Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 9. szám - 200 éve született Széchenyi István - Urbán Aladár: „Mi lesz belőlünk magyarokbul?” Széchenyi István a Batthyány-kormányban

kiábrándulásba fordult, s Batthyány addig töretlen önbizalma is megrendült. Széchenyi kétségbeesése és aggodalma pedig tovább fokozódik, amikor augusztus 19-én nem sikerült a második támadás sem a megerősített szenttamási szerb tábor ellen, Bécsből pedig a munkások újabb megmozdulásáról érkeztek hirek. Ekkor jegyezte fel: „Bécsben borzalmas forrongás következik . . . melyben végtére is az Aula és a proletárok fognak győzni.” Széchenyi ekkor már nemcsak Pest-Budát, de a császárvárost is féltette a forradalmi fordulattól. Éjszakáit álmatlanul töltötte, magát tette felelőssé a történtekért, s minden eljövendő borzalomért, a kiontott vérért. Ekkor érkezett meg az osztrák kormány augusztus végén kelt emlékirata, amely az április törvényekben biztosított pénz- és hadügyi önállóságot kívánta megszüntetni. A hetek óta túlfeszített idegállapotban élő Széchenyit ez teljesen összeroppantotta, szó szerint az őrületbe kergette. Öngyilkossági kísérletét titkára, Tasner akadályozta meg . ..

Széchenyi tagja lett Batthyány Lajos kormányának, részt kívánt venni a vértelen forradalom által elindított átalakulás megvalósításában. Azt azonban meg akarta akadályozni, hogy az ellentétek tovább éleződjenek Béccsel. Az volt a véleménye, hogy az európai forradalmak által elindított átalakulás eredményeit csak akkor lehet megőrizni, ha a magyar kormány együttműködik a dinasztiával. Eltérő nézeteinek a minisztertanácsokon gyakran hangot adott, de ez nem jelentette, hogy visszahúzódott volna a közös kormányzati teendőktől. A június elején Innsbruckba utazott Batthyány reá ruházta a miniszterelnöki teedőket. Széchenyinek ebben a minőségben kellett lecsendesíteni a zendülő olasz katonákat és gondoskodni elszállításukról. Ugyancsak az ő elnöklete alatt döntött a minisztertanács arról, hogy a horvátokkal való megbékélés közvetítésére felkérik János főherceget. Amikor pedig Batthyány visszatért, István nádor kíséretében a minisztertanács Széchenyit küldte Innsbruckba, hogy az uralkodót Budára hívják, — legalább az országgyűlés megnyitására. (Ezt elsőként ő tartotta kívánatosnak még április második felében.) Batthyány és Széchenyi viszonya ezekben a hetekben sem vált barátivá, de a kormány elnöke tisztelte idős kollégája véleményét. A válságos augusztusi napokban pedig mintha méltányolta volna Széchenyi növekvő aggályait és fenntartással kezelte Kossuth töretlen lendületét és önbizalmát. Nyilván ennek is szerepe volt abban, hogy augusztus 27-én, amikor Batthyány és Deák Bécsbe készültek, Mészáros hadügyminiszternek pedig a bácskai táborba kellett mennie, utóbbinak a tárcáját Széchenyire akarták bízni. Kétségbeesett tiltakozására Batthyány volt az, aki az idegösszeomlás szélén álló kollégáját mentesítette ettől a megbízatástól.

Széchenyi és Batthyány ekkor találkoztak utoljára. A miniszterelnök és Deák még Bécsben volt, amikor szeptember 5-én az elborult elméjű Széchenyit orvosa Pestről Döblingbe vitte. Batthyány rövidesen visszatért a fővárosba, s kormányával együtt lemondott. Majd a nádor felkérésére vállalta újból a kabinet megalakítását, de ehhez nem kapta meg a király hozzájárulását. így szeptember végéig egyedül, mint ügyvezető miniszterelnök intézkedett, s szervezte a betörő horvátokkal szemben az ellenállást. Lamberg halála után végleg lemondott és visszavonult. Képviselői megbízatását is visszaadta, de újraválasztották, s decemberben kötelességtudóan visszatért a pesti országgyűlésre. Mint az általa javasolt és a képviselőház által kiküldött bizottság tagja a fegyverszünet érdekében Windisch-Grätz főparancsnoknál járt, aki azonban őt nem fogadta, majd a fővárosba való visszatérés után elfogatta. Ez megpecsételte az első felelős magyar miniszterelnök sorsát, akit hamis tanúvallomásokra épített koncepciós perben felségárulásért ítéltek halálra, s 1849. október 6-án kivégeztek.

Az első alkotmányos magyar kormány másik áldozata Széchenyi lett, aki az 1850-es évek végén tisztuló elmével betegszobájából vette fel a küzdelmet az elnyomó és központosító osztrák kormány ellen. Mikor az 1860. március 3-án nála tartott házkutatás után biztossá vált, hogy a rendőrség őt gyanúsítja a Blick című, Bach miniszter ellen írott röpirat szerzőségével, április 8-ára virradó éjjel főbelőtte magát.

66