Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 10. szám - Mák Ferenc: A rejtőzködő öntudat

versíráshoz szükséges kutyanyelveket, egyszerre mintha szárnyra kapott volna a kávéház, s az egész csalóközt maga mögött hagyva, valahol a messzi nagyvilágban szállt volna le. Ott volt már Zarko is, az örökké állástalan újságíró, aki a Stanisic-féle mozaik-műterem tulajdonosának illő honorárium ellenében lefordította Elek Artur egyik tanulmányát, s a velencei Szent Márk-templom főoltárának aranyló mozaikját »mozaik zlatnog kon jajként vélte szerb nyelven híven visszaadni. S a ruhatárból hallható lett Ivkov mérnök mély baritonja, ahogy talán a »kezeit csókolom«-mal köszönő vécés nénit ajándékozta meg egy »maga mindennap fiatalabb lesz« nagylelkű bókkal, miközben barátja a daliás bankigazgató, Milivoj Lepedat már felakasztotta a fogasra felleghajtó köpenyét és széles karimájú barna művészkalapját, úgyhogy Huszár Sándor is felneszeit a kutyanyelvek fölött, nemcsak azért, mert aki jött, folyószámlát nyitott neki minden soha meg nem jelenő kötetére, havonta befizetett honoráriumokra, hanem azért is, mert talán az egész városban csak ő tudta, hogy a közben bankigazgatóvá lett nagyúr »szintén zenész« volt boldog úrfi korában, vagyis költő, s első és utolsó verseskönyvét, a Bánatprocessziót Ady Endre ismertette a Nyugat egyik 1918-as számában.” Fényűzően szép, elbűvölő a látomás, s amennyiben Krúdy Gyula meglelte és prózájában megköltötte a Nyírség emberét, s a Nyírség emberének világát minden utolérhetetlen csodájával, akkor a magyar irodalomban kétségtelenül Herceg János az, aki költészetté tudta avatni a Bácskát s a táj emberét. Úgy, hogy közben nem feledkezett meg a világra tört történelmi idők végzetes hatalmáról sem. Mindezt azonban utolérhetetlen varázzsal emberi sorsokhoz tudta kötni, s éppen az emberi sorsok megrendítő erejű, de mindenkor megbocsájtó ábrázolásában rejlik Herceg János hatalmas, tájból kinőtt életművének titka. Elkötelezettségénél talán csak az emberi méltóság iránti makacs ragaszkodásának igénye az elbűvölőbb.

Két életmű, mely a maga teljességében mutatta meg, hogyan kell értelmiségi elhivatottsággal, európai méltósággal vállalni a táj és a történelem — s benne a mindenkor esendő és pusztulékony emberi élet — nagyságát és kicsinységét, kevéske diadalát és mérhetetlen vereségeit. Szeli István tudósi szándékával és Herceg János írói életművével messze fölötte áll a vidék önismereti félálmokkal terhelt emberének önmagára záruló világán. Gondolat- világukban és életművükben a táj történelmi feltételezettségének ismerete rendteremtő erőként, egyszersmind szellemi kútfőként jelentkezik — ezért jöhetett létre két olyan hatalmas szellemi magatartás, mely, bízvást állíthatom, páratlan e mindenkor — így ez idő tájt is — peremlétezésre kényszerített vidéken. írástudónak nem lenne szabad példájukról megfeledkezni. Mert ez a példa azt mutatja: igenis lehet a szellem rendigényű, mi több, rendteremtő, ínséges időkben is, ha bátorságot rendteremtő gesztusaihoz a történelmi létezés elvitatható, de fel nem számolható, és mint ilyen, közösségi hagyományainkat értékeiben megőrző folyamataiból meríti. Lehet az egyéni élet a közösségi létezés hiányállapotától terhelt, szabhatnak neki határt szűk horizontok, naggyá tud nőni, ha a liliputi igényekkel szemben a kultúrában megleli annak egyetemes érvényű, közösségteremtő erejét — úgy, ahogyan azt Márai Sándor a Garrenek történetében megmutatta. Az elévülhetetlen igényesség a lélek ügyévé képes avatni a kölni dóm rosettájának színes fényeit az aracsi pusztatemplom romjaiban is fenséges, fénytelen, de emlékeztető nagyságával együtt, ha a létezőt és a hiányt sorsunk meghatározó részének tekintjük. Mert mégiscsak e sors mélységes-mély átéléséből eredő helyzettudat, az önmagát kereső azonosságtudat az, mely a világ részesévé avat bennünket. A világi rend szigorú törvénye, hogy csak az önmagát, a hitét vállalni képes embernek tud helyet biztosítani a kultúra szellemi folyamataiban. S a végső cél csak az lehet, hogy az egyén a kultúra világpolgáraként eljusson a hajdanvolt és ma is fénylő szellemi értékeket őrző, kereszttel megjelöltek egyre fogyó, de makacs és tántoríthatatlan, titkos szövetséget biztosító „lovagrendjébe”.

Szeli István és Herceg János immár kiteljesedett életműve mellett számot kell verni még néhány, a kisebbségi lét lényegének a megrajzolására, annak emberi kényszerhelyzeteket teremtő, olykor leküzdhetetlennek tűnő, hatalmas erejének a feltárására tett írói-költői kísérlettel. S ha más körülmények között a költészetnek hatalma van, s e hatalomból

48