Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Sigmond István: Az utolsó vacsora (elbeszélés)
Sigmond István Az utolsó vacsora A X mikor az öregember majszolni kezdte az első szem szőlőt, a lány még messze volt. Az öregember azon tűnődött, hogy ezt az egy szem szőlőt tekintse előételnek, s csak utána rágcsálja el a kiflit, vagy egye meg mind a tíz szem szőlőt, amit aznap estére kikészített magának, s akkor a szőlő lenne az első fogás, a kifli a második, vagy fordítsa meg a sorrendet. Az ajtó zárva volt, mert náluk az volt a szokás, hogy éjjel-nappal zárva tartották a lakást, még az ötvenéves házassági évforduló napja sem volt kivétel, nem mintha attól tartottak volna, hogy kopogtatás nélkül benyit valaki, de bezárt ajtó mögött nagyobb biztonságban érezték a boldogságukat. Az öregembert arra szoktatták, hogy a fehér damasztabroszhoz ne üljön le sem utcai ruhában, sem a foszladozó ujjú házikabátban, most is felöltözött a vacsorához, s miközben megterített, feltálalta a tíz szem szőlőt egy porcelán kistányérban, a kiflit maga elé tette és félhangosan elmondta az asztali áldást, a lány nyugodt léptekkel közeledett az öregember háza felé. Amikor az öregember kinyúlt a második szem szőlő után, a lány elérkezett a ház közvetlen közelébe. Az öregember senkit sem várt, a lány jövetelére sem számított, eszébe sem juthatott tehát, hogy fogadnia kellene valakit, inkább azon morfondírozott, hogy vajon nem tekinthető-e valamiféle önzésnek a tíz szem szőlőben megtestesült mértéktelenség. Noha a kérdésre még nem tudott kielégítő választ adni, ujjai megindultak a szőlőszemek felé, ötöt kiválasztottak az immár nyolcra szűkült csoportból, és áttolták a tányér másik oldalára. Miközben ugyanazok az ujjak a tányért is elindították az asztal szemben levő oldala felé, hogy amaz végül az asztal közepén állapodjék meg, a lány is megérkezett az öregember házának utcára néző ablakához. Az öregember kinyúlt a harmadik szem szőlő után, a kiválasztott szemet kiemelte a tányérból, és már kinyitotta a száját, hogy az édes bogyót a nyelvére helyezze, amikor meglátta az ablak előtt álldogáló lányt. Az öregember visszatette a szőlőszemet a tányérba, két kezét elhelyezte az asztalon, hátradőlt a fatámlás széken, és meglepődve nézte az ablaknál megjelenő ismeretlen tüneményt. A lány nem intett, nem szólt, nem mosolygott, egyáltalán nem csinált semmit, csak állt az ablak előtt és nézte az asztalnál ülő öregembert. Teltek a percek. Az öregember azon vette észre magát, hogy nyitva felejtette a száját, ezen elrestellte magát, gyorsan összeszorította ajkait, így azonban olyan kellemetlen szorítást érzett a torkában, hogy kénytelen volt köhécselni néhányszor. Valahogy illetlennek érezte most a köhécselést, de nem történt semmi, a lány még mindig ott állt az ablak előtt, s egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha valaha is szándékában volna elmenni onnan. Az öregembert elfogta 6
