Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - Legendák Jékely Zoltánról (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

Benyhe J.: — Ami a Jékely vadságát illeti, hogy visszatérjek Balázs megjegyzésére, ez kétségtelenül benne volt, de különös módon elegyedett a gyöngédségével. Egyetlen esetben domborodik ez ki szépen, hogy egyszer vendégségbe jött hozzánk, és valamilyen oknál fogva én vittem hozzánk autóval, és útközben arra kért — este volt már —, arra kért, hogy lassabban hajtsak. Mondom miért Zsolikám? — Hát hogyha egy macska átszaladna vagy egy kutya, hogy akkor ne legyen bántódása. És akkor ott hosszasan beszélgetett az állatszeretet- ről. És amikor kikászálódunk, megérkezünk, látom, hogy Zsolinál van egy jókora kezebeli, vagyis egy furkósbot. Mondom, Zsolikám, hát ezzel jössz hozzánk? Azt mondja hát kutyaütőnek, nem tudtam, hogy autóval jövök. Vagyis verni akarta a kutyákat ez a gyöngéd férfiú.

Lator L.: — Jékely szenvedélyes zenehallgató volt, abban a kis szobájában, amelyik az előszobából bal fele nyílt, de úgy, hogy át kellett menni még egy szobán, az ablak mellett volt egy lemezjátszója meg egy rádiója. A hosszú, keskeny szoba tele volt zsúfolva könyvespolccal, íróasztallal, festői rendetlenségben minden, egy nagy szeggel átszúrt kéziratok, vagy különféle különös, a Dunából kihalászott tárgyakkal lenyomtatott levelek. Zsoli maga sem igen igazodott ki ebben az összevisszaságban. Szóval ott hallgatott zenét, a Pisztráng ötöst szerette nagyon, és A hatál és a lánykát. Aztán Vivaldit, Mozartot, kedvelte Beethovent is, de Schubertét nagyon. Voltak különös régi tárgyai, tányérjai, bokályai, nem tudom én mi mindene, amit kedvvel osztogatott is. Nem mindent: amihez valamilyen személyes érdeke — az érdeket a legtisztább érzelmi értelemben mondom — fűződött, azt nem adta oda senkinek, sőt nem is igen vette elő. Voltak eldugott tárgyai is. Szenvedélyesen bújta a régiségboltokat, a Teleki térre is ki-kijárt, és nemcsak furcsa tárgyakat vett — ott vette többek között azokat a levelezőlapokat, amiket aztán elosztogatott, iszonyú giccses század- eleji levelezőlapokat —, hanem hanglemezeket is, méghozzá olyanokat (ezt valahol le is írja egy novellájában) szeretett venni, ócskákat, recsegőket, amilyeneket még talán tölcsé- res gramofonon használtak. Egyik kedvencére Benyhe Jánossal, Domokos Matyival hárman is emlékszünk, a Meg akarsz, Mónikám, csalni kezdetűre, azt hiszem Gyárfás Rezső előadásában volt közismert, valamikor a 20-as, 30-as években.

Domokos M.: A tízes évekből. Király Emő-lemezek voltak.

Lator L.: Zsoli elandalodva hallgatta, mellé dúdolt, csipkedte a bajuszát közben. Volt egy másik kedvenc dala is, amit többször hallhattunk tőle akár előadásában, akár hanglemezről. Hanglemezről gyönyörű volt egyébként. Ez egy első világháborús hadifogolydal volt, úgy kezdődött, hogy A messze, messze olasz ég alatt. Ezt nagyon szerette Zsoli. De nemcsak lemezeket gyűjtött, hanem mindenféle furcsa régi kacatot, amiket aztán felhasznált valamire. Érmeket. Emlékszem, egyszer engem is kitüntetett, mert volt benne valami furcsa diákos — talán Enyedről, talán az Eötvös-kollégiumból hozta magával — kópéságra való hajlam, szerette ezt egy-egy nagy ceremónia keretében kiélni. A szertartás azzal kezdődött, hogy felvette a ferencjóskáját, hogy azt honnan szerezte, nem tudom, vagy egy zsakettet, és a hóna alá csapott egy rövid botot, tőle tudtam, hogy ezt az enyedi kollégiumban gerundiumnak hívták. Hogy miért gerundium, azt a mai napig se tudom.

Nemes Nagy Á.: A debreceniben is úgy hívták.

Lator L.: Rendszerint fáradságos munkával csinált egy nagy oklevelet, iniciálékkal, pergamenszerű papírra, és akkor tartott egy olyan ünnepi beszédet, amibe latin idézeteket szőtt bele, és kitüntette, mondjuk, Katona Tamást, azaz a „tiszteletreméltó Koton Ata- názt”. Nekem egy duzzogó képű Ferenc Józseffel ékes nagy érmét adott, és utána a gyönyörű Bara Margit egy láncot akasztott a nyakamba. Az a lánc olyan lánc volt, ezt még a városi ember is láthatta, hogy nemrégen még marhát kötöttek vele jászolhoz. Kedvtelve csinálta, művészien megkoreografálta ezeket a furcsa komédiákat.

83