Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - Tóth István Gábor: „Egyszer jövő lesz úgyis” (Markó Béla pályájáról)
Tóth István Gábor „Egyszer jövő lesz úgyis” Markó Béla pályájáról JL ^Lezemben a még nyomdaillatú, ropogós műegész, Markó Béla: Égő évek című verseskötete . A keménykötésű, fekete-piros borítású, karcsú könyv hihetetlenül súlyos mondanivalót hordoz, de legalább annyira lényeges, hogy a Marosvásárhelyen élő költő roppant szellemi izgalommal, olvasmányélménnyel ajándékozta meg olvasóit, közöttük engem: önfeledten nyargalásztam a tragikusságában is tündökletes versvilágban. A szerző mesterségbeli tudására jellemző, hogy a különböző folyóiratokban megjelenő versei külön- külön is felketik az olvasó érdeklődését, megállnak saját lábukon, de együtt, mintha valami erőtér kapcsolná őket szervesen egymáshoz. Mi lehet a titka e jelenségnek? A szerző egyik legjellemzőbb sajátossága: a folyamatos önfejlődés képessége. Ez a képesség immár a hetedik verseskötetben realizálódik. Markó Béla költészetét nemzedéki tükörben Géczi János jellemezte e lap hasábjain az 1989/3-as számban, mégsem tartom fölöslegesnek megkeresni a lirai személyiség vonatkozásrendszereit a valósággal. * * * Markó Béla a romániai magyar irodalom — ma már derékhadának számító —harmadik Forrás-nemzedék egyik jelentős alkotója. A pályán a hetvenes évek legelejétől van jelen. Versei kötetben először a sepsiszentgyörgyi írók Kapuállitó (1970) című antológiában láttak napvilágot. Az antológia összeállításakor szerzőnk még a kézdivásárhelyi líceum tanulója. A költő újabb jelentkezése a Varázslataink (1974) nemzedéki antológiában történik. Első kötete, A szavak városában szintén ebben az évben jelenik meg. A hetvenes évek közepén induló harmadik Forrás-nemzedék egészére érvényes a megállapítás, hogy az előző generációhoz képest jóval nagyobb teret adnak a formakeresés, illetve az avant- garde-eljárásoknak. A nemzedék indulásának filozófiai hátterében főként Bretter György radikális elméleti törekvései állnak. „Markó Béla költészete a harmadik Forrás-nemzedék sokszínű lírai vonulatába illeszkedik, de erősszálú kötődése a Forrás második nemzedékéhez éppoly meghatározó, mint törekvéseinek rokonsága egyes magyarországi folyamatokkal.”1 Nyelvi kifejezéseinek fő iránya a képi látásmód konvencionális poétikai alkalmazása. Vershelyzeteiben azonban több a kívülállás, mint az azonosulás. A visszaemlékezések elégikus képeiben Markó meditál, befelé néz: az indulat, hit, tisztaságvágy, példaadás, közéletiség, küldetéstudat, amely az előző nemzedéket meghatározza, számára is az önmeghatározás sürgető kényszerét hívja elő. A hagyományos költői értékekkel, jelképes elemekkel való vívódás jegyében született versék mellett párhuzamosan olyan versvilág teremtése kezdődik, amely a „bonyolult bizonyosságok szövevényének modelljévé”2 válik. Az ellentmondásmentes „ünnepi igék” faragása helyett a költő célja éppen az ellentmondások poétikai feltárása lesz hiteles szólása érdekében. A kezdetektől illúziótlan költő számára a mítosz lakhatatlan e „félbeszakadt időben”, mert a bonyolultabb összefüggések 95
