Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Beke György: Magyar színháztörténelem Kolozsváron (Beszélgetés Kötő Józseffel)
folytonosságáért. Sütő András idézte fel A Hét 1981-es színházi évkönyvében Kemény János báró, marosvécsi birtokos döntő áldozathozatalát. >yA kolozsvári magyar színház örökös anyagi válságban hányódott, s manapság is csak félszájúlag elismert szerencséje volt, hogy Kemény János hosszú éveken át a mecénás szerepét vállalta. Halála előtt azt mondta nekem: Harmincötezer hold erdőmet vitte el a színház, de kérlek, erről ne szólj a feleségemnek. Nem szóltam. Csak mindenkinek mondom el újólag, hogy Kemény Jánosnál nagyobb mecénást - tudtommal - nem ismer az erdélyi kultúrhistória.” Te, Kötő József újra meg újra megidézted a két háború közötti korszak tanulságos erdélyi magyar színházi világát.- Kutatómunkám vezérelve, hogy e korszak színi mozgalmát művelődéstörténetünk szerves részeként vizsgáljam, hiszen önismeretünket szegényítették, mikor elhanyagoltuk a színház és egész szellemi életünk egymásra kölcsönösen visszaható viszonyrendszerét. Igyekszem hát válaszomban elsősorban a színház és szellemi, politikai közéletünk összefüggéseire összpontosítani. 1918 után színi mozgalmunknak - akárcsak irodalmunknak - egy merőben új struktúrát kellett kialakítania, olyant, amely alkalmas volt a színházak alapvető küldetésének betöltésére, a megváltozott történelmi körülmények között. Erdély, illetve ezzel együtt a Bánság és Partium területét színi kerületekre osztották fel, s ezeket egy- egy öneltartásra berendezkedett, a kultuszminisztérium koncessziójával működő társulat látta el. Földrajzilag ezek voltak a főbb övezetek: általában Kolozsvár, Brassó, Marosvásárhely, Nagyszeben városok alkották az egyik elsőrendű fontosságú kerület tengelyét, Temesvár, Arad, Lugos egy másikét, míg Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagybánya és Máramarossziget egy harmadikét. E központok társulatain kívül még négy-öt együttes járta az országot. Egy-egy állomáshelyen négyhathetes évadokat tartottak. A lényeg az volt, hogy átfogják a nyelvterület teljességét. Kutatásaim során 46 olyan helységet számoltam össze, amelyekben nemcsak megfordultak, de hosszabb-rövidebb kisévadot is rendeztek a magyar együttesek. Csak tisztelegve sorolhatjuk fel ama színidirektorok nevét, akik minden gátló körülménnyel dacolva biztosították az erdélyi magyar színjátszás 1792-ben elkezdődött folytonosságát: Janovics Jenő, Szendrey Mihály, Fekete Mihály, Gáspár Jenő, Fehér Imre, Ferenczy Gyula, Szabadkay József, Parlaghy Lajos, Róna Dezső, Kovács Imre, Gróf László, Hevesi Miklós, Jody Károly, Sümegi Ödön, Szabó Pál. Már az Erdélyi Helikon első találkozóján megállapították, hogy „... a színház ... úgy az egyetemes, mint a magyar művelődés szempontjából nélkülözhetetlen tényező...” Ezért aztán politikai fórumokon is igyekeztek támogatást szerezni a magyar színtársulatoknak. Mikor 1923. november 25-én Csúcsán az Avarescu- kormány képviselői, Octavian Goga költő-politikus, Avarescu marsall és Petru Groza dr., a későbbi miniszterelnök, az Avarescu-kormány erdélyi minisztere találkoztak az Országos Magyar Párt küldötteivel, Gyárfás Elemérrel, Paál Árpáddal, Bemády Györggyel - az egykori, legendás marosvásárhelyi polgármesterrel -, hogy a kormánypárt biztosítsa a kisebbségek szavazatát a maga számára, a magyar színházak anyagi támogatásáról is ígéret hangzott el.-Ami lényegében puszta ígéret maradt. Mint annyi más, későbbi Groza-féle ígérgetés. ..- Ne szaladjunk ennyire előre az időben. Ott tartunk, hogy a huszas évek derekán Romániában új elgondolás szerint alakítják ki a színházi struktúrát. A liberális kormány új színházi törvényt dolgoz ki, ennek lényegét Lepadatu kultusz- miniszter így foglalta össze: eltörlik a kerületi beosztást és nem szabják meg a színházi koncessziók felső határát. Vagyis minden pályázó kaphat társulatalapításra engedélyt, ha megfelelő személyi és anyagi garanciákat tud nyújtani. Meghirdette hát a szabadversenyt, a győzzön a jobbik elvét. Csakhogy gyilkos konku31