Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Károlyi Júlia: Kecskeméti képzőművészeti körkép
Károlyi Júlia Kecskeméti képzőművészeti körkép JL m.ecskemét képzőművészeti életét (a hazai tendenciákkal összhangban) nem rengették meg a közelmúltban kisebb-nagyobb forradalmak, időről időre kívánatos nyilvános rebelliók. Legfőbb jellemzője ma a sokszínűség; nem történt más, mint lassan, csöndben, értékekkel, személyiségekkel gazdagodott. Szembetűnő volt ez a nyilvános bemutatkozásokon is, melyeken a legutóbbi években több színes, kiforrott egyéniség többféle műfajban volt jelen. Új neveket tanulhatott meg — vagy üdvözölhetett állandó lakosként e körben — a kiállítások közönsége. A jelentős többséget, persze, azok az alkotók képviselik, akik több évtizede itt élnek, s követhetően építik saját világukat, őrzik (vagy konzerválják) az utóbbi időszakban egyáltalán nem, vagy csak igen kis mértékben változott művészi arculatukat. Fontos szereplői a megyeszékhely művészettörténetének azok az alkotók is, akik vendégként: egy vagy több mű elkészítésének idejére, esetleg tapasztalatcserére vagy vendégtanárként érkeztek rövidebb-hosszabb időre a „hírős” város nemzetközi művészeti műhelyeibe. Önálló tanulmány tárgyát képezhetné, hogy az elmúlt két évtizedben a Nemzetközi Kerámia Stúdió, a Pannónia kecskeméti műterme, a Szórakaténusz játszóház és a Nemzetközi Zománcművészeti Műhely közvetve, közvetlenül mennyit tett a megye, illetve Kecskemét művészeti életének gazdagításáért. Aki itt élt, az szorosabb vagy lazább szálakkal, de bizonyosan kötődött pályája valamelyik szakaszában e műhelyekhez. A mai képzőművészeti élet különleges műfaji, stilisztikai gazdagsága sokféle szempontú vizsgálódást, elemzést tenne lehetővé. A mostani válogatás csak arra szorítkozik, hogy megismertesse az olvasót néhány meghatározó személyiséggel. Elsősorban azokkal, akik munkáikkal nemcsak a szakma hazai berkeiben ismertek, hanem benne élnek a művészet nemzetközi áramában. Az ismerkedés már csak azért is kezdhető a grafikusokkal, mert (mint annyi megyei tárlat alkalmával kiderült már), naprakészsége, faj súlya miatt szűkebb pátriánkban változatlanul e műfajé a vezető szerep. A tárlatokon rendszeresen jelen van — a meghatározó, egyedi grafikák formájában — az utóbbi két évtized több markánsan körvonalazható vonulata: a lírai expresszív, a nosztalgikus, az egyéni mitológiákkal jellemezhető, a hétköznapi élet jelenségeiből csak kevés áttétellel építkező, a konstrukció újraértelmezésére vállalkozó, és a még mindig divatos szecessziós által megérintett irányzat. Molnár Péter művészete több stílustörekvést is érint, de nem illeszthető be maradéktalanul egyetlen kereteibe sem. Indulása a legendás hatvanas évek közepére esik, mint neves kortársaié általában. Legtöbbjükkel ellentétben azonban nem merült alá az avantgárd képzőművészeti mozgalmainak áramába. Távolságtartása azonban nem akadályozta meg abban, hogy figyelemmel kísérje a számára szimpatikus, hasznosítható eredményeket. Persze nemcsak a mozgalmas korszak akciói, kiállításai voltak tanítómesterei, hanem olyan bensőségesen lírai, grafikai és festői világú klasszikusok is, mint például Barta Lajos, Bálint Endre vagy Vajda Lajos. Több kecskeméti tárlaton is találkozhattak az érdeklődők (különféle feldolgozásokban) Molnár Péter legelső „nagy motívumával”: a kaviccsal. A hatvanas évek második felében készült Kavicsmező jellegzetes darabja annak a legelső korszakának, amelyben a realista pontossággal rögzített természeti élményt emeli át egy „filozofikus” új dimenzióba. Ugyancsak közismertek azok a hetvenes években készült 65
