Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Károlyi Júlia: Kecskeméti képzőművészeti körkép
munkái, amelyekben már eleve stilizált elemekből: a rajz alapegységeiből, a pontból, pontrendszerekből építi izgalmas felületű konstrukcióit. (Nagy szürke tájkép, Kis barna tájkép). A nyolcvanas évek elejétől a pontok helyébe a szöveg lép. Kiemelt szerepet játszik az új alapegység; a betű, a kalligráfia, a véletlent sajátos módon beépítő pont- és betűrendszerek. Ezek a kompozíciók alkotásmódjuk révén kapcsolatban állnak a minimal art és a koncept tendenciáival. Legújabb: a nyolcvanas évek végén készült művei (Hosszú délután, A második hosszú délután) már a szövegnek is csak „emlékei”: a betűk olvashatatlanok, a szöveg sérült, roncsolt, mintha a múltból vagy egy katasztrófa utáni jövőből idevetődött nyugtalanító üzenet volna. Ellentétben az ugyancsak a közelmúltban készült „kínai filozófia” — inspirálta derűsebb alkotásokkal. Molnár Péter munkáival nemcsak a kiállítások látogatói, hanem az olvasók is gyakran találkozhatnak, mert rendszeresen készít borítókat, illusztrációkat az Európa, a Magvető, a Móra és a Szépirodalmi Könyvkiadó megbízásából. Molnár Péter nevéhez kötődik az 1990-es könyvhét egyik (az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent) legnépszerűbb kötetének: Bohumil Hrabal: Harlekin milliói című regényének illusztrálása is. A megsárgult, megbámult”, régi fényképek hangulatát idéző borító és a különlegesen szép illusztrációk sokat segítettek abban, hogy a népszerű Sörgyári capriccióval és a Díszgyásszal trilógiát alkotó kötet „dolgait, hangjait, eseményeit” pontosabban lássuk, halljuk. A rajzok és a gondolatok líraisága, sejtelmessége rendhagyó módon rímel egymásra. A kecskeméti képzőművészek közül Pócs Péter grafikusművész az, aki minden kétséget kizáróan a legtöbbet találkozott a közönséggel. A munkáival való ismerkedéshez nem volt szükség különleges alkalmakra, mert színes falragaszainak háttere nem volt más, mint az utca. (E „rendes” körülmények között rövid életű nyomatok legtöbbje ma már jelen van (a Mai magyar plakát című alapművön kívül) a közelmúltban a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelent önálló Pócs-plakátkötetben is. Vagyis az elmúlt évtizedben akárki könnyen követhette, hogyan íródott át — nem kis részben épp Pócs műhelyében — előbb a több szabadságot élvezett kulturális plakát, később pedig a politikai plakát nyelve. Sokan, sokféleképpen (a műfaj legrangosabb külföldi seregszemléin szerzett elismerései alkalmából), de kivétel nélkül a legelismerőbb jelzőkkel illették Pócs két évtizedes tevékenységét. Változatos témájú, stílusú plakátkompozíciói, provokálóan szókimondó egykori film-, színházi és képzőművészeti lapjai közül többnek is külön története van. Ezek közé tartozik az 1982-ben itthon betiltott, Cannes-ban ugyanezekben a hetekben viszont a hazai filmművészetet reprezentáló Szerencsés Dániel plakát, amelyen nemzetiszín lobogó borul a domborműként megmintázott, orditó arcra.) Készültek persze „szelidebb” — kevésbé drámai, de annál ironikusabb — kulturális invitáló munkái, a többi között saját kiállításai alkalmából. Változatos alapállású: gyilkos indulatoktól fűtött, bohócsipkásan nyelvet öltő vagy épp kiszolgáltatottságot hangsúlyozó alteregókkal. Míg korábbi korszakaiban domináns szerepet kaptak a rajz és a fotótechnikák, az utóbbi években szívesebben gondolkodik színes plasztikákban. (Kitűnő társa e munkában Haris László fotóművész.) A legutóbbi években nemcsak a művészettörténészek, galériavezetők, hanem a hivatásos politikacsinálók is felfedezték maguknak Pócs plakáttervezői erényeit: számtalan megbízást kapott az egymással versengő pártok képviselőitől. 1989-es négy csuklóra és négy kézre komponált MDF-es plakátja épp olyan jól ismert, mint a Szabad Demokraták Szövetségét népszerűsítő hirdetménye. Ahhoz persze, hogy politizáljon, eddig sem volt föltétlenül szüksége pártoktól származó megbízásra. Egészen más inspirációval készült például a 301-es parcella emlékére készített, egy véres Magyarország térképet és egy hatalmas vasszöget a középpontba állító munka (1988). Csak úgy, mint a legfrissebb vörös csillag-variációk. Az egyikben a nevezetes jelkép egy egérfogó vasszerkezetébe szorított húscafat, a másikban egy istálló-installáció elemeként látható: társaságában egy bilincs, egy kötél, egy sarló, egy kalapács és egy gumicsizma. Pócs ez idő tájt nemsak plakáttervezéssel, hanem más jellegű tevékenységekkel is foglalkozik. A mai magyar grafika D. O. P. P. Csoport néven is ismert nemzetközi hírű 66
