Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Káli István: Köz-elmúltam
hogy belülről szúr közel százezer megcsúfolt marosvásárhelyi magyar együttérző, mégis számonkérő tekintete. Immár legalább két oka van. 1. Július közepén ért vissza a teljes perirat a marosvásárhelyi bíróságra, amely már a Legfelső Törvényszék indoklását is tartalmazza. Azt a nyolcoldalas magyarázkodást - mi mindent kellett hozzá áttanulmányozni, Istenem! - arról, hogy miért nem esedékes a főügyész második rendkívüli fellebbezésének tárgyalása, a végén négy sorban a határozat: örökre érvényben marad a Városi Bíróság meg a Maros Megyei Törvényszék ítélete. 2. A minap, egy vasárnap reggel, szembefutottam Costea Artenievel, egyik feljelentőmmel, édesanyám szomszédjával. Már messziről lerítt róla a joviális közeledési szándék. „Még haragszol rám, Király úr?” - kérdezte. (A fél-tegezési forma a román nyelv adott árnyalatából ered.) Úgy tűnt, egy kupica zugpálinkára is meghívna, a szent békét elkoccintandó. Szánom-bánom, nem volt lelki erőm szóba elegyedni vele, és ezt ő láthatóan zokon is vette. Alkat kérdése. Lehet, hogy elégtelen magyarázat a köz-elmúltamra. Sokat veszíthet egy közösségéért kiálló ember. De még többet veszíthet általa maga a közösség. A két veszteség közé, amit egyfelől egy ember, másfelől egy közösség elszenvedett, ezért soha nem lehet egyenlőségjelet tenni. Ha mégis megpróbálná valaki, azt mindig csak a közösség kárára tehetné. Ezt úgy mondom, mint akivel nem éppen kellemes dolgok történtek 1992. január 21-e és 24-e között, Romániában, Marosvásárhelyen, miközben az volt a tét, hogy negyedszázad után lehet-e a városnak ismét magyar polgármestere. Kicsit az én személyes győzelmem is, hogy lehetett. Július 18-án Nagy Győző, Marosvásárhely polgármestere a régi városháza díszes tanácstermében magyarul is elmondhatta végre eskütétele után: ISTEN ENGEM ÚGY SEGÉLJEN! 1992 augusztusában Simonyi Antal önarcképe 27
