Forrás, 1992 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 10. szám - Mák Ferenc: Félistenek azúrban (Tolnai Ottó: árvacsáth)
nések idézik fel az eseményeket, „désirével halálosan szerelmesek voltunk / a vaskereskedő feleségébe” — olvasható egyhelyütt, másutt a palicsi korcsolyázás emléke elevenedik meg, a pörge korcsolyák immár belső látványa, „amilyenekkel désirével firkálták palics / aranykacsás kék páncélját”, melyen azóta, egy történelmi múlt távlatából már csak „krisztus hátratett kézzel keresztezve korcsolyázik”. De megelevenednek a titkon lopott, kamasz élvezetek, a meglesett felnőttcsodák. S mindenek mélyén ott lappang a titok-szomj, a kielégíthetetlen vágy, a határtalan elérése feletti kétségbeesés kínja. Már ebben a világban van valami - a palicsi korcsolyázásra emlékeztető - száguldás, rohanás „mind sebesebben / mind sebzettebben”. A látomások sárgarigójának hatalmas „fúrója” biztosan halad a világ szíve felé. Tolnai Ottó olyannyira ügyel a megidézett világ érzelmi hitelére, hogy nem egy esetben filológiailag bizonyítható elemeket is verseibe sző. A Kosztolányi-kutatások alapján vált ismertté, hogy gimnazistaként néhányan lapot szerkesztettek, amit a harmadik szám után maga a szigorú igazgató, Kosztolányi Árpád tiltott be. A Csáthra emlékező költő természetesen erről sem feledkezhet meg: „kijött az ELŐRE első száma / hihetetlen de ma még a házimuzsika / a grieg is erről szólt”. A történet később így folytatódott: ángyán a gyógyszerészinas elvitte désirét a kuplerájba és désiré az ELŐRE forgótőkéjét (egyforint ötven krajcár) feláldozta egy szőke démon oltárán miközben én itthon zokogva hánykolódtam rágtam a lilacsíkos párnát rágtam míg pihetollal nem tömődött a szám ahogy visszatértek azon nyomban közöltem velük nincs többé előre Hihetnők, kamaszos diáktörténet, telisteli századvégi varázzsal - és így is van. Az ELŐRE című diáklap egyik szerkesztője, a későbbi Bácsmegyei Napló ismert tulajdonosa, Fenyves Ferenc kései visszaemlékezéseiben külön fejezetet szentel a történetnek. Úgy emlékszik, hogy a „vállalkozás” váratlanul omlott össze. „Nem mintha nem ment volna jól — írta. - A lap mind az ötven példánya elkelt, úgy hogy hetenként két forint tiszta bevétellel számoltunk, a papír és a litografálás pedig alig került egy forintba. Haszon volt tehát rajta. De valami egyéb is jött közbe.” S ekkor írja le Désire ama nevezetes kalandját. „Kosztolányi Dezső az Előre forgótőkéjének felhasználása árán ismerte meg a szerelmet, mert az egy forint őtven krajcárt kitevő tiszta vagyont egy szőke démonnál feláldozta a szerelem oltárán. Mi többiek szintén nem károsodtunk, mert a megismerkedéstől a beteljesülésig terjedő folyamatot olyan élénken mesélte el előttünk, hogy szinte egyek voltunk az élvezetben.” Am ez még a kamaszkor csodában bízó, annak elérhetőségében rendületlenül reménykedő világa. A valóságban gyökerező élmények azonban hamarosan maguk ellen fordulnak. Csáthról szólva s a ferencjózsefi világot idézve Tolnai már így fogalmaz: „...jóllehet / borzalmas hadviselésemből engem már / maga a császár sem szabadságolhatna / rajtam már az sem segítene ha ezekből az esős erdőkből / kitennének a napra”. S ahogyan elkomorodik — és az ópiumtól kölcsönzött fényei ellenére sem válik derűssé — Csáth Géza világa, úgy vélik egyre fájdalmasabbá az árvacsáth versvilága is. Az éleművész tragédiájáról, halálának körülményeiről Ember a határon címmel Dér Zoltán írt megrendítő drámát, a sorshelyzet lélektanisá- gára helyezve a hangsúlyt. Maga Tolnai is látja a határtalan meghódításának reménytelenségével küzdő előd gyötrelmét, s egyik legszebb versében így fogalmaz: az a szűk cső gyerekkori álmomból a kőlyuk tele záp gesztenyével egyszerűen csak folytatódott szűkült az lett az életem az a szűk cső nem lehet visszafordulni egy tűben nem lehet Mintha a bibliai utalás is jelen lenne az elrendeltetésről, a tű-példázatban ott rejlik a reménytelen visszafordíthatatlanság Az igazi költészet - tárgyában és témájában - szóljon bármiről is, etikai lényegéből eredően mindent elárul a költő és a világ kapcsolatáról, olykor egyetlen hasonlatból is kiderül a költő legféltettebb titka és legintimebb ügye. Jelzőiben egész történelmünk sűrített tragédiája figyelmeztethet a tanulságra, s a költő minden rejtőzködő szándéka ellenére is hétköznapi messiása 92
