Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Kilencven éve született Németh László - Orosz Andrea: Magyar zsoltár (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Vagy félezernyi dalt megírtam s e szót: magyar, még le nem írtam. A második, harmadik sor nyilvánvalóan egymás mellett is megfért volna, de így kettétörve a magyar szó sokkal kiemeltebb szerepűvé válik. Az a tény, hogy rímtelen sorvégként funkcionál két rímmel záruló sor között, még nyomatékosabbá teszi. A továbbiakban a tévesnek ítélt korábbi írói álláspont szigorú bírálata hangzik el, mindenfajta érzékterület hibásnak ítéltetik ezekben a fájdalmas sorokban: Ó, mily hályog borult szememre ..., s a szinesztéziát rejtő Mily ólom ömlött álmodó fülembe ... Már itt, a költemény elején felfedezhető a zsoltáros formára utaló költői eszközök nagy száma. A széttöredezettség ellenében ható tendencia a gondolatritmus hangsúlyos jelenléte. A szószerkezeteken vagy egymás utáni mondatokon belüli ismétlések nagy száma, a folytonos visszacsatolások, a többszöri, leggyakrabban háromszoros jelzőhasználat is jellegzetességei a Psalmus Hungaricusnak. Magyarország bemutatására ismerős toposzt használ Dsida: magyar sziget a népek Óceánján. Akár Ady is leírhatta volna ezt a sort, de az egyedüllét, a közép-európai magány érzékeltetésére más elődök is használták. Az érzékterületek elmarasztalása épp ezen toposz (a sziget) féltő figyelésének hiánya miatt történik. A sziget háromszoros jelzőillesztéssel válik az olvasó számára is érzékletessé, a megszólítások pedig a Dsidán eluralkodó szenvedély szószólói, arról árulkodnak, hogy a költő nem tud és nem akar közömbös maradni a „sziget-Magyarországgal” szemben: te elhagyott, te bús, kopár sziget A hangingért poliptoton teszi még érzékletesebbé, az ismétlődő hangok, hangcsoportok maguk is kifejező karakterisztikával bírnak (r, zs): a vad hullámverés morzsoló harsogása, a morzsolódó kis sziget keserű motmogása. A szenvedélyes hang az indulatszók által is erősödik, a sodrást továbbra is az anaforák hozzák magukkal, a következőkben épp a marcangoló önvád megnyilvánulásaként: miért kímélted az erőt, miért kímélted válladat, miért nem vertél sziklatöltést... A realitások megtagadása, majd a megtérés biblikus színezetű motívuma látszólag már familiárisabb szinten, szűkebb közösségben játszódik, de a koldus, tékozló apám kifejezéssel, illetve a bedőlt viskó jelzős szerkezettel továbbra is behelyettesíthető a sziget. A felismerés alapparadoxonok kimondására serkenti Dsidát: Mily szent vagy te, koldusság s te sárarany, te szépség, mily hiú! Három ismételt s kötőszóval összekapcsolt mondatban megalázkodik Dsida ez előtt a szent koldusság előtt, s átkokat szór magára, átkot, mely nem zenél, felhörög, zúg, bőg. A sírás motívuma Adynál is központi szerepű, Király István terminológiája szerint ún. paradox tett, tehetetlen tett. A 44 soros résznek utolsó nyolc sora maga az átok. Az átok a líra legősibb műfajaival, a varázsigével, ráolvasással is rokonságban áll. Az átok hangja szenvedélyes, visszavonhatatlan. Az időhatározói értelmű mellékmondatok bevezetésére elsőként a ha, a másik két esetben a mikor kötőszót használja Dsida, talán még nagyobb nyomatékot kíván szavainak adni a feltételes szerepű kötőszó után a mikor kötőszókkal. A szeretettel telítettséget jól kifejezi, hogy az utolsó sorban elhangzik a népem egyes szám első személyű birtokos személyjeles főnév, mely a magyar szigetnél sokkal erőteljesebb kötődést fejez ki, főképpen 70
