Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Bertha Zoltán: Hiedelem és bölcselet Tamási Áron Jégtörő Mátyásában

Az ábrázolás, a valóságrajz realisztikus kiszélesítése, a novellizálás általában inkább a népmese fejlődésének későbbi szakaszában válik hangsúlyossá, de kapcsolódhat egészen archaikus — mítoszi, mondái, legendaszerű — történetekhez és történetelmondáshoz is. Itt mintha ez utóbbi eset modellálódna. Mert maga a történet, a figurák, a helyzetek egy egészében archaikus képzetszint részesei. A hiedelem, a babona, a varázshit és annak igazságvolta, valóságreferenciája élő, eleven teljesség. Olyan jelentésérvényességgel rendelkező szerves struktúra, amelynek a működésszabályait az adott közösség a lehető legtermészetesebb módon sajátítja el és tartja a magáénak. Ez alapvetően a mesei fok előtti állapot, annak fundamentuma. Mert itt hiánytalanul, a maga elsődleges és integer funkcióiban nyilatkozik meg a mítosz, a hiedelem, a mágikus és mitikus fantasztikum. A népmesében viszont bekövetkezik ennek bizonyos transzformációja, átértékelődése; ahogy Mele- tyinszkij írja: „a mitikus elképzelések voltak a mese fantasztikumának kiindulópontja és szükséges anyagforrása. De a mitikus fantasztikumnak igazi mesei fantasztikummá való átalakulása csak a korábban a mesealakok alapvonásait képező, említett archaikus elképzelések konkrét etnográfiai jelentésének, illetve jelentőségének megszűnte után mehetett végbe, és veszíthette el,mindennapi’ jellegét. Pontosan azáltal, hogy a mese csodás alakjai és körülményei már nem képezik a konkrét és aktuális hiedelmek tárgyát, alakulhat ki belőlük a csoda esztétikuma, és válhatnak a valóság művészi átalakításának eszközévé”. A mesében előtérbe kerül a hiányosnak, töredékesnek és igazságtalannak észlelt evilági valóság korrekciójának az igénye, a társadalmi jelentésekkel, konfliktustípusokkal feldúsított emberközpontú látásmód, az általános vágyjelleg és egyetemes jelképesség. A mese, a mesei motívumok és mitikus hiedelemhátterük között azonban természetesen rendkívül szoros az összefüggés. Már szüzsetikai szinten is, hiszen „a mese, mint műfaj, és a hozzá tartozó alapvető esztétikai törvényszerűségek közvetlenül a szüzsé fejlődésében alakulnak ki” (Meletyinszkij); a hiedelmeket és hiedelemszokásokat ábrázoló archaikus történetek — és azok különféle belső mozzanatai: kalandok, helyzetek, konfliktusok, küzdelmek — fokozatosan konkrétabb emberi, társadalmi értelemmel töltődnek fel. Ilyen mesei epizódok és jelentéstartalmak a Jégtörő Mátyásban is fellelhetők, hiszen a néphit és a mese világa általában is elválaszthatatlan érintkezéseket, kapcsolódásokat mutat; „a mesében a babonás történethez tartozó elemek csillannak meg, a babonás történetben a meseiek” (Honti János). Ez a kevertség és átmenetiség jellemző tehát a Jégtörő Mátyásra, de van egy szempont, amely szerint mégis innen marad a mese világán, vagyis nem kerül át egy bizonyos küszöbön, nem éri el a mesei fokozatot. S ez pedig a mese döntően fiktív arculata, az a benne rejlő tudat, hogy a mesetörténet a korlátokat és határokat lebontó lehetőségek szférájához tartozik és nem a kiigazítandó, korrigálandó tapasztalatiság köréhez, az a lelki élménnyel, átéléssel ugyan hitelesített, de mégiscsak nyilvánvaló metaforikusság, jelképesség és fikcionalitás, amely különbséget tesz érzékelt és képzelt valóság, élet és fantázia között, s amely tisztán kifejeződik a tündérmese „hol volt, hol nem volt”, „egyszer volt, hol nem volt” stb. formuláiban, hiszen ezek is megteremtik „azt az elidegenítő hatást, mely a mesével való azonosulást csak egy költői síkon vállalja” (Nagy Olga). Honti János megfogalmazásában: „A mese-világ van, de nem érvényes ... A mítosz pedig ... az érvényesnek felfogott és érvényességre számot tartó valóságnak értelmezése és értelmező kifejezési formája ... A mese egyszeri és ezért ismeretlen, a mítosz bizarrságában is ismerős kell hogy legyen, mert időkön felül álló érvényesség a jelentése.” Természetesen a szabad fantáziaszárnyalású mesének is megvan a maga különlegesen célratörő, céltudatos szerkezeti felépítése, „egyenes vonalú cselekményvezetése” (Max Lüthi), szerepek, funkciók, cselekvéskörök (Propp), párhuzamok, kontrasztok (Nagy Olga) stb. szerinti struktúrája, szilárd kozmikus és erkölcsi világrendje, a „planétaistenhitből származó" (Berze Nagy János) vagy „asztrális-sziderális” (Jankovics Marcell) vonatkozásrendszere; — de nincsen meg a mítoszra és a hiedelmekre jellemző, közvetlenül adott és kétségbevonhatatlan szabályszerűségként elismert és alkalmazott igazságtartalma, cselekvésirányító evidenciája. A Jégtörő Mátyás mint irodalmi, magasművészeti alkotás, egyfajta „műmese” természetesen még a népi epikánál is szabadabban, rugalmasabban, gazdagabb jelentésvilág66