Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Tóth Ágnes: Egy Rákosi-arckép margójára (Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért)
Egy Rákosi-arckép margójára Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért Aki csak egy kicsit is figyelemmel kíséri azokat a napjainkban megjelenő történeti földolgozásokat, személyes visszaemlékezéseket, interjúköteteket, vagy publicisztikai írásokat, amelyek legújabbkori történelmünk fontos eseményeiről, folyamatairól, az elmúlt 40-50 év közszereplőiről, egymáshoz való viszonyulásairól „szólnak”, tapasztalhatja, hogy ezek az (át)értékelések napjainkban is sokszor sommásak, ítéleteikben kizárólagosságra törekvőek. A módszert sok esetben nem a tények tisztelete, a jelen és volt valóság teljesebb megismerése, a folyamatok előítéletek nélküli elemzése, a vizsgálódás tárgyára irányuló elfogulatlan figyelem jellemzi, de valós vagy vélt igazságok mind hangosabb és mind gyakoribb ismételgetése. A gondolkodás merevségeit, a tudás hiátusait, a szemlélet egyoldalúságát indulatok és érzelmek fedik el. Az én generációm tudatos, felnőtt eszmé- lése az 1970-es évek végére esik. Nincsenek tehát tapasztalataink, hisz életkorunknál fogva nem is lehetnek az 1945 utáni lehetőségek néhány hónapjáról, évéről. Nem éltük meg, és igazából nem is értjük a „fényes szelek” felszabadító, ám fanatizáló „fuvallatát”, az immár „úgyis minden végleg eldőlt” reménytelenségét, az 1950-es évek személyes szorongásait, verejtékes félelmeit, vagy 1956 jellemet próbáló, sorsokat formáló eseményeit. A mi élettörténéseink, a mi félelmeink - bár tudtuk, hogy itt, ezekben az években gyökereztek - immár egy más korhoz kötődtek. Az 1945 utáni évtizedekről pedig készen kaptunk egy elnagyolt, sematikus, durva ecsetvonásokkal jobbára fehérre vagy feketére festett képet, s készen kaptuk szüléink indulatait, érzelmi viszonyulásait is. Bár az elmúlt évtizedben e korról is számottevően gyarapodtak tényszerű ismereteink, úgy érzem, több fontos kérdéssel, személy- lyel, személyek történeti szerepével kapcsolatos tudásunk mégsem változott. Ezért, no meg a szerző korábbi köteteinek ismeretében is, várakozással és érdeklődéssel vettem kézbe Pünkösti Árpádnak az idei könyvhétre megjelent és több szempontból rendhagyónak ígérkező Rákosi-élet- rajzát. A szerző ígérete szerint e kötet - címe: Rákosi a hatalomért, s amely az 1945- 1948 közötti időszakot dolgozza föl — egy élet- és korrajz első része csupán, melyet vélhetően hamarosan követni fog a későbbi évtizedek földolgozása is. Pünkösti Árpád vállalkozása - megítélésem szerint - több szempontból is rendhagyónak és sajátosnak tekinthető. Ez érzékelhetően kiderül a kötet bevezetőjéből is, amelyben egyrészt elhatározása motivációit, s a munka során megjárt kálváriáját foglalja össze. A szerzőt mindenekelőtt Rákosi személyisége, s a hatalom, a bolsevik hatalom természetrajza, e kettő egyedi sajátosságainak szükségszerű összekapcsolódása, egymást erősítő törvényszerűségei izgatták. Ahogyan ő fogalmaz: „Objektív portré addig nemigen rajzolható róla, amíg hívei és áldozatai élnek - ha élhetnek. Addig sem lesz éles a kép, amíg fel nem tárják Sztálin és „alvezérei” kapcsolatát. Hisz Albániában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában sok hasonlóság történt akkortájt, és rengeteg más. Biztos, hogy az azonosság moszkvai? És utasításként vagy járványként volt az? Továbbá miért az egyik és miért a másik? Alig tudni, mikor múltak rajta a dolgok és mikor nem. És a vele egy tőről metszett segítőit se feledjük, az iménti szimplifikélás szerint: bűntársait. Akkor hát az úgynevezett Rákosi-klikk bűnszövetkezet volt? Nem. De az általuk is épített hatalmi rend nem zárta ki, sőt alkalmanként meg is kívánta, hogy sajátos bűnszövetkezetként működjenek”. Pünkösti vállalkozásához 1986-ban azzal a szándékkal fogott, hogy választott hőse életén keresztül azt is sikerül bemutatnia, „hogy a teljesen más Rákosi- és Kádárrendszer mégis ugyanaz.” A levéltári dokumentumok azonban a hatalom szigorú tiltása miatt nagyobb részt hozzáférhetetlennek bizonyultak a szerző számára. Maradtak hát forrásnak a volt közeli szemlélők: egykori munkatársak, politikusok, titkárnők, szakácsnők, testőrségi tagok, a családhoz tartozók - a még élők. Az 91
