Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Gosztonyi Péter: A keleti arcvonalon
de onnan visszavetették őket. Egyetlen hadosztály veszteségei ezen a napon 1000 főt tettek ki! Az Uriv elleni harmadik vállalkozást most már a németek készítették elő. Szeptember 9-én több német és magyar magasabb egység támadott. Egész héten át tombolt a harc, és bár magát Uriv helységet elfoglalták, a szovjeteknek a hídfőt továbbra is sikerült megtartaniuk. A szegényes sikerért 1454 halottal, 6375 sebesülttel és eltűnttel kellett fizetni. 55 tiszt esett el, köztük a 24. páncélos hadtest parancsnoka, Willibald von Langermann und Erlenkamp páncélostábornok. A Korotojak elleni vállalkozást nagyobb siker koronázta. Az ottani sík terepen az oroszok nem tudták sokáig tartani magukat. Szeptember 3-án sikerült a honvédeknek a folyó mögé visszavetni őket. Scsucsje ellen csupán kisebb kommandó-vállalkozások történtek. Jelentősebb területnyereséget ezeknél nem lehetett célul kitűzni. A magyar hadseregnél lévő német tisztek olykor nagyon lebecsülték a Vörös Hadsereget. Az eddigi, általuk oly gyakran gúnyosan idézett „tételt”, miszerint: „Az orosznak semmije sincs, az orosz semmit sem tud, csak egy sunyi csúszómászó, akinek csak a fejére kell ütni, és máris eltűnik!” — sürgősen revideálni kellett. Szeptember közepén a 2. magyar hadsereg az egész, általa tartott Don-vonalon védelembe ment át. Az állások kiigazítása céljából itt-ott még sor került kisebb rohamvállalkozásokra, elhárítottak ellenséges felderítéseket, alapvető változásokra azonban ezen az arcvonalszakaszon 1942 végéig már nem került sor. Eközben a német „Dél” hadseregcsoport támadó csapatai kezdettől fogva jól haladtak előre. Azon a napon, amikor egy páncélos hadosztály Voronyezsnél kijutott a Donhoz, tehát július 6-án, Hitler — az előzetes terveknek megfelelően — kettéosztotta ezt a hadseregcsoportot. Létrejött az „A” hadseregcsoport (parancsnoka Wilhelm List vezértábornagy) és a „B” hadseregcsoport (parancsnoka kezdetben Fedor von Bock vezértábornagy, akit július 17-én Maximilian Freiher von Weichs vezérezredes váltott fel). Az „A” hadseregcsoport, amely most a 3. román hadseregből, a 17. hadseregből és az 1. páncélos hadseregből állott, azt a feladatot kapta, hogy hadműveleteit az Észak-Kauká- zus irányába fejlessze ki, a majkopi és grozniji olajmezők birtokba vétele céljából. Ezzel szemben a „B” hadseregcsoportnak, amely július 30. óta a 2. német hadseregből, a 2. magyar hadseregből, a 6. hadseregből és a 4. páncélos hadseregből állott, az volt a feladata, hogy szárnyak felől biztosítsa a Kaukázusban folyó hadműveleteket. A továbbiakban a Volgát kellett elérnie Sztálingrádtól északra és délre, a várost magát elfoglalni és a folyamatot ellenőrizni, hogy a szovjeteknek ezt a fontos közlekedési útját elzárja. Mialatt a „B” hadseregcsoport, amint az már ismert, júliusban és augusztusban feladatát nagyrészt sikeresen teljesítette, és egyebek között Sztálingrád pereméig tört előre, szovjet részről a Don és a Volga között olyan jelenetek játszódtak le, amelyek kísértetiesen emlékeztettek 1941 nyarára. „Augusztus 21-től 27-ig, tehát a Donon át végrehajtott támadás kezdetétől az első nagy támadás elhárításáig, az ellenfél 14 600 foglyot és 281 harckocsit veszített: a gyalogság és a hadsereg légvédelme 52 ellenséges repülőgépet lőtt le, 11 volgai hajót sikerült elsüllyeszteni. Hogy a német sikerek erkölcsileg milyen mély hatást gyakoroltak az orosz csapatokra, azt nemcsak a dezertőrök százai bizonyították, hanem az olyan esetek is, hogy például agusztus 27-én egy T—34-es szovjet harckocsi teljes személyzetével átállt a németekhez, lövegét nyomban a támadó orosz harckocsikra irányította és egy T—34-est kilőtt, egy másikat pedig harcképtelenné tett. Néhány nap múlva pedig 2 szovjet repülőgép személyzete váltott frontot.” A Vörös Hadsereg csapatai önhatalmúlag elhagyták állásaikat. Katonák és tisztek szök- döstek egységeiktől, hogy magukat átmenthessék a Volgán. Ijesztő méretekben mutatkoztak a felbomlás tünetei: a dezertálások, olyan esetek, amelyek a szovjet főhadiszállást arra késztették, hogy komolyan felfigyeljenek rájuk. Zsukov marsaik idézzük: „Csapataink kényszerű visszavonulása folytán az ellenség kezére került a gazdag Don-vidék és a Donyec-medence. Az a közvetlen veszély állt elő, hogy az ellenség előrenyomul a Volgáig, és az Észak-Kaukázusban elvész Kubán, és elvágja a Kaukázusba vezető utakat, s ezzel azt a gazdaságilag szerfölött fontos területet, amely a hadsereget és az ipart olajjal látja el. 38
