Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Kovács Sándor Iván: Fényképtár és Szótár (Kecskeméti jegyzet Simonyi „fényíró” kiállítása alkalmából)
újságszámot, és mindjárt határozunk: ott a helyünk a kiállításon, csak nyitva legyen még, mielőtt a pesti gyors visszaindul. Előbb azonban véleményt cserélünk Kristóf Antóniával. A tanárnő azt mondja a „botos és kalapos öregur”-at ábrázoló híres Arany-arcképről, hogy az is Simonyi műve. Én úgy emlékszem, azt Ellinger Ede csinálta 1880-ban, ráadásul talán nem is maradt fenn, csak a róla készült későbbi rézmetszet ismert. Beke József Ladáján percek alatt ott vagyunk a volt kis zsinagógabeli Simonyi-tárlaton, hogy eldöntsük a vitát. Elkéstünk ugyan, de tekintettel a megnyitó ünnepnapjára (úgy is mondhatnám: a magyar fotótörténet nemzeti ünnepére), készségesen bebocsáttatunk. Mindjárt nekiesek a Kincses Károly összeállította gyönyörű Simonyi-katalógus- nak. 1867: „Lefényképezi Arany Jánost”, 1882: „Ekkor készíti az öreg Arany János híres »botos, kalapos« portréját” - keresem meg az engem érdeklő adatokat. Ellent kell mondanom: a „botos, kalapos” portré valóban Ellinger műve és nem Arany halálának évében, hanem két esztendővel korábban készült. így olvasom ezt Keresztury Dezső Mindvégig című, 1990-ben megjelent Arany-monográfiájában. Már persze itthon olvasom, este, mindjárt tárcsázva vitapartneremet, aki a katalógusban találhatta a kép Simonjának tulajdonítását. - Halló, 25-125? Képzelje, csakugyan Ellinger! A szívem szakadt meg a választól, mert azt kellett megtudnom a tanárnőtől: nincs ugyan Simonyi-másolata, mint nekem, de van egy eredeti rézmetszete, ami az Ellinger-fotóról készült. A magam Simonyi-másolatát Kapitány Ferenc szekszárdi fényképészmestertől kaptam. O birtokolja és ő publikálta azt a Simonyi-felvételt, ami ugyanakkori, mint a kecskeméti kiállításon joggal főhelyre tett és a Petőfi Népe március 20-i számában is megjelent Arany-arckép. Az „én” Simonyim látható az Arany-konferencia említett meghívóján, s köztudomású, hogy van belőle egy harmadik változat is. Ráadásul a két kevésbé ismert az értékesebb. Keresztury Dezső úgy ítél az egy ülésben, de pillanatnyi elmozdulásokkal készült három Simonyi-felvételről: az első „a nemzet első költőjét volt hivatva ábrázolni”, a második már „lemezteleníti a zárkózott arcot: a szemekből a meghasonlás démonai törnek elő”, a harmadikon „a fáradt Arany mélységes testi, lelki válsága tükröződik”. Nagyon szerettem volna együtt látni ezt a három Simonyi-fotót, ezt a három Arany-arcot. Vajon miért csak az elsőt, a legszokványosabbat, a legismertebbet állították ki? Szabad legyen megjegyeznem azt is, hogy a Kép- és fénylró Simonyi Antal című pazar katalógus tanulmányai és bibliográfiái kiegészítendők azokkal az értékes híradásokkal, amelyek 1860 és 1865 között Simonyi Antalról Arany János folyóirataiban, a Szépirodalmi Figyelőben és a Koszorúban jelentek meg. Ezt például maga Arany János írta Simonyi mesterről: „Simonyi fényképlró nemcsak érdekes, hanem maradandó becsű arcképgyűjte- ményt szándékozik kiadni. Egy kötet a képviselőház, másik a felsőház, harmadik az irodalom, negyedik a színművészet jelesb tagjait fogja ábrázolni. Csak siessen, mielőtt az örökre nevezetes országgyűlés tagjait, mint Sybilla falevélre írott jóslatát, szétszórná a vihar. Egy óriás lapon együtt látni azokat, kik a döntő pillanatban oly egyek tudtak lenni, jól esnék a magyar ember szívének. - Ugyanő közelebb Deák Ferencet arcképezné le... ” Ahogy a tárlaton is látható: ebből a hatalmas országgyűlési fotóalbumból 1861- ben az egyik másolatot Kecskemét városa kapta. (Ezt szerencsére nem „égette el” műtermében Simonyi, mint Tompa Mihály bizonyos családi képeit, ahogy ezt Tompának Aranyhoz írt levele 1864-ben panaszolja.) És láthatunk a kecskeméti Simo- nyi-kiállításon egy „learcképezett” Deák Ferencet is. , A haza bölcse” kényelmes, laza lábtartással ül: így is jól látszik, mily megtermett, talpig férfi. Szinte „rárí78
