Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve III. (Károlyi Amy: Mindenért mindent; Takáts Gyula: Versek Drangalagból; Fodor András: Meggyfa; Bisztray Adám: A Nap házában; Mezey Katalin: Szárazföldi tél)

versbe Babitsról, „Az átszelt gége hörgő hangja” mit is suttog fél évszázad távolából: „A világ?... Vagy a haza? (És suhognak vissza a baglyok).

Babits példája hűséget követel meg. Hűséget az eszményekhez és hűséget kikovácsolt önmagunkhoz. Amúgyis meglepő volna, ha teljes, azaz hiányérzetet nem hagyó életúttal és -művel a háta mögött bárki valami váratlan pályafordulattal lepne meg bennünket. Takáts Gyula sem tesz így, eddigi pályáján lép tovább, megmaradva szemléleti körében, melynek fókusza a jelképessé vált Bece-hegy nyújtotta kilátópont, a szemlélődés és az eszmélkedés megannyi alkalmával. Nem természetközeli, hanem a természettel eggyé váló ez a szemlélet, s ha ezt esetleg ódonnak, múlthoz kötöttnek érezné vagy gondolná valaki, mai fiatal például, nem ártana, ha arra is rádöbbenne, hogy éppen ez az ódonság, ami nem más, mint az áthághatatlan természettörvények tiszteletéből következő életérdekű szemlélet menthet át bennünket a huszonegyedik századba, őrizheti meg számunkra a földet s bennünket is a föld számára. Takáts Gyula mindig fogékony volt a szépségre, a harmonikusra, most mégis azt kell konstatálnia, hogy „Kiirtották és negyven év alatt / kopár lett szív és a domboldalak. / Elszállt a szép és el az akarat. / Üres zászló maradt...” (Negyven év alatt). Önmagához hűtlenné azonban nem válik, s a kopár szív is talál valami biztatót, emberszabásút.

A biztatás szívderítő lehetősége a humor, amely a hegyi magányt is feloldja: „Most rigóm csőrében csiga. / Okosan sziklához veri. / így készül az ebéd, neki. / Nem költő, megteheti.” (A remete ebédje), s amely még az elmúlást is bordalba képes vidámítani: „Tudom, velem se lesz nagyobb / az égi magyar Helikon, / mégis, mint régi pártfogók / az érdekembe ti szóljatok, / s mert Ó, mindenható, / a mennyei vinkó helyett, / beceivel fogadjatok...” (Fekete-vidám bordal).

A természet ritmusa lélegzetvételévé vált rég ennek a lírának. Talán megengedhető ennyi személyesség: négy fal között olvastam e könyvet, majd kivittem a diófa alá, s ott teltebben, zengŐbben szóltak a versek, a belső hang és az engemet körülvevő neszezés eggyéolvadt szinte. A természet ugyanúgy megadja a szemlélhe- tőt és a képzeletet foglalkoztató elérhetetlent, mint az emberi lét, s ebben az a szép s gyötrelmes is egyúttal, hogy az elérhetetlen is: van. Egész ciklus bontja ki e témát, A láthatatlan van: „ez a szép szívünkben / és csak így igaz / e láthatatlan sok-sok vannal / a látható világ” (És hallom is). E ciklus verseiben folytonosan egy angyal szárnya suhog, s az angyal leggyakoribb, szinte már állandó jelzője az őrült. Miért? Hiszen e hegyről szemlélt világnak most is lényegi sajátossága a szépség. Talán azért, mert „azóta is csak egyre várom, / mit hoz, vagy küld-e még... / S ahonnan hozta mind, / a hárs fölött, kék gyászával, / azóta is üres az ég...” (S ahonnan hozta mind). Vagy azért, mert „A szárnyad szívemmel suhog / a vad Egész élő rácsaiba.” (Élők között oly létezőt), s ez a vadság megbolygatta az egészséges természetelvűséget? S talán éppen a létnek ebből az őrültségéből következik, hogy az elmúlással is meg lehet békélni, a „másik birodalommal”, „melynek polgára nem a test, / de rajta túl!... És az a nagyobb! / És búzán, napon át talán / már abban is otthon vagyok?” (Melynek polgára nem a test). S persze az őrültség képzetét motiválhatja a haza sorsa is, amelyet a kaposvári szoboravatásra írott óda tár elénk: „homlokod körül / eszméid szobra legyen a nemzet / s e tépett táj ország helyett / végre haza...” (Újra Széchenyi).

A szemléleti és poétikai önhűség mindazonáltal nem akadálya a szellemes meglépésnek sem. A Styxről még csak sejtjük, merre van, de hol fekszik Drangalag? Hiszen e versek onnan szólnak. A záróciklus, a Csu Fu megtalált verseiből igazít el e tárgyban: Csu Fu Takáts Gyula lírai hasonmása, Drangalag költői birodalma mindkettőjüknek a maga látható és elképzelhető tartományaival. Csu Fu alakja nem sinológiai tanulmányokból, hanem a költői szemléletek lehetséges lényegi ro91