. Egy idő után Moszkva visszahívja katonai tanácsadóit Angolából, aztán kivonja csapatait Afganisztánból. Mindez megpecsételte Mengisztu sorsát; a második ok — a berlini fal lebontása 1989 decemberében, és utána az NDK megszüntetése. Mengisztu hatalma három külső pillérre támaszkodott: a Szovjetunió adta a politikai tanácsokat és a katonai segítséget, Kuba az önkénteseket, az ágyútölteléket, az NDK pedig (egész pontosan a STASI) a politikai rendőrséget irányította, és Mengisztu védelmének élén állt. Az NDK megszűnésével Mengisztu elveszíti saját védelmét, Addis Abebában való jelenlétének, akár csak fizikai jelenlétének, napjai meg vannak számlálva; a harmadik ok — a Mengisztu hatalmát támogató egyetlen belső erő, a hadsereg szétesése. Ez a hadsereg két részből tevődött össze: a reguláris csapatokból (több mint 300 ezer fő) és a paramilitáris népi milíciából (több, mint 200 ezer fő). Ez a hadsereg 30 éven át folytatott sikertelen polgárháborút, és két háborút vívott Szomáliával (mindkettőt kevés 32
