Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Kötő József: A Bánk bán és Kolozsvár

politikai szálát kívánták felerősíteni, hogy Bánk a néző szemében nem annyira a férfi becsületén esett sérelmét torolja meg, mint inkább politikai tettet hajt végre. Ami pedig az összevonásokat illeti, ki kell emelnünk, hogy Reinhardt is egybedolgozta a 4. és 5. felvonást a dráma német nyelvű előadásán, így érezvén egységesebbnek a dramaturgiát. Érdekessége volt a színrevitel módjának, hogy a színszerűség növelése érdekében Tiborc szerepét is megrövidítették. Ez az előadásmód aztán hagyományt teremtett a kincses város színpadán. A Bánk bán első kolozsvári előadásának 100. évfordulóján, 1934-ben, Kádár Imre Hevesi szcenáriumának felhasználásával viszi színre a drámát. Előadásszervezési elvéül ugyanezt az elgondolást választja Kádár Imre az 1940-es felújításkor is. Felerősitik a színszerűségre törekvés vonalát, forgószínpaddal adták elő a művet, két szünettel mindösz- sze két és fél óra alatt lepergették az előadást. Ez a színrevitel még egy fontos színházi szemléletváltásra hívja fel figyelmünket: a kor életérzését tükröző önálló olvasatok megjelenítésére. Kovács László az Erdélyi Helikonba írott kritikájában kiemeli, hogy a rendező előtérbe kerülésével követelménnyé válik a darabértelmezés, s ez a szempont érvényesül az elemzett előadásban is: a falu- és népsors iránti felfokozott érdeklődés légkörében Tiborc az előadás főszereplőjévé lépett elő. Ennek az előadásnak a szereposztásában színháztörténetünk két olyan személyisége szerepelt, akiket feltétlenül említenünk kell. Melindát Fényes Alice alakította. Pályáját 15 éves korában kezdte, 1934-ben, Kádár Imre felfedezettjeként. Alig 6 esztendő elegendő, hogy az Erdélyi Helikonban Kovács László úgy köszöntse, mint „a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakját”. A Nagyúr szerepében ezúttal Nagy István lépett fel. A kolozsvári Thália Stúdiójában készült fel a pályájára, Aradon kezdte működését, majd Kolozsvárt játszotta el nagy történelmi szerepeit: Budai Nagy Antal, Ádám, Konstantin (Bizánc) megformálója volt Bánk bán alakítása mellett.

Már említettük, hogy a második világháború után újrainduló kolozsvári színház 1945- ben a Bánk bán előadásával indította történetének gyökeresen új szakaszát. Lelkűkben a szabadság reményével még hitték, hogy az egyenlőség és testvériség korszaka következik, amely színjátszásunkat újra virágba borítja. Ha fokozatosan is, de a remények szertefoszlottak, a teljes szabadság helyett a kisebbségi lét fenyegetettségi állapotába jutottunk, a kommunista pártállam az asszimilációt jelölte meg a nemzetiségi kérdés megoldási módozatának. Ily módon szűkültek be a Bánk bán előadásának lehetőségei is, de így határolódtak be olvasatainak lehetséges változatai is. A negyvenes-ötvenes években a „történelmi materializmus” elvei szellemében, amikor a történelmet osztályharcok láncolatának tekintették, a Bánk bán főszereplőjévé Tiborc lépett elő, aki „nem nemzete, hanem népe fájdalmát panaszolta el.” Szentgyörgyi, Tóth Elek örökébe Márton János lépett, aki Szentgyörgyi szűrében adta elő a jobbágypanaszokat. A szűrrel együtt azonban átmentő- dött a szellem is. A közönség lelkében mindenféle rendezői koncepció ellenére a dráma valódi tartalmai munkáltak. Ugyanígy előretörtek az igazi érzelmek Senkálszky Endre Bánk-alakításában is, játékába belesűrítve az E. Kovács, Paulay teremtette hagyomány minden jellemvonását. Poór Lili ebben az időben megosztva játssza Gertrudis szerepét Orosz Lujzával, a korszak új, nagy tragikájával, akit méltán sorolhatunk a színház történetének legkiemelkedőbb drámai hősnői közé. Fényes Alice utóda a kolozsvári színpadon és Melinda szerepében Dorián Ilona volt. Azonosuló képessége rendkívül sodró erejű alakításokká formálódott a színpadon, az 1945 utáni korszakban végig ő játssza Melindát. Emlékezetünkben még él az ötvenes évek Bánk bán-előadássorozata számos szereplőjének alakítása, Horváth Béla (Ottó), Flóra Jenő (Biberach), Csóka József (Mikhál), meggyőződésünk szerint eljövendő színháztörténetünk személyiségeivé fognak válni.

A Bánk bánt Kolozsváron utoljára 1971. március 12-én vitték színre, új betanulásban. Kettős tehertétellel indult a felújítás: egyrészt egy félreértelmezett modernség jegyében került minden teatralitást, inkább közelítette az előadást az oratóriumhoz, mint látványban és játékban gazdag színpadi produkcióhoz; másrészt a „másság” tűrésének fogytával Petur érveit „szűk, korlátolt, egyéni érdekeket néző” elképzelésnek kellett tekinteni. Bánk „józanabb történelemszemlélete” túlmutat Petur „elszigetelődési törekvésén” — vallotta az új olvasat. Nem követték az immár hagyománnyá vált Hevesi-féle szcenirozást (pl. visszake72